Videó: Szoboszlai Dominik megérkezett a Liverpool edzésére

CS. M.CS. M.
2023.07.11. 13:26
null
Szoboszlai a Liverpool edzőközpontjában (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik megérkezett a Liverpool edzésére, amelyen először vesz majd részt az odaszerződése óta. 


Szoboszlai Dominik megérkezett


 

LIVERPOOL – FELKÉSZÜLÉS

A Szoboszlai Dominikot is alkalmazó csapat kifejezetten könnyűek tűnő előszezont futhat, már ami az ellenfeleket illeti. Először Németországban túrázik a Pool: 19-én a Karlsruhe, öt nappal később a Greuther Fürth vendégeként lép pályára. Érdekesség, hogy mindkét csapat a 2. Bundesligában játszik, az utóbbi mérkőzés pedig – az ilyen túráktól szokatlan módon – zárt kapus lesz. Ezt követően Szingapúrba utazik a Liverpool, ahol a hónap végén a Premier League-ből a tavasszal búcsúzó Leicesterrel, augusztus elején pedig a Bayern Münchennel méri össze az erejét. A bajnoki rajt előtt visszatér Angliába, igaz, a német élvonalba frissen feljutó Darmstadtot Prestonban látja vendégül az utolsó felkészülési meccsén.

A LIVERPOOL FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Július 19.:
Karlsruhe (német II.)–Liverpool
Július 24.:
Greuther Fürth (német II.)–Liverpool
Július 30.:
Liverpool–Leicester City (angol II.)
Augusztus 2.:
Liverpool–Bayern München (német I.)
Augusztus 7.:
Liverpool–Darmstadt (német II.)

Legfrissebb hírek

Vb 2026: hét gól született a harmadik játéknapon – videós összefoglalók

Foci vb 2026
17 órája

VIDEÓ: a vb eddigi legnagyobb mentése Kolasinactól – nézze meg a kanadai–bosnyák összefoglalóját!

Foci vb 2026
2026.06.13. 00:39

Kötény a kapusnak és egy tökéletes fejes – íme, a mexikói gólok videón!

Foci vb 2026
2026.06.11. 22:50

„Most a feltöltődés kerül előtérbe” – Szoboszlai üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2026.06.10. 16:10

Olvasóinknál is Schäfer volt a kazahok elleni meccs legjobb magyar játékosa

Magyar válogatott
2026.06.10. 12:35

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
2026.06.09. 22:43

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
2026.06.09. 15:45

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53
Ezek is érdekelhetik