Premier League: Bogdán videóért kiáltó védése is kellett a diadalhoz

Vágólapra másolva!
2012.03.10. 15:44
null
Bogdán még „a gólt is megfogta"
Címkék
A Bolton Wanderers 2–1-re legyőzte a Queens Park Rangerst az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának szombati nyitó mérkőzésén, ezzel véget vetett négy meccs óta tartó bajnoki vereségszériájának.

A Bolton Darren Pratley fejesével a 37. percben megszerezte a vezetést, de előnyét nem tudta megtartani: a 48. percben Djibril Cissé lapos lövéssel egyenlített. A hazaiak a hajrára csereként beálló Ivan Klasnic közeli lövésével harcolták ki a győzelmet.

Több gól is születhetett volna a mérkőzésen, de a védelmek – a tét nagyságának megfelelően – hősiesen tették a dolgukat, és a kapusok is remekül együtt éltek a játékkal.

A Bolton kapuját őrző Bogdán Ádám is megbízható teljesítményt nyújtott, sőt volt egy különös védése is. A 19. percben Joey Barton szögletét követően Clint Hill közelről fejelt, Bogdán óriási bravúrral védett – kis szépséghiba, hogy a labda időközben áthaladt a gólvonalon. Nagyobb szépséghiba, hogy a játékvezető és asszisztense – akik természetesen nem vehettek igénybe videós segítséget – ezt nem észlelték, és nem ítéltek gólt.

A MEG NEM ADOTT GÓL

Az utolsó tíz percben Buzsáky Ákos személyében a londoni csapatnak is volt magyar légiósa. A QPR hat forduló óta nyeretlen, vereségével a Bolton mögé sodródott.

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ
Bolton Wanderers–Queens Park Rangers 2–1 (Pratley 37., Klasnic 86., ill. D. Cissé 48.)
További szombati mérkőzések
16.00: Aston Villa–Fulham
16.00: Chelsea–Stoke City (tv: Digi Sport Plus)
16.00: Sunderland–Liverpool
16.00: Wolverhampton Wanderers–Blackburn Rovers
18.30: Everton–Tottenham Hotspur (tv: Digi Sport)
AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 27 21 3 3 69–19 +50 66
2. Manchester United 27 20 4 3 66–27 +39 64
3. Tottenham 27 16 5 6 52–33 +19 53
4. Arsenal 27 15 4 8 55–38 +17 49
5. Chelsea 27 13 7 7 47–32 +15 46
6. Newcastle 27 12 8 7 39–39 0 44
7. Liverpool 26 10 9 7 29–25 +4 39
8. Fulham 27 9 9 9 37–36 +1 36
9. Stoke City 27 10 6 11 27–38 –11 36
10. West Bromwich Albion 27 10 5 12 34–35 –1 35
11. Norwich City 27 9 8 10 38–44 –6 35
12. Sunderland 27 9 7 11 35–31 +4 34
13. Everton 26 9 7 10 27–27 0 34
14. Swansea 27 8 9 10 30–34 –4 33
15. Aston Villa 27 6 12 9 30–35 –5 30
16. Bolton 28 7 2 19 31–57 –26 23
17. Queens Park Rangers 28 5 7 16 29–48 –19 22
18. Blackburn 27 5 7 15 38–60 –22 22
19. Wolverhampton 27 5 7 15 30–56 –26 22
20. Wigan 27 4 8 15 23–52 –29 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik