Wenger: Most álltunk a legközelebb a bajnoki címhez

Vágólapra másolva!
2011.04.29. 13:14
null
Wenger minden bizonnyal Walcottot is marasztalja a nyáron (Fotó: Action Images)
Címkék
Arsene Wenger, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal menedzsere frusztrált és csalódott, miután csapata a bajnoki címért folytatott küzdelemben már kilencpontos hátrányba került az éllovas Manchester Uniteddel szemben, miután legutóbbi három bajnokiján mindössze két pontot szerzett, így visszacsúszott a harmadik helyre – a Chelsea mögé.

Az Arsenal legutóbb 2004-ben ülhetett fel Anglia trónjára, azóta egy második hely a legjobb eredménye az „ágyúsoknak" a bajnokságban. Ebben az idényben újra közel járt Arsene Wenger legénysége a bravúrhoz, azonban a legutóbbi három fordulóban elhullajtott pontoknak köszönhetően minimálisra csökkent az esély a bajnoki cím megszerzésére – négy fordulóval a szezon vége előtt kilenc ponttal van lemaradva az éllovas Manchester United mögött (ha az előző három mérkőzésnél kicsit tovább megyünk vissza az időben, akkor azt látjuk, hogy az Arsenal az utóbbi hét bajnokijából mindössze egyet nyert meg, a hét találkozón a megszerezhető 21 pontból csupán nyolcat gyűjtött be…).

„Frusztráltabbak vagyunk, mint valaha, mivel most álltunk a legközelebb a bajnoki cím megszerzéséhez. Számomra a bajnokság a legfontosabb, és ebben az idényben megnyerhettük volna azt" – nyilatkozta Arsene Wenger.

A londoni gárda hátránya mindössze két pont volt a listavezetővel szemben, azonban ez villámgyorsan kilenc pontra nőtt. Az előző héten a Bolton ellen szenvedett vereséget az Arsenal, előtte a Tottenham és a Liverpool ellen is már-már megnyert mérkőzést engedett ki a kezei közül: a „sarkantyúsok" ellen 3–1-re is vezetett, végül 3–3 lett, míg a Liverpool a 112. percben mentette döntetlenre az „ágyúsok” elleni rangadót.

„Nos, igen, ha a statisztikákat nézzük, most álltunk a legközelebb a bajnoki címhez. Nézzék meg az előző hetet: kilenc pontot szerezhettünk volna könnyedén a Liverpool, a Tottenham és a Bolton elleni mérkőzéseken, ehelyett mindössze kettőt sikerült" – fogalmazott a francia szakember.

A jelenleg harmadik helyezett Arsenalnak maga mögé is kell tekintgetnie, hiszen ha a negyedik Manchester City megnyeri az elmaradt bajnokiját, akkor két pontra megközelítheti Arsene Wenger legénységét, amely vasárnap az éllovas Manchester Unitedet fogadja.

„A Manchester United most kiváló pozícióban van, nekünk pedig a bajnokság utolsó másodpercéig keményen kell küzdenünk. Az igazat megvallva, már kevés esélyünk van, azonban a legfontosabb a Bajnokok Ligájában való indulás kivívása. A mögöttünk és az előttünk álló csapatokat is figyelnünk kell, és ha a legkisebb esély mutatkozik, küzdenünk kell" – utalt az Arsenal menedzsere a bajnokság hajrájára.

„Nem akarunk megválni egyik játékosunktól sem, minden futballista, akinek szerződése van, maradni fog, hacsak nem döntünk másképp. Meg akarjuk tartani a legjobb játékosainkat" – cáfolta Wenger azokat a híreszteléseket, melyek szerint a csapat egyik legjobbja, Cesc Fabregas is távozhat nyáron.

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
A SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
Blackburn Rovers–Bolton Wanderers
16.00
Blackpool–Stoke City 16.00
Sunderland–Fulham 16.00
West Bromwich Albion–Aston Villa 16.00
Wigan Athletic–Everton 16.00
Chelsea–Tottenham Hotspur
18.30
VASÁRNAP JÁTSSZÁK
Birmingham City–Wolverhampton Wanderers
13.00
Liverpool–Newcastle United
13.00
Arsenal–Manchester United 15.05
Manchester City–West Ham United 17.10

 

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 34 21 10 3 71–32 +39 73
2. Chelsea 34 20 7 7 64–27 +37 67
3. Arsenal 34 18 10 6 67–36 +31 64
4. Manchester City 33 17 8 8 51–30 +21 59
5. Tottenham Hotspur
33 14 13 6 49–41 +8 55
6. Liverpool 34 15 7 12 51–39 +12 52
7. Everton 34 11 14 9 47–42 +5 47
8. Bolton Wanderers
34 12 10 12 48–47 +1 46
9. Fulham 34 9 15 10 40–36 +4 42
10. Stoke City 34 12 6 16 43–43 0 42
11. Newcastle United
34 10 11 13 49–48 +1 41
12. Sunderland 34 10 11 13 39–49 –10 41
13. Aston Villa 34 10 11 13 43–55 –12 41
14. West Bromwich Albion 34 10 10 14 49–64 –15 40
15. Birmingham City
34 8 14 12 34–51 –17 38
16. Blackburn Rovers
34 9 8 17 40–55 –15 35
17. Blackpool 34 9 7 18 48–70 –22 34
18. Wigan Athletic
34 7 13 14 34–57 –23 34
19. Wolverhampton 34 9 6 19 37–60 –23 33
20. West Ham United
34 7 11 16 39–61 –22 32

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik