Videó: helyi iskolásoknak tartott edzést Szoboszlai Dominik Liverpoolban

K. R. ZS.K. R. ZS.
2023.11.23. 10:58
null
Szoboszlai Dominik iskolásoknak tartott edzést (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik edzőnek állt és a Liverpool korábbi játékosával, Sami Hyypiävel tartott közös edzést két liverpooli iskola tanulóinak a „vörösök” alapítványának, az LFC Foundationnek és a klub sportszergyártójának, a Nikenak a közös programja, a Game On keretein belül.

Az iskolások csodálkozva figyelték, ahogy Jürgen Klopp és együttese besétál az AXA Edzőközpontba, majd a gyermekek autogramokat kérhettek és közös fotókat készíthettek a labdarúgókkal, akik így életre szóló emlékeket szereztek nekik.

Miután körbevezették őket a létesítményben, a gyerekek csatlakoztak Szoboszlai Dominikhoz, aki a finn óriás, Sami Hyypiä segítségével rövid edzés keretében fejlesztette a fiatalok ügyességét.

A Game On program célja, hogy a Merseyside megyei gyermekek könnyebben elérjék a különböző sportágak széles skáláját és kihasználják azok előnyeit.

A program többek között hátrányos helyzetű közösségekből származó, 7–12 év közötti fiatalokat támogat azáltal, hogy lehetőséget biztosít számukra, hogy helyi sportklubok tagjaivá váljanak.




Legfrissebb hírek

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
4 órája

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14