Atlétika: a szövetség megrendezte volna az Eb-t

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.04.24. 18:59
null
Baji Balázs egy ideig reménykedett, hogy nem törlik az Európa-bajnokságot (Fotó: Török Attila)
Mint arról korábban beszámoltunk, törölték a párizsi atlétikai Európa-bajnokságot is, így eldőlt, a sportágnak több mint fél évszázad után először nem lesz világversenye idén. A Nemzeti Sportnak Márton Anita, Gyulai Márton és Baji Balázs is elmondta véleményét.

 

„Az európai szövetség nem szerette volna lemondani az Európa-bajokságot, a mi oldalunkról mindenki a kontinensviadal megrendezése mellett állt, és erre volt is valós esély, a francia szervezők részéről azonban végül ellenkező döntés született. Egy ilyen versenyhez sok mindennek passzolnia kell, többek között az adott ország belső intézkedéseinek betartása, és a mostani rendezés végül ezen bukott meg, a többi kérdésről – részvétel biztosítása, atléták felkészülése, nézők utaztatása – nem is tudtunk érdemben dönteni. Az én életemben még nem volt olyan év, hogy ne lett volna atlétikai világverseny, sajnos 2020 ilyen lesz” – fogalmazott Gyulai Márton, az Európai Atlétikai Szövetség tanácstagja.

„Nem ért meglepetésként a döntés, már akkor lehetett sejteni, amikor az olimpiát elhalasztották, hiszen nem valószínű, hogy két héttel utána megrendeznek egy másik világversenyt. Az atléták a jelenlegi helyzetben amúgy sem tudnak minőségi edzésmunkát végezni és ugyanúgy készülni, mint korábban, szerintem ez lehetett a döntés egyik fő oka. Persze azért én is reménykedtem, hiszen amíg nem mondják ki hivatalosan, addig semmi sem biztos. Az edzéseket ugyanúgy folytatjuk, igyekszünk az erőt szinten tartani, a technikát pedig gyakorolni, és várjuk a hazai versenyszezont. Igazi csúcsformát idénre nem tervezünk, megvárjuk, míg letisztul minden, akkor kezdjük el tervezni a jövőt” – mondta Márton Anita, Európa-bajnoki ezüstérmes súlylökő.

„Bevallom, volt egy rövid idő, amikor reménykedtem abban, hogy megrendezik az Európa-bajnokságot, de az elmúlt hetek történései alapján már úgy voltam vele, csak idő kérdése, mikor jelentik be a halasztást. A verseny valamennyire megmentette volna az évet, még akkor is, ha nyilván nem vethető össze az olimpiával. Ez a döntés a készülésemet már nem befolyásolta, ugyanúgy edzem, mint eddig, hogy fejlődjek és a visszaesést elkerüljem. Abban azért bízom, hogy ősztől kisebb versenyeket tudok majd indulni itthon és külföldön, a 2021-es évre pedig vissza tudok majd kerülni a világ élvonalába” – így Baji Balázs Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik