Wigan: nem kaptak fizetést, nem mentek edzésre a játékosok

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.24. 13:50
null
Nem kaptak fizetést, nem mentek edzésre a Wigan játékosai (Fotó: Getty Images)
Az angol másodosztályban 38 forduló után utolsó, 24. helyen álló Wigan Athletic játékosai nem mentek el a csapat pénteki edzésére, mert nem kapták meg legutóbbi fizetésüket – számolt be róla a wigantoday.net.

Mint írják, a Wigan játékosai azért maradtak távol a pénteki edzéstől, mert ebben az idényben már negyedszer nem kapták meg időben a fizetésüket a játékosok.

A hírek szerint a személyzet végül egy hét csúszással megkapta a bérét, de a labdarúgók kifizetése továbbra is várat magára.

A játékosok az elmaradt bérek ellenére pályára léptek a Burnley, a Coventry és a Watford elleni meccseken is, de most elfogyott a türelmük és a probléma megoldásáig távol maradnak az edzésektől.

Az egyszeres angol és tízszeres Sierra Leone-i válogatott, a 2012-es londoni olimpián is résztvevő Steven Caulker is megszólalt a csapat körül történtekről. Kitért rá, elfogadja, ha egy-két alkalommal késve kapják meg a fizetésüket, de az idényben a mostani már az ötödik ilyen alkalom és ez számára elfogadhatatlan.

„Mindennap azt mondták nekünk, hogy a pénz úton van és remélhetőleg már délután a számlánkon lesz. 14 nappal később a fizetésünk még mindig nem érkezett meg. Aggodalomra ad okot, hogy legközelebb április 7-én kapnánk fizetést, de a klub nem tudta megerősíteni, hogy lesz erre elég pénze. Amióta a klubhoz jöttem, azt látom, hogy a labdarúgók és a háttérstáb fáradhatatlanul dolgozik azért, hogy a másodosztályban tartsuk a csapatot, de a helyzet napról napra fájdalmasabb” – jegyezte meg Caulker.

Az egyszeres FA-kupa-győztes Wigan egyébként nem fut jó idényt, hiszen 38 bajnokijából mindössze hetet tudott megnyerni 13 döntetlen és 18 vereség mellett, hátránya pedig nyolc pont a bennmaradást érő helyen álló Cardiffhoz képest, hiszen a sereghajtótól további három pontot levontak, ráadásul legutóbb februárban tudott nyerni, azóta nyolc bajnokin öt döntetlen és három vereség a mérlege.

 

Legfrissebb hírek

Kihasználta emberelőnyét a Sheffield United, nagy lépést tett a rájátszásdöntő felé a Championshipben

Angol labdarúgás
11 órája

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

A City De Bruyne góljával törte meg a Wolves veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2025.05.02. 22:49

Pep Guardiola szerződése lejártával távozik a Citytől, pihenőt tartana

Angol labdarúgás
2025.05.02. 20:21

Szó szerint beleremegett az Anfield Alexis Mac Allister góljába

Angol labdarúgás
2025.05.02. 15:18

Gyökeres a Manchester Unitedben? Rúben Amorim elmondta a véleményét

Angol labdarúgás
2025.05.01. 10:29
Ezek is érdekelhetik