PL: nyert a Sunderland, kiesett a Norwich és a Newcastle

Vágólapra másolva!
2016.05.11. 22:38
null
Győzelmével bennmaradt a Sunderland az első osztályban (Fotó: Reuters)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban három elhalasztott mérkőzést pótoltak szerda este. Hazai pályán nyert a Norwich a Watford ellen, de ez is kevés volt a csapatnak, hiszen a Sunderland Everton elleni győzelme azt jelenti, hogy a Norwich egy, a Newcastle hat év után búcsúzik a Premier League-ből.

Szerda este egész Anglia és a Premier League kedvelői szerte a világból a Sunderland–Everton mérkőzésére voltak leginkább kíváncsiak, hiszen ha a hazai gárda nyer – függetlenül attól, mit játszik a Norwich – kiesik az angol első osztályból a Newcastle és a Norwich.

SUNDERLAND–EVERTON

Hiába volt többet a labda a vendégeknél, kaput eltaláló lövésük az első félidőben egy sem volt. A hazaiak ennél hatékonyabban futballoztak, a 38. percben Patrick van Aanholt szabadrúgásból volt eredményes (1–0). Nem sokkal később, a 42. minutumban egy szöglet utáni kavarodás után Lamine Koné volt a legszemfülesebb, hét méterről a léc alá bombázott (2–0). A kegyelemdöfést az 55. percben szintén az elefántcsontparti hátvéd adta meg a liverpooli csapatnak. Ekkor ismét szögletet követően volt eredményes (3–0).

Ezzel a győzelmével a Sunderland már sem előrébb, sem hátrébb nem végezhet ebben a szezonban – a csapat a 17. helyen zárt. Ezzel együtt pedig kiesett a Newcastle és a Norwich.

NORWICH CITY–WATFORD

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodott a Norwich, annak ellenére, hogy mindenki tudta, nem csak rajtuk múlik a sorsuk. A 11. percben Troy Deeney talált a Norwich kapujába (0–1). Hamar eszméltek a hazaiak, néhány perccel később Nathan Redmond a vendégek kapusának segítségével egyenlített (1–1). Alig telt el újabb egy-két perc, már meg is szerezte a vezetést a Norwich, miután Dieumerci Mbokani egy kapufáról kipattanó labdát juttatott a kapuba (2–1). A 37. percben már két gól volt a Norwich előnye, Craig Cathcart ért bele szerencsétlenül Wes Hoolahan lapos beadásába (3–1).

Az 51. percben Odion Ighalo érkezett remek ütemben Deeney beadására, a nigériai csatár pedig nem hibázott (3–2). Az 57. percben egy szép akciót követően ismét Mbokani volt eredményes (4–2).

Hiába minden, hiába a győzelem, a Norwich City a feljutását követően egyből kiesett az első osztályból.

Már csak egy csapat hiányzik tehát a Premier League 2016–2017-es mezőnyéből. A másodosztályból feljutott már a Burnley és a Middlesbrough. A Brighton, a Hull City, a Derby County és a Sheffield Wednesday harcol majd a playoffban a maradék egy helyért.

LIVERPOOL–CHELSEA

A Liverpool sokáig vesztésre állt az Anfielden a Chelsea ellen, Eden Hazard a 32. percben megszerezte a vezetést a londoniaknak. Christian Benteke a vége előtt két perccel viszont egyenlített, így pontosztozkodás lett a mérkőzés vége. Bogdán Ádám végig a kispadon ült a hazaiaknál.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEK
30. FORDULÓ

Sunderland–Everton 3–0 (Van Aanholt 38., Koné 42., 55.)
Liverpool–Chelsea 1–1 (Benteke 92., ill. Hazard 32.)

35. FORDULÓ
Norwich City–Watford 4–2 (Redmond 15., Mbokani 18., 57., Cathcart 37. – öngól, ill. Deeney 11., Ighalo 51.)

AZ ÁLLÁS
1. Leicester City 37 23 11 3 67–35 +32 80
2. Tottenham 37 19 13 5 68–30 +38 70
3. Arsenal 37 19 11 7 61–36 +25 68
4. Manchester City 37 19 8 10 70–40 +30 65
5. Manchester United 37 18 9 10 46–34 +12 63
6. West Ham 37 16 14 7 64–49 +15 62
7. Southampton 37 17 9 11 55–40 +15 60
8. Liverpool 37 16 11 10 62–49 +13 59
9. Chelsea 37 12 13 12 58–52 +6 49
10. Stoke City 37 13 9 15 39–54 –15 48
11. Swansea 37 12 10 15 41–51 –10 46
12. Everton 37 10 14 13 56–55 +1 44
13. Watford 37 12 8 17 38–48 –10 44
14. Crystal Palace 37 11 9 17 38–47 –9 42
15. West Bromwich Albion 37 10 12 15 33–47 –14 42
16. Bournemouth 37 11 9 17 44–64 –20 42
17. Sunderland 37 9 11 17 46–60 –14 38
18. Norwich City 37 9 7 21 39–64 –25 34
18. Newcastle 37 8 10 19 39–64 –25 34
20. Aston Villa 37 3 8 26 27–72 –45 17

Az UTOLSÓ FORDULÓ MŰSORA

MÁJUS 15., VASÁRNAP

16.00: Arsenal–Aston Villa
16.00: Manchester United–Bournemouth
16.00: Southampton–Crystal Palace
16.00: Chelsea–Leicester City
16.00: West Bromwich Albion–Liverpool
16.00: Swansea City–Manchester City
16.00: Everton–Norwich City
16.00: Watford–Sunderland
16.00: Newcastle United–Tottenham Hotspur
16.00: Stoke City–West Ham United
A DIGI Sport1 egy mérkőzést közvetít.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik