Premier League: tíz gólt vágott a két manchesteri klub

Vágólapra másolva!
2013.11.02. 17:57
null
A United gyorsan bedarálta a Fulhamet (Fotó: Reuters)
Gólparádét rendezett a két manchesteri csapat az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójának szombati játéknapján: a City hazai pályán 7–0-ra kiütötte a Norwichot, míg a United idegenben 3–1-re diadalmaskodott a Fulham felett.

FULHAM–MANCHESTER UNITED

Amilyen harmatosan teljesít a jelenlegi szezonban a Fulham, olyan könnyedén szerezte meg a vezetést a Manchester United az első tíz perc végén, majd döngölte földbe ellenfelét újabb tíz perc alatt.

A kezdeményezést és a labdát is magához ragadta az első percektől a Moyes-csapat, amely az első helyzetét egy okos Van Persie, Rooney, Valencia összjáték végén váltotta gólra, üres kapuig kijátszva (0–1). Tíz perccel később a belga csodagyerek, Adnan Januzaj szerzett labdát és kínálta meg gólt érő passzal Robin van Persie-t, aki higgadtan lőtte ki a rövid felsőt (0–2). Két perccel később a holland az előkészítésben jeleskedett, egy bal oldali kiugratás végén precízen centerezett az ötösnél érkező Wayne Rooneyhoz, aki közelről a hálóba pofozta a labdát. A 22. percre eldőlt a meccs (0–3).

A szünetben David Moyes némi kockázatot vállalva hármat is cserélt, beállt Kagava, Fellaini és Smalling is. A Fulham a tetemes hátrány tudatában vért ivott az öltözőben, és ennek megfelelően esett neki a kissé hátradőlt „vörös ördögöknek" a második játékrész első perceiben. Az agresszív letámadást a 65. percben tudta gólra váltani a londoni csapat: a csereként beállt svéd középpályás, Alexander Kacaniklic távoli lövésébe a bevetődő Rooney lába ért bele, ami megtévesztette David De Geát, így a hálóban kötött ki a labda (1–3).

A második félidő további része többnyire a hazaiak meddő fölényével telt, a Manchester United nem találta az első félidei játékát, csak elvétve veszélyeztette Maarten Stekelenburg kapuját. A Fulham ellenben (főként a szépítő gólt szerző Kacaniklic révén) helyzetekig, sőt Darren Bent fejesét követően kapufáig is eljutott, de újabb gólt már nem sikerült szereznie, így a Manchester United sorozatban a hatodik bajnoki mérkőzést is megnyerte a Fulham ellen, illetve újabb három ponttal távozhatott az angol fővárosból, ahol immár 2011 májusa (azaz 12 mérkőzés) óta veretlen.

Magáért beszél... (Fotó: Action Images)
Magáért beszél... (Fotó: Action Images)

MANCHESTER CITY–NORWICH CITY

Még el sem kezdődött a mérkőzés, máris egy hatalmas meglepetésnek lehettünk szemtanúi, ugyanis a City kapuját 127 bajnoki után először nem Joe Hart védte. Az előző fordulóban (is) nagyot hibázó angol kapus helyett a 26 esztendős, 203 centiméteres román Costel Pantilimonnal kezdődött a manchesteri kékek felállása.

Az első negyedóra végére a vezetést is megszerezte a jól kezdő City, méghozzá egészen különleges körülmények között, egy öngóllal. Egy kis keveredés után Agüero elé pattant a labda, aki a kaputól 8 méterre kapásból lőtt. A vendégek szerencsétlenségére rosszul pattant meg a földön fekvő, blokkolni próbáló Johnsonon a labda, amely így Ruddy feje felett utat talált a hálóba. (1–0)

A vezetés megszerzését követően nagyon belelendült a City, és még két gólt berámolt tíz percen belül. Először David Silva érkezett remek ütemben a tizenhatos csücskénél és bombázott ballal laposan a kapuba (2–0), majd egy szöglet után Nasztaszics maradt üresen 7 méterre a kaputól, és fejelt védője, Martin segítségével Ruddy kapujába. (3–0)

Az első játékrész végére a harmadik találat is megszületett: Agüero passzolt az üresen a kapu előtt várakozó Negredónak, akinek már csak annyi dolga volt, hogy a gólvonalon állva begurítsa a labdát az üres kapuba. (4–0)

A játék képe nem változott sokat a fordulás után sem, és a remekül, gyorsan passzolgató City az ötödik gólt is megszerezte a 60. percben, amikor Yaya Touré szabadrúgásból védhetetlenül a bal felsőbe tekerte a labdát 23 méterről. (5–0)

Az ötgólos előny ellenére sem csökkentette a tempót a City, helyette inkább lőtt egy újabb gólt. David Silva küzdötte át magát a védőjén a bal oldalon a partvonal mellett a 71. percben, majd adta középre a labdát. A tizenegyespont környékén helyezkedő Agüero nem várt sokat, kapásból kapura lőtte a labdát, amely a Norwich védőinek lábai között bevágódott a jobb alsóba. (6–0)

A végeredményt a csereként beálló Edin Dzeko állította be, aki Jesús Navas rövid passza után 12 méterre a kaputól lefordult a védőjéről, majd laposan a kapu bal alsó sarkába lőtte a labdát. (7–0)

A Manchester City legutóbb 1968 decemberében tudott hét góllal nyerni a bajnokságban.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE, 10. FORDULÓ
Szombati mérkőzések
Fulham–Manchester United 13
(Kacaniklic 65., ill. Valencia 9., Van Persie 20., Rooney 22.)
Hull City–Sunderland 1–0 (Cuéllar 25. – öngól)
Manchester City–Norwich City 7–0 (B. Johnson 16. – öngól, D. Silva 20., Nasztaszics 25., Negredo 36., Y. Touré 60., Agüero 71., Dzeko 86.)
Stoke City–Southampton 1–1 (Begovic 1., ill. J. Rodriguez 42.)
West Bromwich Albion–Crystal Palace 2–0 (Berahino 44., McAuley 83.)
West Ham United–Aston Villa 0–0
Arsenal–Liverpool 18.30
Korábban
Newcastle United–Chelsea 2–0 (Gouffran 68., Rémy 89.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 9 7 1 1 20–9 +11 22
2. Liverpool 9 6 2 1 17–8 +9 20
3. Chelsea 10 6 2 2 16–8 +8 20
4. Manchester City 10 6 1 3 28–11 +17 19
5. Southampton 10 5 4 1 11–4 +7 19
6. Tottenham 9 6 1 2 9–5 +4 19
7. Everton 9 5 3 1 14–10 +4 18
8. Manchester United 10 5 2 3 17–13 +4 17
9. Newcastle 10 4 2 4 14–16 –2 14
10. Hull City 10 4 2 4 8–10 –2 14
11. West Bromwich Albion 10 3 4 3 10–10 0 13
12. Swansea 9 3 2 4 12–11 +1 11
13. Aston Villa 10 3 2 5 9–12 –3 11
14. West Ham 10 2 4 4 8–8 0 10
15. Fulham 10 3 1 6 10–15 –5 10
16. Stoke City 10 2 3 5 7–11 –4 9
17. Cardiff 9 2 3 4 8–13 –5 9
18. Norwich City 10 2 2 6 6–20 –14 8
19. Sunderland 10 1 1 8 7–22 –15 4
20. Crystal Palace 10 1 9 6–21 –15 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik