Fabregas fejbe lőtte ellenfelét, a Chelsea simán kikapott

Vágólapra másolva!
2015.05.18. 21:42
null
A bajnok Chelsea számára sok jót nem tartogatott a hétfői meccs (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 37. fordulójának záró mérkőzésén a West Bromwich Albion hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Chelsea-t. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Cesc Fabregast az első fél óra végén kiállította a játékvezető, miután labdával fejbe lőtte az ellenfelét.

A Chelsea 16 veretlen bajnoki összecsapással a háta mögött érkezett meg a West Bromwich otthonába, ez a leghosszabb idénybeli sorozat volt a PL-ben, hétfői napon pedig 2010 decembere óta nem kapott ki. Eddig.

Most ugyanis már a meccs elején megszerezte a vezetést a West Brom, Saido Berahino 22 méterről, futtából tekert a bal alsó sarokba (1–0).

NEM ÉDENI JUBILEUM
Eden Hazard a 100. alkalommal kezdett PL-mérkőzésen, de góljai (36) és gólpasszai (26) számát sem tudta gyarapítani.

Az első fél óra végén már nemcsak gól-, hanem emberhátrányban is volt a Chelsea, Diego Costa kakaskodott a védőkkel, az esetet követően pedig Cesc Fabregas nemes egyszerűséggel fejbe rúgta a reklamáló Chris Bruntot.

Tettéért egyből pirosat kapott, így nincs esélye megdönteni Thierry Henry egy PL-idényre vonatkozó gólpasszrekordját – a francia támadó 20-szal tartja a csúcsot, a spanyol így 18-cal zárja a szezont.

A fordulást követően villámgyorsan növelte előnyét a házigazda, Terry buktatta Berahinót a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig a sértett a jobb alsóba lőtte (2–0).



Az 57. percben közel állt a szépítéshez a Chelsea, de Rémy 17 méteres, jobb alsóra tartó lövése a kapufáról kifelé pattant.

Egy órányi játék után aztán eldőlt a mérkőzés, Morrison lövésénél Courtois még a léc fölé ütötte a labdát, de a sarokrúgás után Brunt löketénél már nem tudott hárítani, a Fabregas által fejbe lőtt futballista a 16-os jobb sarkról a bal alsóba tüzelt (3–0).



Újabb gól már nem esett, a Chelsea így végül 3–0-ra kikapott. Érdekesség, hogy Mourinhóval a Chelsea kétszer kapott ki három góllal, mindkétszer ott volt az ellenfélnél Morrison...

PREMIER LEAGUE
37. FORDULÓ
West Bromwich Albion–Chelsea 3–0
(Berahino 9., 47. – 11-esből, Brunt 60.)



FABREGAS MÁR A MÉRKŐZÉS ELŐTT IS VICCES KEDVÉBEN VOLT

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 37 25 9 3 70–31 +39 84
2. Manchester City 37 23 7 7 81–38 +43 76
3. Arsenal 36 21 8 7 67–35 +32 71
4. Manchester United 37 20 9 8 62–37 +25 69
5. Liverpool 37 18 8 11 51–42 +9 62
6. Tottenham 37 18 7 12 57–53 +4 61
7. Southampton 37 18 6 13 54–31 +23 60
8. Swansea 37 16 8 13 46–48 –2 56
9. Stoke City 37 14 9 14 42–44 –2 51
10. Everton 37 12 11 14 48–49 –1 47
11. West Ham 37 12 11 14 44–45 –1 47
12. Crystal Palace 37 12 9 16 46–51 –5 45
13. West Bromwich Albion 37 11 11 15 37–47 –10 44
14. Leicester City 37 10 8 19 41–54 –13 38
15. Aston Villa 37 10 8 19 31–56 –25 38
16. Sunderland 36 7 16 13 30–50 –20 37
17. Newcastle 37 9 9 19 38–63 –25 36
18. Hull City 37 8 10 19 33–51 –18 34
19. Burnley 37 6 12 19 27–53 –26 30
20. Queens Park Rangers 37 8 6 23 41–68 –27 30


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik