Másodjára sem nyert Van Gaal, az MU ikszelt Sunderlandben

Vágólapra másolva!
2014.08.24. 16:56
null
Rodwell fejes góljával egyenlített a Sunderland a United ellen (Fotó: Reuters)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2. fordulójában a Manchester United 1–1-es döntetlent ért el a Sunderland otthonában.


Nem úgy indult Louis van Gaal karrierje a Manchester Unitednél, ahogy tervezte, hiszen a „vörös ördögök” 2–1-re kikaptak a Swansea-tól az Old Traffordon. Volt mit javítaniuk Wayne Rooneyéknak, s erre a Sunderland alkalmas ellenfélnek tűnt előzetesen, révén, hogy legutóbbi 24 egymás elleni bajnokijukból mindössze egyet nyert meg – igaz, azt épp idén májusban a United otthonában.

Van Gaal ezúttal is három védővel, Phil Jonesszal, Chris Smallinggal és Tyler Blackett-tel küldte ki övéit. Az első félidőben azonban nem találta a fogást a United a Sunderlanden, inkább a hazaiak jutottak el többször a kapuig.

Viszont a 17. percben szinte a semmiből vezetést szerzett a United! A Van Gaal rendszerében több védekező feladatot kapó Antonio Valencia szépen ment el a jobb szélen az alapvonalig, centerezése megpattant egy védőn, így Juan Mata elé került a labda, a spanyol pedig nem hibázott az üres kapu torkában. 0–1

Nem tartott viszont sokáig a vendégek előnye, a 30. percben megrezdült David de Gea hálója. Sebastian Larsson jobb oldali szögleténél Robin van Persie megfeledkezett Jack Rodwellről, aki az ötösről simán a bal alsó sarokba bólintott. 1–1

Még a szünet előtt Steven Fletcher ollózós mozdulattal kis híján megfordította az állást, Van Gaalnak pedig kényszerből cserélnie kellett, ugyanis Smalling meghúzódott. A helyére beálló Michael Keane élete első PL-mérkőzésén lépett pályára, s a United védelme a Keane (21 éves), Jones (22), Blackett (20) összeállításban folytatta – persze a széleken a Valencia, Ashley Young duóval megtámogatva.

A fordulás után nem változott a játék képe, a Sunderland a vártnál nagyobb falatnak bizonyult a Unitednek, amely azért Van Persie és Mata révén igyekezett gondot okozni a hazai védőknek.

Nagy helyzetei viszont a Sunderlandnek voltak. Rögtön a második félidő elején Connor Wickham szép átemelős csel után lőtt, s Blackettnek a kapu torkából kellett mentenie a csatár lövésénél. Később Wickham nagy labdát adott Larssonnak, akinek próbálkozását viszont Jones blokkolta. A túloldalon Young esése miatt tizenegyest követeltek a vendégek, de Wes Brown belépőjét szabályosnak látta Martin Atkinson.

Ötlettelennek bizonyult a United játéka, így Van Gaal második bajnokiján sem tudott győzni a manchesteriek menedzsereként. Mindkét gárda egy-egy ponttal gazdagodott.

Nem kell azonban máris temetni Van Gaal csapatát! Csak a Manchester United tudja, hogyan kell bajnokságot nyerni úgy, hogy az első két forduló egyikében sem győzött. Ezt 1993-ban, 1999-ben és 2008-ban is bizonyította.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
Sunderland–Manchester United 1–1 (Rodwell 30., ill. Mata 17.)
KORÁBBAN
Hull City–Stoke City 1–1 (Jelavic 42., ill. Shawcross 83.)
Tottenham Hotspur–Queens Park Rangers 4–0 (Chadli 12., 37., Dier 30., Adebayor 65.)

AZ ÁLLÁS
1. Tottenham 2 2 5–0 +5 6
2. Chelsea 2 2 5–1 +4 6
3. Swansea 2 2 3–1 +2 6
4. Arsenal 2 1 1 4–3 +1 4
5. Hull City 2 1 1 2–1 +1 4
6. Aston Villa 2 1 1 1–0 +1 4
7. Manchester City 1 1 2–0 +2 3
8. West Ham 2 1 1 3–2 +1 3
9. Liverpool 1 1 2–1 +1 3
10. Everton 2 2 4–4 0 2
11. Sunderland 2 2 3–3 0 2
12. West Bromwich Albion 2 2 2–2 0 2
13. Manchester United 2 1 1 2–3 –1 1
14. Stoke City 2 1 1 1–2 –1 1
14. Southampton 2 1 1 1–2 –1 1
16. Leicester City 2 1 1 2–4 –2 1
17. Newcastle 2 1 1 0–2 –2 1
18. Crystal Palace 2 2 2–5 –3 0
19. Burnley 2 2 1–4 –3 0
20. Queens Park Rangers 2 2 0–5 –5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik