PL: továbbra is kérdéses a folytatás, a PFA biztosítékot akar

2020.05.13. 09:01
null
Még mindig sok a kérdés a Premier League folytatását illetően (Fotó: AFP)
Angol sajtóértesülések szerint az egyik klubnál már több játékos is jelezte, hogy nem venne részt a jövő héten újrainduló felkészülésen.

 

Mint a Mirror cikkében olvasható, több klub is attól tart, hogy asztmás játékosai, a veszélyeztetett családtaggal rendelkezők, valamint a színesbőrű, ázsiai és kisebbségi etnikai (BAME) csoporthoz tartozó futballisták nem fogják aláírni az edzésre visszatéréshez szükséges dokumentumokat, ugyanis az adatok szerint számukra sokkal nagyobb kockázatot jelent a koronavírus.

Mikor folytatódnak a különböző bajnokságok? – KÖRKÉP

A portál hozzáteszi: tudomása szerint egy csapat már jelezte, hogy két játékosa nem kívánja újrakezdeni a felkészülést, mivel aggodalmaik vannak a folytatást illetően. Néhány napja Dean Smith, az Aston Villa menedzsere is tudatta, nem biztos, hogy pályára lépne a folytatásban két futballistája, az egyik ugyanis asztmás, a másiknak pedig az egyik családtagja kiemelten veszélyeztetett, így ők vélhetően nem kockáztatják meg a visszatérést.

Néhány napja ráadásul a Brightonnál három labdarúgónak pozitív lett a koronavírustesztje, és mint azóta kiderült, az alakulatnál is akad, akinek a párja olyan egészségügyi problémákkal küszködik, ami miatt kiemelten veszélyeztetettnek számít.

Az elmúlt napokban többen is hangot adtak azon véleményüknek, mely szerint ennyire hamar biztosan nem szabadna folytatni az idényt – Sergio Agüero szerint példáula játékosok félnek,de Raheem Sterling, Danny Rose (akiegyenesen kiakadt emiatt) és Glenn Murray sem tartja jó ötletnek, hogy a pályán fejezzék be az évadot.

A Mirror úgy tudja, hogy a Játékos-szakszervezet (PFA) biztosítékot akar a ligától és a kluboktól, hogyha valaki úgy döntene, nem vállalja a kockázatot és emiatt nem játszik, azt semmiképpen se büntethessék meg.

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
13 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
18 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24