Asztalitenisz-vb: Kína és Japán osztozik a női pároson

SZ. M.SZ. M.
2019.04.25. 20:16
Női párosban is kialakult a legjobb négy mezőnye, ahová két japán és két kínai kettős jutott be, mégpedig különösebb izgalmak nélkül.

Várható volt, hogy női párosban ázsiai fölény jellemzi majd a versenyt, de a sorsolásnak köszönhetően legalább úgy alakult, hogy nem azonos országbeliek játsszák a finálét: az ebben a számban meghatározónak számító japánok a felső, míg a kínaiak az alsó ágra kerültek.

A negyeddöntőben a négy duó közül egyik sem hagyott kétséget afelől, hogy jobb a túloldalon állóknál – jellemző, hogy a négy párharc során mindössze három játszmát tudtak elcsípni a legyőzöttek.

Bejött tehát a papírforma: két házi elődöntő után jöhet a kínai–japán finálé!

ASZTALITENISZ-VB
NŐI PÁROS. NEGYEDDÖNTŐ

Hajata Ito (japán)–Csa Hju Szim, Kim Nam He (észak-koreai) 4:1 (6, 8, 9, –9, 9)
Hasimoto, Szato (japán)–Cseng Hszin-csü, Liu Hszing-jin (tajvani) 4:0 (9, 2, 8, 2)
Csen Meng, Csu Jü-ling (kínai)–Tu Hoj-kem, Li Ho-csing (hongkongi) 4:0 (4, 4, 9, 6)
Szun Jing-sa, Vang Man-jü (kínai)–Kim Dzsin Hjang, Kim Szong I (észak-koreai) 4:2 (8, 8, –9, 10, –2, 6)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba megnyerte a varasdi WTT-versenyt

Egyéb egyéni
45 perce

Asztalitenisz: András Csaba döntőbe jutott a horvátországi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
7 órája

Asztalitenisz: András Csaba a döntőért játszik Varasdon

Egyéb egyéni
Tegnap, 19:36

Asztalitenisz: András Csaba mindkét számban a negyeddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.03.10. 19:56

Asztalitenisz: András Csaba két számban is versenyben maradt

Egyéb egyéni
2026.03.09. 21:14

Asztalitenisz: Szántosi Dávid főtáblás lett Otocecben

Egyéb egyéni
2026.03.08. 15:43

Négy országgal és 300 fonttal indult a sikersztori

Népsport
2026.02.09. 07:02

Asztalitenisz: Lebrun és Winter nyerte meg a Top 16-bajnokságot

Egyéb egyéni
2026.02.08. 17:27
Ezek is érdekelhetik