Premier League: magyar csatár a top 100-as listán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.03. 09:43
null
Torghelle csupán egy gólt szerzett Angliában
Top 100-as listára felkerülni általában dicsőség, kivéve amikor a legrosszabbakat rangsorolják. Ezt tette a Daily Mail, amely szubjektív összeállításában a Premier League száz legrosszabb csatárát rangsorolta. Egyelőre még csak 39 játékost neveztek meg a szerkesztők, de a 70. helyezett Torghelle Sándor személyében akad köztük magyar is.

 

Az MTK jelenlegi játékosa a 2004–2005-ös idényben szerepelt a Crystal Palace csapatában, de miután a londoniak egycsatáros játékában Andy Johnson abszolút előnyt élvezett, Torghelle mindössze 12 mérkőzésen lépett pályára (csupán háromszor kezdőként), 369 percet töltött a pályán és nem szerzett gólt.

A lap ugyanakkor kiemeli, hogy akadt egy emlékezetes mérkőzése a Ligakupában: 2004. október 27-én a Palace 2–1-re győzött a Charlton otthonában, a győztes gólt Torghelle szerezte az 54. percben, majd a 70. percben műesés miatt megkapta második sárga lapját.

A Daily Mail eddig két részletben közölte rangsorát, az első írásban a 81–100. helyezettekről írt, közöttük olyan ismert játékosokról, mint a szenegáli Diomansy Kamara (100., WBA, Fulham), a lengyel válogatott Emmanuel Olisadebe (95., Portsmouth), a Hoffenheim jelenlegi sztárja, Andrej Kramaric (87. Leicester) vagy az elefántcsontparti Seydou Doumbia (85., Newcastle).

A második részben (61–80.) található Torghelle, aki a 70. helyével még egész előkelő pozícióban van, a szerkesztők nála is gyengébbnek találták a horvát Nikola Kalinicot (68., Blackburn), a finn Shefki Kuqit (67., Blackburn, Fulham, Newcastle), a Bundesliga legendáját, Claudio Pizarrót (66., Chelsea), a Milannal BL-győztes Florin Raducioiut (65., West Ham) vagy az elefántcsontparti Ibrahima Bakayokót (63., Everton).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik