Góliát ezúttal legyőzte Dávidot, Ligakupa-győztes a Swansea

Vágólapra másolva!
2013.02.24. 16:52
null
A Wembleyben ezúttal is szenzációs volt a hangulat és a körítés (Fotó: Reuters)
A Swansea City labdarúgócsapata nyerte meg az angol Ligakupát, miután a döntőben 5–0-ra diadalmaskodott a negyedosztályú Bradford ellen a Wembleyben. Ekkora különbségű győzelem eddig még nem született a sorozat fináléjában.



AZ ELŐZMÉNYEK

A Bradford valóban kiérdemelte az óriásölő becenevet (melyet egy drapérián a negyedosztályú csapat öltözőjére is kifeszítettek), hiszen a döntőig vezető úton három élvonalbeli riválist is búcsúztatott: a Wigant, az Arsenalt és az Aston Villát. Nehezebb időket is megélt a klub: 2001 óta kétszer is állt csődeljárás alatt, keretének értéke mindössze 7000 font. A legutóbbi idényben kis híján eltűnt a futballtérképről (pontosabban a profi ligákból) az alakulat, ugyanis kieső helyen állt a negyedik vonalban (az ötödosztály már nem számít profinak), ám szenzációs hajrával kiharcolta a bennmaradást.

Persze a Michael Laudrup irányította Swansea-nak sem volt gyaloggalopp a fináléig vezető út. Az elődöntőben a Chelsea-t ejtette ki, a negyeddöntőben a Middlesbrough-t, a nyolcaddöntőben pedig a Liverpoolt. A dán menedzser a Ligakupa-döntő előtt több videós elemzést tartott tanítványainak, nem vette félvállról az összecsapást, amelyre már korábban elkeltek a jegyek.

Egyik félnek sem sikerült túl jól a főpróba: a Bradford 2–1-re kikapott Wimbledonban, míg a Swansea-nak a Liverpool vágott egy ötöst.

A győztesnek járó trófea
A győztesnek járó trófea

A Ligakupa-finálét természetesen óriási érdeklődés övezte, nem volt olyan játékos, aki ne adott volna interjút valamelyik médiumnak. Három órával a döntő előtt már hömpölygött a tömeg a Wembleynél, a szurkolók igazi fiesztahangulatot teremtettek.

A győztesnek járó trófeát nem más, mint Fabrice Muamba fogja átadni. Mint ismert, Muamba a Bolton játékosa volt, amikor 2012 márciusában a Tottenham elleni FA-kupa-negyeddöntőn szívroham miatt összeesett a pályán. A pályán kapott sürgősségi ellátás életben tartotta a korábbi U21-es válogatott labdarúgót, aki felépült, ám az orvosok javaslatára felhagyott a profi sporttal.

A MÉRKŐZÉS

Esélyeshez méltóan kezdte a találkozót a Swansea, a rövid passzos játékra építő együttes akarata érvényesült az első félidőben, a Bradfordnak csak felvillanásai voltak, a labda is alig-alig volt a negyedosztályú együttesnél. A walesiek fölénye a 16. percben érett góllá, amikor egy gyors kontra végén Michu bal alsóba tartó lövését még kitolta Matt Duke, ám a kipattanót Nathan Dyer az üres kapuba kotorta közvetlen közelről. (0–1)

Ez megadta az alaphangot a Wembleyben, a szurkolók rázendítettek, a Swansea pedig egyre nagyobb kedvvel futballozott. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a 40. percben Michu mattolta a Bradfordot: honfitársától, Pablo Hernándeztől kapott remek passzt, a labdaátvétel után pedig 15 méterről kilőtte a bal alsót. (0–2)

A szünetben tehát teljesen megérdemelten vezetett a walesi csapat, amelyből Dyer és Michu is betalált. Látszott: a Bradfordnak valamit újítania kell a fordulás után, különben sima vereséggel ér véget a tündérmese.

Ám a fordulás után is a Swansea akarata érvényesült, két perc elteltével már három gól volt a walesiek előnye: Dyer kényszerítőzött Routledge-dzsel, majd a visszakapott labdát 10 méterről egy lövőcsel után a kapu jobb oldalába tekerte. (0–3)

Az 56. percben végleg megpecsételődött a Bradford sorsa: Matt Duke kapust kiállították, miután gólhelyzetben szabálytalankodott Jonathan De Guzmánnal szemben, a Swansea pedig 11-est kapott. A büntetőt némi vita után végül maga a sértett végezte el, magabiztosan helyezett a jobb alsóba. (0–4)

Az i-re a pontot is De Guzmán tette fel: a holland középpályás a 91. percben is betalált, Angel Rangel jobb oldali beadásánál előzött meg mindenkit és a rövid alsóba lőtt estében. (0–5)

Swansea-ünnep: megnyerte a Ligakupát a walesi csapat (Fotó: Reuters)
Swansea-ünnep: megnyerte a Ligakupát a walesi csapat (Fotó: Reuters)

A Swansea tehát első walesi csapatként megnyerte az angol Ligakupát, ráadásul rekordot is döntve, hiszen öt gólt még egyetlen csapat sem szerzett a sorozat fináléjában. A győzelem egyben azt is jelentette, hogy Michael Laudrup együttese a következő idényben indulhat az Európa-ligában. A Bradford tisztességgel helytállt, s már azzal is történelmet írt, hogy döntőbe jutott, hiszen negyedosztályú alakulatnak ez legutóbb 1962-ben sikerült.

ANGOL LIGAKUPA, DÖNTŐ
London, Wembley. Vezeti: Friend (angol)
BRADFORD–SWANSEA 0–5
BRADFORD: Duke – Darby, McArdle, McHugh, Good (A. Davies, a szünetben) – Atkinson, Doyle, G. Jones, Thompson (Hines, 74.) – Hanson, Wells (McLaughlan, 57.).
Kispad: Ravenhill, K. Reid, Connell, Turgott
SWANSEA: Tremmel – Rangel, Ki Szung Jong (Monk, 62.), A. Williams, B. Davies (Tiendalli, 84.) – Britton, De Guzmán, Routledge – Dyer (Lamah, 78.), Pablo Hernández, Michu.
Kispad: Vorm, Sehter, L. Moore, Agustien
Gólszerző:
Dyer (16., 48.), Michu (40.), De Guzmán (59., 91. – az elsőt 11-esből)
Kiállítva: Duke (56.)

PERCRŐL PERCRE

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK! BRADFORD–SWANSEA 0–5

Angel Rangel adott be a jobb oldalról, és a középen érkező De Guzmán két védőt is megelőzve hét méterről a bal alsóba pöckölt. A holland középpályás is duplázott tehát a mérkőzésen, a Swansea pedig kiütötte negyedosztályú ellenfelét.

91. perc: ITT AZ ÖTÖDIK, DE GUZMÁN, 5–0

87. perc: Eljött a pillanat, először találta el a Swansea kapuját a Bradford, ám Gary Jones lövését magabiztosan fogta Tremmel. Most már nem mondhatják a szurkolók, hogy még kapura sem lőtt a kiscsapat a döntőben.

84. perc: Kihasználta utolsó cserelehetőségét a Swansea is: Dwight Tiendalli Benjamin Davies helyett állt be.

82. perc: A játék már szinte csak a negyedosztályú gárda térfelén zajlik, a Swansea kényelmesen gurigázik, a Bradford játékosai néha oda-odapiszkálnak a walesieknek.

78. perc: Dyernek nem lesz meg a mesterhármas, ugyanis lecserélte Michael Laudrup, RolandLamah váltotta.

74. perc: Cserélt a Bradford (utoljára a meccsen): Zavon Hines állt be Garry Thompson helyére.

70. perc: Örömfocival rukkolt ki a Swansea a negyedik gól után, a játékosok igyekeztek a közönséget is kiszolgálni. Pablo Hernández szenzációs cselekkel bolondította a védelmet, de egy-két sarkazás és szép megmozdulás is belefért a walesieknek.

Felgyorsultak az események az utóbbi percekben, ideje egy rövid összegzésnek: a második félidő elején Dyer révén hamar növelte az előnyét a Swansea, majd az 56. percben Matt Duke kapust kiállították, így tíz emberre fogyatkozott a Bradford. A kapuvédő piros lapot érő szabálytalanságáért megítélt 11-esért Dyer és De Guzmán (a sértett) vitázott, végül utóbbi végezte el, sikeresen, így a Swansea már négygólos előnyben volt.

62. perc: Cserélt a Swansea is, Gary Monk váltotta Ki Szung Jongot a középhátvéd posztján.

61. perc: Meglehetett volna az ötödik is, Michu centikkel ugyan, de eltévesztette a jobb alsót.

De Guzmán magabiztosan vágta be a büntetőt (Fotó: Reuters)
De Guzmán magabiztosan vágta be a büntetőt (Fotó: Reuters)

59. perc:Jonathan De Guzmán végezte el a büntetőt végül, és magabiztosan lőtt a jobb alsóba, a csereként beálló Jon McLaughlannek esélye sem volt. 0–4

57. perc: Duke kiállításának Wells itta meg a levét, a bermudai csatár helyett jött be a Bradford cserekapusa, Jon McLaughlan.

Ki lövi a büntetőt? De Guzmán (balra) és Dyer harca a labdáért (Fotó: Reuters)
Ki lövi a büntetőt? De Guzmán (balra) és Dyer harca a labdáért (Fotó: Reuters)

Elképesztő jelenet: 3–0-s vezetésnél Dyer és De Guzmán összeveszett a 11-es elvégzéséért, végül utóbbi, a büntető kiharcolója állt a labda mögé. Többen nyugtatták Dyert, de ő tombolt a pályán.

56. perc: Büntető a Swansea-nak: Michu gurított középre, De Guzmán szenzációsan átvette a labdát és megtolta Duke mellett, aki felborította őt. A Bradford kapusát természetesen kiállították, a Swansea pedig felteheti a pontot az i-re.

Matt Duke gólhelyzetben szabálytalankodott, kiállították (Fotó: Reuters)
Matt Duke gólhelyzetben szabálytalankodott, kiállították (Fotó: Reuters)

50. perc: Nathan Dyer szenzációs meccset játszik ma, az angol szélső mindig ott van a támadásoknál, kiváló helyezkedése és labdaérzéke pedig két gólt hozott eddig a Swansea-nak.

Ha a 40. percben azt írtuk, eldőlni látszik a Ligakupa fináléja, akkor mit írjunk most? Dyer hozta fel a labdát a jobb oldalon, nem támadta meg senki, így a középen helyezkedő Routledge-hez gurított (Michu pedig átlépte a labdát), aki visszapasszolt az angol szélsőnek, Dyer pedig egy lövőcsel után 10 méterről a kapu jobb oldalába tekert. Gyönyörű támadás végén hasonlóan szép gól.

48. perc: 3–0 A SWANSEA-NAK, DYER

47. perc: Gyorsan letámadta ellenfelét a Bradford, ám nem tudta megzavarni ellenfelét, amely továbbra is irányította a játékot.

46. perc: Elkezdődött a második félidő!

Az első félidőben a Bradford nem lőtt kapura, szabálytalanságot nem követett el és szögletet sem végezhetett el. A második játékrészre újítania kell Phil Parkinson legénységének, hiszen a Swansea kétgólos előnye teljesen megérdemelt a szünetben, a negyedosztályú csapat pedig igen kevés „életjelet” adott.

45. perc: Véget ért az első félidő! A szünetben tehát 2–0-ra vezet a Swansea.

42. perc: Pablo Hernández is megirigyelte honfitársa csodás gólját, így 16 méterről ő is célba vette a bal alsót, ám Duke kapus ezúttal magához ölelte a labdát.

Eldőlni látszik a Ligakupa döntője, a Swansea – érvényesítve a papírformát – kétgólos előnyre tett szert a szünet előtt. Spanyol összjátékból született a találat, Pablo Hernández adott remek passzt Michunak, aki átvette a labdát, majd ütemtelenül, McHugh lábai között ellőve a bal alsóba tekert. A támadó a 19. gólját szerezte ebben az idényben; a Ligakupában ez volt a harmadik találata, míg a Premier League-ben 15-tel harmadik a mesterlövészek listáján.

Michu remek lövése utat talált a Bradford kapujába (Fotó: Reuters)
Michu remek lövése utat talált a Bradford kapujába (Fotó: Reuters)

40. perc: MÁR 2–0 A SWANSEA-NAK, MICHU

38. perc: Az elmúlt percekben nem sok említésre méltó esemény történt a pályán, Ki Szung Jong azonban adott nekünk írnivalót, ugyanis megkapta a mérkőzés első sárgáját.

30. perc: Egy szögletet követően McHugh fejelte ki a középre kanyarított labdát, Leon Britton pedig 18 méterről, állítgatás nélkül tüzelt – a kaput azonban nem találta el az angol középpályás.

25. perc: A Swansea-t érezhetően megnyugtatta a vezető gól megszerzése, folytatta a türelmes, rövid passzos játékot. A Bradford a Ligakupa jelenlegi kiírásában már többször fordított hátrányról – vajon a döntőben is sikerül ez a negyedosztályú csapatnak?

20. perc: A Swansea vezető gólja megadta az alaphangot, a szurkolók is rázendítettek, a Bradford pedig magasabb fokozatba kapcsolt. Izgalmas 70 perc elé nézünk.

Egy villámgyors kontrát vezetett a Swansea, Wayne Routledge hozta fel a labdát saját térfeléről indulva, a nagy vágta végén Michuhoz passzolt, aki a tizenhatos előteréből a bal alsót vette célba. Matt Duke ezt a lövést még hárította, ám a kipattanót Nathan Dyer a hálóba kotorta, itt már tehetetlen volt a Bradford kapusa.

16. perc: VEZET A SWANSEA, 1–0, DYER

15. perc: Az első negyedórában helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki.

8. perc: A Swansea uralta a játékot az első percekben, a Bradfordnál alig-alig volt a labda, ám az utolsó passzokba rendre hiba csúszott a walesieknél, így helyzet még nem alakult ki a mérkőzésen.

2. perc: Rögtön letámadott a Swansea, a rövid passzos játékra építő csapat a jobb oldalon tört előre, de Nathan Dyer beadását szögletre mentette a Bradford. A sarokrúgást kivágták a negyedosztályú csapat védői.

1. perc: ELKEZDŐDÖTT A FINÁLÉ! A SWANSEA INDÍTOTTA ÚTJÁRA A LABDÁT.

De ha már a sikerekről esett szó: a Swansea kétszer is megnyerte a harmad- és negyedosztályú együttesek számára kiírt sorozatot, a Johnstone's Paint Trophyt, míg a Walesi Kupát tízszer hódította el.

A kezdők: Duke – Darby, McArdle, McHugh, Good – Atkinson, Doyle, G. Jones, Thompson – Hanson, Wells a Bradfordnál, illetve Tremmel – Rangel, Ki Szung Jong, A. Williams, B. Davies – Britton, De Guzmán, Routledge – Dyer, Pablo Hernández, Michu a Swansea-nál.

A Bradford eddigi legnagyobb sikere egy FA-kupa-győzelem, ám ez több mint egy évszázaddal ezelőtt született, 1911-ben. Akkor megismételt döntőn a Newcastle Unitedet múlta felül az együttes.

Mindkét menedzser alaposan átformálta a kezdőcsapatát a fent említett bajnoki vereségekhez képest: a Bradfordnál öt, a Swansea-nál hét változás van a felállásban.

Senki sem számított arra, hogy ez a két csapat játssza majd a sorozat fináléját. Az már biztos, hogy történelmet írunk ma, hiszen negyedosztályú csapat még sosem nyerte meg a Ligakupát, csakúgy, ahogyan walesi sem. Most pedig épp két ilyen gárda vívja a döntőt.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT! HAMAROSAN KEZDETÉT VESZI A BRADFORD–SWANSEA LIGAKUPA-DÖNTŐ! TARTSANAK VELÜNK!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik