Atlétika: átadták Zuglóban az MTK új fedett centrumát

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.12.10. 14:10
null
Gyulai Miklós és Deutsch Tamás átadta az MTK új fedett atlétikai centrumát (Fotó: Földi Imre)
Az MTK zuglói Lantos Mihály Sportközpontjában kedden délelőtt átadták a klub közel 1900 négyzetméteres új fedett atlétikai centrumát.

 

Az ünnepi eseményen Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy a most elkészült csarnok olyan hiánypótló létesítmény, amelyre a magyar atlétika már régóta várt.

„Itt a téli zord hónapok alatt is méltó körülmények között tudnak készülni az atléták a fedettpályás szezonra, vagy akár a tokiói olimpiára” – jelentette ki a sportvezető. Hozzátette: bízik benne, hogy a csarnok és a futófolyosó az agglomeráció és közelben lévő egyesületek versenyzőit is szolgálni fogja, illetve a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra való felkészülést is segíti majd. Köszönetet mondott az MTK vezetőinek azért, hogy a klub saját forrásából létrejöhetett az atlétikai centrum.

Deutsch Tamás, az MTK elnöke kiemelte: az átadást azért időzítették erre a napra, mert pontosan 143 éve született Brüll Alfréd, az MTK korszakos elnöke, a magyarországi zsidó sport egyik megalapítója, aki 1905-től 1940-ig, a zsidótörvények miatti feloszlatásig vezette a klubot.

(Fotó: Földi Imre)
(Fotó: Földi Imre)



Deutsch az atlétikai központot világszínvonalúnak nevezte, s kitért arra, hogy az 54.5x34.6 méteres hasznos alapterületű, 1888 négyzetméteres munkacsarnokban a fedettpályás idényben a távol-, a hármas-, a magas- és a rúdugrók, a súlylökők és a gerelyhajítók, a futófolyosóban pedig a 60, a 100 méteres sík-, illetve a 100 és 110 méteres gátfutók edzhetnek. A létesítmény ezenfelül a Kölyökatlétikai Program versenyeinek lebonyolítására is alkalmas.

Az elnök köszönetet mondott Zugló önkormányzatának is, hogy egy egész országot gyarapító sportlétesítmény jöhetett létre a kerületben, majd az építőknek azért, hogy a beruházás csúszások nélkül, határidőre készült el.

A szalagot Gyulai Miklós és Deutsch Tamás vágta át, a klub három neves atlétája, így Nguyen Anasztázia, Krizsán Xénia és Nagy Marcell jelenlétében.

A klub írásos tájékoztatása szerint a beruházás nettó 973 millió forintba került. A fejlesztés elsődleges célja az atlétikai utánpótlás-nevelés és a versenysport feltételeinek magas szintű megteremtése, de szabad kapacitásai rendelkezésre állnak majd más szakosztályok és egyesületek, illetve a szabadidősport résztvevői számára is. Ennek rendszere – olvasható az anyagban – az átadást követően a jelentkező igények ismeretében válik tervezhetővé, de a zuglói lakosokat is szolgálja majd.

(Fotó: Földi Imre)
(Fotó: Földi Imre)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik