A City kiütötte a Villát, már csak egy lépésre a bajnoki cím

Vágólapra másolva!
2014.05.07. 20:39
null
A szakadó eső sem segítette a hazaiakat (Fotó: Reuters)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójából elmaradt mérkőzést szerda este pótolta be a Manchester City, amely 4–0-ra legyőzte az Aston Villát, és így egy újabb lépést tett a bajnoki cím felé. A Gera Zoltán továbbra is nélkülöző West Bromwich Albion a 28. fordulóból pótolt, és egy sima vereséget szenvedett a Sunderlandtől.

Hatalmas lehetőség adódott a City előtt a bajnoki cím begyűjtésére, a Liverpool döntetlenjével a Crystal Palace ellen már „csak" annyi dolga volt a manchesteri kékeknek, hogy hozzák a két utolsó meccsüket.

Neki is esett a szakadó esőben a vendégeknek a City, amely már az ötödik percben talpra ugrasztotta az Etihad Stadionba kilátogatókat, Kolarov kiszorított helyzetből, az ötös sarkáról bombázott, Guzannak kellett kitenyerelnie a labdát.

Ezt követően sem pihentek a kékek, sorra jöttek a helyzetek. Előbb Yaya Touré gurítását tolta ki a vendégek kapusa, majd Nasri durrantott egy cselsorozat után a felső léc fölé.

Megizzadt a City az első félidőben (Fotó: Reuters)
Megizzadt a City az első félidőben (Fotó: Reuters)

Az első fél óra szenvedése után lassan azért éledezett a Villa, és a gyors kontrákkal néha rá is ijesztettek a Cityre a vendégek, bár ziccerig így sem jutottak.

A szünetben sem történt csoda, a második 45 perc is City-fölénnyel, és apró helyzetekkel indult. Először Kompany trükkös megoldását jegyezhettük fel a fordulás után: a belga védő gondolt egy merészet, és háttal a kapunak ollózott, az elképesztő formában védő Guzan eszén azonban most sem sikerült túljárnia.

Küzdött a City, és a 65. percben nagy nehezen az első gólt is sikerült begyötörni. Zabaleta lépett ki a jobb szélen, majd felnézett, és már passzolt is középre. Bent Edin Dzeko megelőzte védőit, és az ötös vonaláról a kapu közepébe gurított (1–0).

Belelendült a City, hét perccel később jött a következő is. Nasri 12 méterre a kaputól csak Guzant találta el, a csúszós labda azonban kipattant az amerikai kapusról, így a második hullámban érkező Dzeko három méterről be tudta pofozni azt (2–0).

Dzeko két gólig jutott (Fotó: Reuters, archív)
Dzeko két gólig jutott (Fotó: Reuters, archív)

A második találat után összeomlott a Villa. A csereként beállt Sztevan Jovetics Yaya Touré visszagurítása után lőtt laposan, 14 méterről, a labda pedig a lábak között utat talált a kapuba (3–0).

A kegyelemdöfést Yaya Touré adta meg a vendégeknek. Az elefántcsontpart az egész pályán átküzdötte magát az utolsó percben, majd higgadtan a kapu jobb oldalába vágta a labdát (4–0), így beállítva a végeredményt.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A manchesteri kékek ezzel a győzelemmel a tabella élére álltak, és már csak egy lépésre vannak a bajnoki címtől!

A Sunderland 2–0-ra győzött a Gera Zoltánt sérülés miatt nélkülöző West Brom ellen, és ezzel bebiztosította bennmaradását.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ, ELMARADT MÉRKŐZÉS
Manchester City–Aston Villa 4–0 (Dzeko 64., 71., Jovetics 89., Y. Touré 93.)
28. FORDULÓ, ELMARADT MÉRKŐZÉS
Sunderland–West Bromwich Albion 2–0 (Colback 13., Borini 31.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City 37 26 5 6 100–37 +63 83
2. Liverpool 37 25 6 6 99–49 +50 81
3. Chelsea 37 24 7 6 69–26 +43 79
4. Arsenal 37 23 7 7 66–41 +25 76
5. Everton 37 20 9 8 59–39 +20 69
6. Tottenham 37 20 6 11 52–51 +1 66
7. Manchester United 37 19 6 12 63–42 +21 63
8. Southampton 37 15 10 12 53–45 +8 55
9. Newcastle 37 15 4 18 42–57 –15 49
10. Stoke City 37 12 11 14 43–51 –8 47
11. Crystal Palace 37 13 5 19 31–46 –15 44
12. West Ham 37 11 7 19 40–49 –9 40
13. Swansea 37 10 9 18 51–53 –2 39
14. Sunderland 37 10 8 19 40–57 –17 38
15. Aston Villa 37 10 8 19 39–58 –19 38
16. Hull City 37 10 7 20 38–51 –13 37
17. West Bromwich Albion 37 7 15 15 42–57 –15 36
18. Norwich City 37 8 9 20 28–60 –32 33
19. Fulham 37 9 4 24 38–83 –45 31
20. Cardiff 37 7 9 21 31–72 –41 30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik