PL: tovább szárnyal az Arsenal, potyogtak a találatok

Vágólapra másolva!
2016.12.10. 17:56
null
Mesut Özil fejesével fordított az újra nyerő Arsenal (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. fordulójában az Arsenal hazai pályán 3–1-re legyőzte a Stoke Cityt. A forduló eddigi meccsein mindegyik hazai csapat három gólig jutott, ez egyedül a Hull Citynek nem volt elég a sikerhez.

Nem indult rosszul a meccs a vendégek számára, hiszen a születésnapos Adam büntetőjével az első fél óra végén megszerezték a vezetést (0–1).

Korábban Koscielny, Özil, Nolito és Benteke szerzett gólt ebben a szezonban születésnapján.

A játékrész hajrájában Bellerín jobb oldali beadása után Walcott egyenlített közelről, ez már a spanyol hátvéd hetedik asszisztja volt az előző idény kezdete óta, ezzel vezeti a PL-védők listáját (1–1).

A játékrész végén Alexis Sánchez távoli lövése kevéssel még elkerülte a kaput, a fordulást követően Oxlade-Chamberlain beadása után Özil fejese már utat talált a hálóba (2–1).

A német középpályás a legutóbbi három PL-meccsen négy gólban vállalt főszerepet (két gól, két gólpassz).

A hajrá kezdetén Iwobi is betalált, így a West Hamet 5–1-re, a Baselt 4–1-re legyőző Arsenal a Stoke ellen 3–1-re nyert.

A TÖBBI MECCSEN

A Burnleyben Stephen Ward 1804 nap után szerzett gólt, és bár az AFC Bournemouth mindkét félidő ráadásában betalált, így sem tudott pontot szerezni (3–2).

Nem úgy a Crystal Palace, amely egyetlen idegenbeli csapatként hajtotta végre ezt a bravúrt. Benteke a legutóbbi öt meccsén ötször volt eredményes, csapata legutóbbi hét PL-meccsén 36 gól született (3–3).

A Swansea-nak három pontot ért a három gól, Sigurdsson négy gólig és négy gólpasszig jutott a legutóbbi nyolc bajnokiján (3–0).

ANGOL PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ
Watford–Everton 3–2 (Okaka Chuka 36., 64., Prödl 59., ill. Lukaku 17., 86.)
Arsenal–Stoke City 3–1 (Walcott 42., Özil 50., Iwobi 75., ill. Adam 29. – 11-esből)
Burnley–AFC Bournemouth 3–2 (Hendrick 13., Ward 17., Boyd 75., ill. Afobe 45+2., Daniels 91.)
Hull City–Crystal Palace 3–3 (Snodgrass 27. – 11-esből, Diomande 72., Livermore 78., ill. Benteke 52. – 11-esből, Zaha 70., F. Campbell 89.)
Swansea City–Sunderland 3–0 (Sigurdsson 51. – 11-esből, Llorente 54., 80.)
Leicester City–Manchester City 4–2
(Vardy 3., 20., 79., King 5., ill. Kolarov 82., Nolito 90.)
AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 15 10 4 1 36–15 +21 34
2. Chelsea 14 11 1 2 32–11 +21 34
3. Liverpool 14 9 3 2 35–18 +17 30
4. Manchester City 15 9 3 3 32–19 +13 30
5. Tottenham 14 7 6 1 24–10 +14 27
6. Manchester United 14 5 6 3 19–16 +3 21
7. Watford 15 6 3 6 21–26 –5 21
8. West Bromwich Albion 14 5 5 4 20–17 +3 20
9. Everton 15 5 5 5 19–19 0 20
10. Stoke City 15 5 4 6 17–22 –5 19
11. Bournemouth 15 5 3 7 21–25 –4 18
12. Southampton 14 4 5 5 13–15 –2 17
13. Burnley 15 5 2 8 15–25 –10 17
14. Leicester City 15 4 4 7 21–26 –5 16
15. Crystal Palace 15 4 3 8 27–29 –2 15
16. Middlesbrough 14 3 6 5 13–15 –2 15
17. Swansea 15 3 3 9 19–31 –12 12
18. West Ham 14 3 3 8 15–29 –14 12
19. Hull City 15 3 3 9 14–32 –18 12
20. Sunderland 15 3 2 10 14–27 –13 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik