Rosicky duplázott, az Arsenal kiküzdötte a sikert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.06. 18:00
null
Rosicky kétszer is betalált, ezzel megnyerte a meccset az Arsenalnak (Fotó: Reuters)
Az Arsenal 2–1-re győzött a West Bromwich Albion ellen idegenben az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. Tomás Rosicky duplával járult hozzá a második félidőben emberhátrányba kerülő londoniak sikeréhez.

 

Az első helyzet a hazaiak előtt adódott a 12. percben, amikor Claudio Yacob fejelt veszélyesen a kapura, de Tomás Rosicky mentett fejjel a túloldalon.

A 20. percben aztán ismét a cseh középpályás fejére szegeződött a figyelem. Na meg Gervinhóra, aki nagyszerűen csapta be a védőjét a tizenhatos bal oldalán, majd beemelte a labdát, és Rosicky vetődve a kapuba bólintott. 0–1

A 25. percben Lukasz Fabianskinak kellett védenie Chris Brunt a sorfal alatt érkező szabadrúgását, majd Gervinho veszélyeztetett ismét a másik oldalon.

A szünet után élesebben kezdett az Arsenal: a 48. percben Ben Fosternek kellett védenie, majd az 50. percben is ő mentett nagyot, miután Tomás Rosicky kapott labdát a jobb oldalon érkező Aaron Ramseytől, majd keményen kapura tüzelt. A labda kipattant a hazai kapusról, Rosicky elé került, aki másodszor is bombázott, és ezúttal már nem volt esélye Fosternek. 0–2

A 70. percben azonban büntetőhöz jutott a West Brom, és emberelőnybe is került a hazai csapat. Per Mertesacker szabálytalankodott Shane Longgal szemben a tizenhatoson belül, és a bíró megítélte a jogos tizenegyest. James Morrison pedig értékesítette a büntetőt. 1–2

Lukaku a 84. percben hatalmas helyzetbe került: elé pattant a labda a tizenhatoson belül, de nagy erővel a kapu mellé bombázott.

A TÖBBI MECCSEN

Az Aston Villa gyorsan megszerezte a vezetést a Stoke City otthonában, Gabriel Agbonlahor elé pattant a labda az ötösön belül, és a kapuba lőtt a kilencedik percben. Sokáig nem született több találat, a 80. percben Michael Kightly egyenlített, ám az Aston Villa válaszolni tudott: a 87. percben Matthew Lowton volt eredményes, és a végén még Christian Benteke is betalált.

A Norwich City hátrányba került a Swansea City ellen hazai pályán Michu révén, de sikerült fordítania. Ám a 75. percben Luke Moore egyenlített, így 2–2 lett a végeredmény.

PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ

West Bromwich–Arsenal 1–2 (Morrison 71. – 11-esből, ill. Rosicky 20., 50.)
Norwich–Swansea 2–2 (Snodgrass 40., Turner 60., ill. Michu 35., L. Moore 75.)
Stoke City–Aston Villa 1–3 (Kightly 80., ill. Agbonlahor 9., Lowton 87., Benteke 90.)
KORÁBBAN
Reading–Southampton 0–2 (J. Rodriguez 34., Lallana 72.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 30 25 2 3 70–31 +39 77
2. Manchester City 30 18 8 4 55–26 +29 62
3. Tottenham 31 17 6 8 53–38 +15 57
4. Arsenal 31 16 8 7 61–34 +27 56
5. Chelsea 30 16 7 7 59–32 +27 55
6. Everton 30 13 12 5 47–35 +12 51
7. Liverpool 31 13 9 9 59–40 +19 48
8. West Bromwich Albion 32 13 5 14 42–43 –1 44
9. Swansea 32 10 11 11 43–42 +1 41
10. Fulham 30 10 9 11 43–46 –3 39
11. Southampton 32 9 10 13 46–53 –7 37
12. West Ham 30 10 6 14 35–44 –9 36
13. Norwich City 32 7 14 11 30–49 –19 35
14. Stoke City 32 7 13 12 28–39 –11 34
15. Newcastle 31 9 6 16 41–56 –15 33
16. Aston Villa 32 8 9 15 35–59 –24 33
17. Sunderland 31 7 10 14 33–43 –10 31
18. Wigan 30 8 6 16 36–56 –20 30
19. Queens Park Rangers 31 4 11 16 28–51 –23 23
20. Reading 32 5 8 19 36–63 –27 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik