Videó: becserélése után három percig egy helyben sétálgatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.28. 14:13
Az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban (League One) sereghajtó Coventry City csatára, Yakubu Aiyegbeni nem mindennapi „teljesítménnyel” rukkolt elő. A 70. percben becserélt támadó egy néhány méter sugarú körön belül sétálgatott 3 percen keresztül, míg csapattársai fejvesztve próbálták ledolgozni kétgólos hátrányukat (amely Yakubu beállását követően háromra duzzadt).

A harmadosztály 34. fordulójában a liga utolsó helyezettje a szintén kiesés elől menekülő Swindont látta vendégül. A hazai Coventry City már az első félidőben kétgólos hátrányba került.

A mérkőzés 70. percében frissített a Coventry – a nigériai Yakubutól várták a megoldást. A 34 éves támadó valószínűleg nem melegített be rendesen, esetleg sérülten lépett pályára, tettére ugyanis nem létezik más magyarázat. Yakubu a pálya közepén három percig csak fel-alá sétált, még csak kocogásra utaló mozdulatokat sem tett. Beállta után csapata azonnal háromgólos hátrányba került.

A mérkőzést a vendég Swindon nyerte 3–1-re, Yakubu a végén azért egy gólpasszig eljutott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik