Welbeck volt az Arsenal pontmentője, nyert a Chelsea

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.18. 15:55
null
Fabregas most góllal vette ki a részét a Chelsea sikeréből (Fotók: Reuters)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 8. fordulójában az Arsenal 2–2-es döntetlent játszott a Hull Cityvel. A Chelsea 2–1-re nyert a Crystal Palace ellen, a Southampton pedig nyolcat vágott a Sunderlandnek.

A válogatottban sérülést összeszedő Diego Costa nélkül kellett pályára lépnie a Chelsea-nek a Crystal Palace otthonában. A spanyol támadó hiánya azonban úgy tűnt, nem okoz problémát a „kékeknek”. Oscar ugyanis már a 6. percben egy tökéletesen kivitelezett szabadrúgással megszerezte a vezetést az övéinek. 0–1

A mérkőzés szépen haladt a medrében, amikor is César Azpilicueta hatalmas baromságot csinált: a félpályánál nyújtott lábbal csúszott rá Mile Jedinakra, úgy, hogy a labda már nem volt a közelben. A spanyolt le is küldte a pályáról a játékvezető. Csakhogy a Chelsea nem maradt sokáig emberhátrányban – pár perccel később ugyanis Damien Delaney megkapta a második sárga lapját. A második félidőben így tíz a tíz ellen folytatódott a meccs.

A szünet után nem sokkal elrendezte a három pont sorsát a Chelsea. Cesc Fabregas viharzott el a tizenhatos bal oldalánál, majd higgadtan helyezett ziccerben a kapuba. José Mourinho együttese kontrollálta a mérkőzést, a Palace pedig nem tudott fölénybe kerülni. A hajrában aztán Fraizer Campbell ráijesztett ugyan a listavezetőre, de szépítő találata későn jött, egyenlíteni már nem tudtak a hazaiak. 1–2

Crystal Palace–Chelsea 1–2

Welbeck jó igazolás volt, az Arsenal azonban kevés meccset tud megnyerni ebben a szezonban
Welbeck jó igazolás volt, az Arsenal azonban kevés meccset tud megnyerni ebben a szezonban

Jól indult a mérkőzés az Arsenal számára, Alexis Sánchez már a 13. percben megszerezte a vezetést a Hull ellen. A chilei a jobb szélen indult meg, s igen éles szögből kilőtte a hosszú alsó sarkot. A londoniak az ezt megelőző hat bajnokijukból mindössze egyet nyertek meg (igaz, csak egyet veszítettek el – a Chelsea ellenit), így rájuk fért volna a győzelem.

Az öröm azonban nem tartott sokáig, négy perccel később a Hull egyenlített: Mohamed Diamé pöttyintette át a labdát Wojciech Szczesny felett, miután a nyakánál fogva húzta vissza Mathieu Flaminit – a játékvezető azonban nem látta szabálytalannak az esetet. A folytatásban irányította a játékot az Arsenal, többet birtokolta a labdát Arsene Wenger együttese. 1–1

Ennek ellenére a második játékrész elején a Hull elhallgattatta az Emirates-t: Abel Hernández ugrotta túl Per Mertesackert, s fejelt a hazai kapuba. 1–2

Ezután a Hull teljesen visszaállt a saját kapuja elé, az Arsenal pedig nem nagyon tudott mit kezdeni a betömörülő vendégekkel. Egészen az utolsó negyedóráig, ekkor már sorra érkeztek az Arsenal-helyzetek. Végül Sánchez kígyózott a Hull-játékosok között, tökéletes lekészítése után Danny Welbeck mentett pontot a hazaiaknak. 2–2

Arsenal–Hull City 2–2

A Southampton legutóbb a Manchester United ellen szerzett egy PL-meccsen ötnél több gólt. Ezúttal a Sunderland bánta, hogy „kiszakadt a gólzsák”. Dusan Tadics négy gólpasszt adott a 8–0-s végeredménnyel záruló mérkőzésen, egyet pedig ő maga szerzett. Ezzel a szerb a hatodik játékos lett a PL-ben, aki egy meccsen négy gólt előkészített.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ

Arsenal–Hull City 2–2 (A. Sánchez 13., Welbeck 91., ill. Diamé 17., A. Hernández 46.)
Burnley–West Ham United 1–3 (Boyd 60., ill. D. Sakho 49., E. Valencia 54., C. Cole 71.)
Crystal Palace–Chelsea 1–2 (Campbell 90., ill. Oscar 6., Fabregas 51.)
Everton–Aston Villa 3–0 (Jagielka 18., Lukaku 48., Coleman 76.)
Southampton–Sunderland 8–0 (Vergini 12. – öngól, Pelle 18., 69., Cork 37., Bridcutt 63. – öngól, Tadics 78., Wanyama 80., Mané 86.)
Newcastle–Leicester City 1–0 (Obertan 71.)
KORÁBBAN

Manchester City–Tottenham 4–1 (Agüero 13., 20., 68., 75. – a másodikat és a harmadikat 11-esből, ill. Eriksen 15.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 8 7 1 23–8 +15 22
2. Manchester City 8 5 2 1 18–8 +10 17
3. Southampton 8 5 1 2 19–5 +14 16
4. West Ham 8 4 1 3 15–11 +4 13
5. Manchester United 7 3 2 2 13–10 +3 11
6. Arsenal 8 2 5 1 13–11 +2 11
7. Swansea 7 3 2 2 10–8 +2 11
8. Tottenham 8 3 2 3 10–11 –1 11
9. Hull City 8 2 4 2 13–13 0 10
10. Liverpool 7 3 1 3 10–10 0 10
11. Aston Villa 8 3 1 4 4–12 –8 10
12. Everton 8 2 3 3 16–16 0 9
13. Leicester City 8 2 3 3 11–13 –2 9
14. West Bromwich Albion 7 2 2 3 8–9 –1 8
15. Stoke City 7 2 2 3 6–8 –2 8
16. Crystal Palace 8 2 2 4 11–14 –3 8
17. Sunderland 8 1 5 2 8–15 –7 8
18. Newcastle 8 1 4 3 8–14 –6 7
19. Burnley 8 4 4 4–13 –9 4
20. Queens Park Rangers 7 1 1 5 4–15 –11 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik