Atlétika: Baji Balázs szerint a szintteljesítés a nehezebb

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.25. 12:10
Az egyéves kihagyás után visszatért Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó az olimpiai szint teljesítését nehezebbnek tartja, ugyanakkor úgy véli, világranglistáról könnyebben kijuthat a tokiói játékokra.

„Az a szándék, hogy minél hamarabb, minél színvonalasabb versenyeken rajthoz tudjak állni, hiszen nagyon fontos, hogy jó mezőnyben, jó versenyen fussak, optimális esetben teljesítsem a kiküldetési szintet, ami most nagyon nehéz” – utalt arra az M4 Sport Sporthíradójában kedden, hogy az olimpiai részvétel közvetlen kiharcolásához 13.32 másodpercet kellene futnia.„Az a szándék, hogy minél hamarabb, minél színvonalasabb versenyeken rajthoz tudjak állni, hiszen nagyon fontos, hogy jó mezőnyben, jó versenyen fussak, optimális esetben teljesítsem a kiküldetési szintet, ami most nagyon nehéz” – utalt arra az M4 Sport Sporthíradójában kedden, hogy az olimpiai részvétel közvetlen kiharcolásához 13.32 másodpercet kellene futnia.

A harmincéves atléta ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy másik úton, a világranglistáról is ki lehet jutni Tokióba.

„Nekem szerencsés, hogy a 2018-es berlini Európa-bajnokság eredménye beleszámít, mivel az az előző kontinentális verseny. Három jó eredmény kell, és akkor, úgy gondolom, hogy ott lehetek az olimpián, de rajta vagyunk azon, hogy minél hamarabb egy futásból sikerüljön” – mondta.

Baji tavaly február 9-én edzés közben szenvedett térdsérülést. A térdét és combját is műteni kellett, majd felépülését csonthártyagyulladás hátráltatta, és egy év elteltével másfél hete tért vissza. A hazai szövetség fedettpályás versenyén 7.91 másodperccel nyerte a 60 méteres gátfutást, majd múlt vasárnap 7.90-nel második lett a fedett ob-n a 7.56-tal győztes Szűcs Valdó mögött.

„Az első versenyen túl voltam a lelki megkönnyebbülésen, hogy végre valójában magam mögött tudhattam ezt a hosszú, nehéz évet. Nagyon jó érzés volt újból versenyen rajthoz állni. Az országos bajnokság már inkább a régi, rutinos versenyzői hozzáállásommal telt, de az igazi jó forma, az igazi jó versenyzés valószínűleg majd nyáron fog várni rám” – osztotta meg érzéseit Baji, hozzátéve, hogy már csak azért is büszke arra, amit az elmúlt egy évben végigcsinált, mert sok szakember a pályafutása végét jósolta tavalyi sérülése után.

Elárulta, hogy a versenyzés „lélekben, fejben ugyanaz” volt, mint régen, de a fizikai alap még hiányzik.

„Én mindig csak azt láttam, hogy vissza akarok, vissza fogok térni. Ha egy fűszálnyi remény volt, én abba belekapaszkodtam, és tartottam, amennyire csak tudtam. Végig hittem abban, hogy az utam a tokiói olimpiáig tart, sőt még talán tovább is” – folytatta.

A Szűcs Valdóval várható versengést illetően hangsúlyozta: „a versenyszituáció mindig jót tesz”.

„Szerencsére jó a kapcsolatunk. Nagyon örülök neki, hogy azt az űrt, amelyet én hagytam, ő tökéletesen ki tudta tölteni, és két év alatt abszolút felnőtt a nemzetközi élmezőny mellé” – tette hozzá.

Baji edzője, ifjabb Tomhauser István szerint a két verseny mentálisan nagyon sokat segített.

„Tudtuk nagyon jól, hogy még messze nincs az az állapot, amit megszoktunk az elmúlt tíz év során. Az, hogy visszajöttek a régi versenyélmények, és Balázs meg tudta csinálni bátran a mozgást egyelőre még foghíjas fizikai felkészülés mellett, mindenképpen nagyon pozitív” – mondta, hangsúlyozva, hogy a sikeres versenyzés „óriási lelki erőt tud adni a felkészüléshez” folytatásához.

A tréner úgy véli, a következő két-három hónap kritikus időszak lesz, ekkor fog eldőlni, milyen eséllyel száll versenybe Baji a kvótáért.

„Bizakodóak vagyunk, hiszen az eddig megtett út, szerintem sokkal rögösebb volt, mint ami ránk vár” – összegzett az edző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik