Rooneyra három hét kihagyás is várhat

2010.09.28. 19:47
null
Sir Alex nem véletlenül morcos: Rooney nem a következő hetekben lendül majd formába... (Fotó: Action Images)
A Manchester Unitedet erősítő Wayne Rooney a legfrissebb hírek szerint 2-3 hétig nem léphet pályára. A csatár a Bolton elleni hétvégi bajnokin szenvedett bokasérülést.

 

A szezon elején leginkább a magánéleti botrányaival a címlapokra kerülő Rooneyt a 61. percben cserélték le a Bolton elleni, 2–2-es döntetlent hozó mérkőzésen, és azt már hétfőn bejelentette klubja, hogy a játékos nem utazik el a Valencia elleni BL-találkozóra.

A két-három hetes kihagyás azt jelenti, hogy a 24 éves csatár nem léphet pályára a Sunderland elleni bajnokin és az Anglia–Montenegró Eb-selejtezőn sem október 12-én.

Sérülése az angol válogatottat irányító Fabio Capello számára azért is rossz hír, mert sérülés miatt nem számíthat Frank Lampardra, Theo Walcottra, Jermain Defoe-ra és Bobby Zamorára sem.

Rooney a szezonban eddig csak egyszer volt eredményes klubjában – tizenegyesből talált be a West Ham United ellen –, gyengébb teljesítményével kapcsolatban pedig több szakember is elmondta véleményét.

Sir Alex Ferguson a médiát okolta, Kevin Keegan szerint azonban a támadó csak saját magának köszönheti a körülötte kialakult helyzetet.

Legfrissebb hírek

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Manchester United a 300. BL-meccsén négygólos győzelmet aratott Dambrauskasék felett

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 22:59