Premier League: Man. City-siker a Southampton ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.28. 18:23
null
De Bruyne és a City három ponttal gazdagodott (Fotó: Action Images)
A Manchester City hazai pályán 3–1-re legyőzte a Southamptont, ezzel – lehet, hogy átmenetileg csak, de – átvette a vezetést a Premier League-ben.

Raheem Sterling labdaszerzés után elviharzott a 16-os bal oldalánál, önzetlenül, kihagyhatatlan helyzetbe hozta Kevin De Bruynét, aki közelről megszerezte a vezetést a Manchester Citynek. A 9. percben történtek megalapozták a későbbi manchesteri sikert. 1–0

Manuel Pellegrini együttese az első húsz percben egyértelmű fölényben játszott, az sem számított meglepetésnek, hogy a 20. percben megduplázta az előnyét. Fabian Delph megpattanó lövése után úgy tűnt, nem sok esélye maradt a Southamptonnak. 2–0

Érdekes módon a vendégek a kétgólos hátrányban elkezdtek futballozni, olyannyira, hogy Virgil dan Dijk sistergős kapufájánál csak a szerencse mentette meg a Cityt. Aztán a második félidő elején az sem: Sadio Mané szép beadását Shane Long váltotta gólra. 2–1

Ezután több helyzete is volt a Sotonnak, de egy manchesteri védő szerezte az újabb gólt. Alekszandar Kolarov a 69. percben négy védő között lőtte a labdát a bal alsóba. 3–1

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

A Sunderland–Stoke City (2–0) találkozónak szomorú magyar vonatkozása volt. A két csapat a mérkőzés előtt megemlékezett Fülöp Mártonról. A nemrég elhunyt magyar kapus mindkét csapatban játszott.

A Crystal Palace fennállása során mindössze másodszor szerzett egy félidő alatt három gólt a Premier League-ben. A csodás első játékrésznek és többek közt Wilfried Zaha duplájának köszönhetően fölényesen meg is nyerték (5–1) a Newcastle elleni összecsapást.

Óriási meccset játszott egymással a Bournemouth és az Everton. A szünetben 2–0-ra is vezettek a liverpooliak, végül 3–3-as döntetlen született.

A játéknap rangadója még hátravan. Még mindig fura leírni, de a forduló előtti listavezető Leicester City a Manchester Unitedet fogadja.

ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ

AFC Bournemouth–Everton 3–3 (Smith 80., Stanislas 87., 98., ill. Funes Mori 25., Lukaku 36., Barkley 95.)
Crystal Palace–Newcastle United 5–1 (McArthur 14., 93., Bolasie 17., 47., Zaha 41., ill. Cissé 10.)
Manchester City–Southampton 3–1 (De Bruyne 9., Delph 20., Kolarov 69., ill. Long 49.)
Sunderland–Stoke City 2–0 (Van Aanholt 82., Waltmore 84.)
Aston Villa–Watford 2–3 (Richards 41., Ayew 89., ill. Ighalo 17., Hutton 69. – öngól, Deeney 85.)
KÉSŐBB
18.30: Leicester City–Manchester United (Tv: DIGI Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 14 9 2 3 30–14 +16 29
2. Leicester City 13 8 4 1 28–20 +8 28
3. Manchester United 13 8 3 2 19–9 +10 27
4. Arsenal 13 8 2 3 23–11 +12 26
5. Tottenham 13 6 6 1 24–11 +13 24
6. Crystal Palace 14 7 1 6 19–14 +5 22
7. Everton 14 5 6 3 27–19 +8 21
8. West Ham 13 6 3 4 24–20 +4 21
9. Southampton 14 5 5 4 20–17 +3 20
10. Liverpool 13 5 5 3 17–15 +2 20
11. Stoke City 14 5 4 5 11–14 –3 19
12. West Bromwich Albion 13 5 2 6 12–17 –5 17
13. Watford 14 4 4 6 14–17 –3 16
14. Swansea 13 3 5 5 14–18 –4 14
15. Chelsea 13 4 2 7 17–23 –6 14
16. Norwich City 13 3 3 7 16–24 –8 12
17. Sunderland 14 3 3 8 16–26 –10 12
18. Bournemouth 14 2 4 8 17–30 –13 10
19. Newcastle 14 2 4 8 14–30 –16 10
20. Aston Villa 14 2 2 10 13–26 –13 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik