PL: Végül nyert a gazdasági erőfölény - Wenger

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.05. 19:54
null
Wenger szerint Diego Costa volt az egyik, aki a különbséget jelentette a rangadón (Fotó: Reuters)
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójában a listavezető Chelsea az Arsenalt fogadta, és taktikus, jó játékkal biztosan nyert a londoni rangadón 2–0-ra. A meccsen Arsene Wenger összeszólalkozott José Mourinhóval, a menedzserek a találkozó után rövid értékelésük mellett kommentálták a különpárharcot is.

 

„Nehéz meccs volt – fogott az értékelésbe José Mourinho, a győztes menedzser. – Jobban kezdett az ellenfél, de Eden [Hazard] értékesítette a büntetőt, és előnyhöz juttatott bennünket. És itt akár le is zárhattuk volna a meccset, hiszen a játékvezetőnek piros lapot kellett volna adnia. Szerintem a játékvezető fantasztikus teljesítményt nyújtott, de az Arsenalnak nyolc emberrel kellett volna befejezni a mérkőzést. [Laurent] Koscielny azonnal pirosat kaphatott volna, [Calum] Chambers már az első félidőben kiérdemelt volna két sárgát, és [Danny] Welbecknek is kijárt a piros.”

A portugál ezt mondta az első félidei pálya széli incidensről: „Két technikai zóna van, nem egy. Átjött az én helyemre. Ha egy játékosának ad utasítást, azt mondom, oké, de hogy a játékvezetőre gyakoroljon nyomást a piros lap érdekében, az nem fair. Nem olyan kép él bennem Arsene Wengerről, mintha ő lenne a fair play ügyvédje.”

„Ez egy egálos meccs volt, de végül nyert a gazdasági erőfölény, és ezt a Chelsea kihasználta az olyan játékosoknak hála, mint Diego Costa vagy Eden Hazard, akik a különbséget jelentették – nyilatkozta a meccs után Wenger. – A hazaiak nem dolgoztatták többet a kapusunkat, mint mi az övéiket, több lövésünk volt és és még több lehetőséget elpuskáztunk, hogy ennél is több legyen. A részletek miatt veszítettünk, ez a balszerencsénk.”

A francia menedzser ugyancsak kommentálta az oldalvonal melletti összecsapást. „Kimentem a technikai zónából, mert nem tetszett a becsúszás, és közelebbről akartam látni, mi történt.Valaki állt előttem, és ennyi történt, semmit nem mondtam. Erre José azt mondta, hogy nyolc emberrel kellene befejeznünk a meccset, én meg viszonoztam a megjegyzését. Nem tudom, Gary Cahill hogyan játszhatta végig a meccset. Nem tudom, Braniszlav Ivanovics hogyan játszhatta végig a meccset. Nem tudom, Oscar hogyan fejezhette be a meccset” – panaszkodott Wenger, aki elismerte, egyre tetemesebb távolságból nézi csapata riválisát a tabellán.

„Aggodalomra ad okot a Chelsea mögötti kilencpontos hátrányunk, hiszen kiváló csapatok vannak előttünk, de harcolni fogunk” – tette hozzá a francia menedzser.

„Sokkal jobbak voltunk, mint egy éve [márciusban 6–0-ra nyertek a hazaiak a Stamford Bridge-en – a szerk.], ám összességében mégis csak azt modhatjuk, hogy jók voltunk, de nem elég jók bizonyos területein a pályának, különösen a támadóharmadban. Volt pár nagy lehetőségünk, de nem jöttek az utolsó passzok és labdaátvételek. Jobban védekeztünk, de a Chelsea még jobb csapat, és gyorsan kell tanulnunk” – mondta a lefújás után Per Mertesacker, a vendégek világbajnok védője.

ANGOL PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ
ChelseaArsenal 2–0 (Hazard 27
.11-esből, D. Costa 78.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 7 6 1 21– 7 +14 19
2. Manchester City 7 4 2 1 14– 7 +7 14
3. Southampton 7 4 1 2 11– 5 +6 13
4. Manchester United 7 3 2 2 13–10 +3 11
5. Swansea 7 3 2 2 10– 8 +2 11
6. Tottenham 7 3 2 2 9– 7 +2 11
7. Arsenal 7 2 4 1 11– 9 +2 10
8. Liverpool 7 3 1 3 10–10 0 10
9. Aston Villa 7 3 1 3 4– 9 –5 10
10. Hull City 7 2 3 2 11–11 0 9
11. Leicester City 7 2 3 2 11–12 –1 9
12. Sunderland 7 1 5 1 8– 7 +1 8
13. West Bromwich Albion 7 2 2 3 8– 9 –1 8
14. Crystal Palace 7 2 2 3 10–12 –2 8
15. Stoke City 7 2 2 3 6– 8 –2 8
16. West Ham 6 2 1 3 10–10 0 7
17. Everton 7 1 3 3 13–16 –3 6
18. Newcastle 7 4 3 7–14 –7 4
19. Burnley 7 4 3 3–10 –7 4
20. Queens Park Rangers 6 1 1 4 4–13 –9 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik