Wenger nem vár tovább Almuniára, távozhat a kapus

Vágólapra másolva!
2010.12.06. 15:25
null
Manuel Almunia már nem lesz első számú kapus az Arsenalnál (Fotó: Action Images)
Címkék
Manuel Almunia januárban 1.5 millió font ellenében távozhat a Premier League élén álló Arsenaltól. A csapat menedzsere, Arsene Wenger ugyanis megelégelte, hogy a 33 éves spanyol sokszor sérült, és ha játszik is, túl sok hibát követ el a kapuban, ezért nem számol már vele az első csapatnál.

Arsene Wenger nem vár tovább Manuel Almuniára, és akkor sem teszi már be az Arsenal kezdőcsapatába, ha esetleg felépül hónapok óta húzódó könyöksérüléséből. A 2004-ben az „ágyúsokhoz" szerződő spanyol szeptember 25-én a West Bromwich elleni bajnokin szenvedett sérülést, és bár két hete játszott egy félidőt a tartalékcsapatban, újra megsérült.

Wengernél a legutóbbi fejlemény volt az utolsó csepp a pohárban, ekkor határozta el, hogy nem éri meg várni az Arsenal szintjéhez képest egyébként is sokat hibázó 33 éves hálóőrre, akit megfelelő ajánlat esetén már januárban elenged. A francia szakember és kollégái 1.5 millió fontban állapították meg Almunia kivásárlási árát – a játékos a nyáron meg akarta hosszabbítani 2012 nyarán lejáró szerződését, de Wenger már akkor sem tárgyalt vele.

„Megmondták Almuniának, hogy készüljön fel a távozásra, mert ha egy klub kifizeti érte a másfél millió fontot, eladják – mondta az Arsenal egyik bennfentese a goal.com internetes lapnak. – Wenger nem számol már vele, és meg is mondta neki, jobban tenné, ha olyan csapathoz menne, ahol lehetőséget kap."

A lap információi szerint az Atlético Madrid mutatja a legélénkebb érdeklődést Almunia iránt, s ha sikerül jó áron eladnia jelenlegi első számú kapusát, a szakmán belül nagyra tartott David de Geát, a londoni tökéletes helyettes lenne.

Almunia ugyanis csak abban az esetben hagyná el Angliát, ha biztosan első számú kapusként számolnának vele. A sportoló ugyanis angol nőt vett feleségül, és már önmagát is angolnak érzi, nemrég az is szóba került, hogy honosítják, és az angol válogatott kapusa lesz, de ez nem valósult meg.

Az Arsenal keretében az egyes mezszámú Almunia mellett két lengyel kapus szerepel, jelenleg a 25 éves Lukasz Fabianski az első számú, míg a 20 éves Tomasz Szczesny az ígéret: vele – bár még csak két ligakupa-meccs van mögötte – a hetekben írt alá ötéves szerződést a klub.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik