A Liverpool most szebbik arcát mutatta az Anfielden

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.29. 20:55
null
Adam Lallana duplával járult hozzá a „vörösök” Swansea elleni sikeréhez (Fotó: Reuters)
Hétfő este a Premier League-ben a Liverpool folytatta jó sorozatát a Swansea City ellen: ismét győztek a „vörösök" a „hattyúk" ellen, mégpedig 4–1-re. Ez volt az év utolsó PL-mérkőzése.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ
Liverpool–Swansea City 4–1
(Moreno 33., Lallana 51., 61., Shelvey 69. – öngól, ill. Sigurdsson 52.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Noha Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere szerint nagyrészt az Anfield gyenge minőségű talaja miatt pocsék idén a hazai mérlegük (első kilenc otthoni bajnokijukon 13 pontot fogtak ebben az idényben, a tavalyiban 24-et), azt azért el kell ismernie, hogy az ellenfelek is azon futballoznak – és az sem volt titok a Swansea elleni bajnoki előtt, hogy ha most sem nyernek a „vörösök", a leharcolt gyep alá eláshatják lassan Bajnokok Ligája-álmaikat is. Rodgers egykori klubja ellen is a 3–4–3-as hadrend mellett tette le a garast, hátul az Emre Can, Martin Skrtel, Mamadou Sakho; elöl a Coutinho, Raheem Sterling, Adam Lallana trióval, a kispadon meg a Steven Gerrard, Mario Balotelli kettőssel.

Sokkal jobban kezdte a mérkőzést a Pool, a vendégek csakis a védekezéssel törődtek, ám nem a leggondosabban, hiszen az első negyedórában háromszor is helyzetbe került a házigazda – csak éppen egyikkel sem tudott élni. Jó húszperces üresjárat után Alberto Moreno végül értékesíteni tudta a maga ziccerét, igaz, öt méterről a kapust találta telibe, de szerencséjére Lukasz Fabianskiról befelé pattant a labda. 1–0!

Fabianski a szünet után sem remekelt, egy kósza hazaadással nyakon rúgta a 16-oson Adam Lallanát, akinek fájdalmát jelentősen enyhíthette az a tény, hogy a kapuba pattant róla a labda: 2–0!

Sakho is fejébe vette, hogy bekerül a szilveszteri összeállításokba, mert előbb fejjel adott gólpasszt Gylfi Sigurdssonnak (2–1), aztán a középkezdés után Wilfried Bonynak készített le lövésre, de Simon Mignolet egy gyors vetődéssel odaért a jobb alsó elé. Felpörgött mérgében a Liverpool, Sterling lőtt két kapufát, Adam Lallana pedig immáron saját erőből is betalált: 3–1, eldőlni látszott a bajnoki.

Így is lett, a furcsa gólok mérkőzésén az egykori Pool-játékos Jonjo Shelvey fejelt egy öngólt, és kimaradt még pár lehetőség: 4–1-re nyertek a „vörösök" a „hattyúk" ellen, és megelőzték ellenfelüket a tabellán.

Pocsék talaj ide vagy oda, remekelt a Pool, a közönség pedig a vége előtt rákezdett a klub himnuszára. Hiába no: ha a gyep nem is az igazi, azért az Anfield légkörében Rodgers sem találhat kivetnivalót...

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!


AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 19 14 4 1 41–14 +27 46
2. Manchester City 19 13 4 2 41–17 +24 43
3. Manchester United 19 10 6 3 33–19 +14 36
4. Southampton 19 10 3 6 32–15 +17 33
5. Arsenal 19 9 6 4 34–23 +11 33
6. West Ham 19 9 4 6 30–23 +7 31
7. Tottenham 19 9 4 6 24–24 0 31
8. Liverpool 19 8 4 7 26–25 +1 28
9. Swansea 19 8 4 7 24–23 +1 28
10. Newcastle 19 7 5 7 22–28 –6 26
11. Stoke City 19 7 4 8 21–23 –2 25
12. Everton 19 5 6 8 29–31 –2 21
13. Aston Villa 19 5 6 8 11–22 –11 21
14. Sunderland 19 3 11 5 16–27 –11 20
15. Queens Park Rangers 19 5 3 11 21–34 –13 18
16. West Bromwich Albion 19 4 5 10 18–28 –10 17
17. Hull City 19 3 7 9 18–26 –8 16
18. Crystal Palace 19 3 7 9 20–30 –10 16
19. Burnley 19 3 7 9 14–29 –15 16
20. Leicester City 19 3 4 12 17–31 –14 13
Legfrissebb hírek

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
15 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
20 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36
Ezek is érdekelhetik