Meglepően könnyedén: háromgólos Spurs-siker a Leicester ellen

Vágólapra másolva!
2020.07.19. 16:50
null
Harry Kane duplázott, a Tottenham simán nyert (Fotó: AFP)
A Tottenham a vártnál simában, 3–0-ra legyőzte a Leicester Cityt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 37. fordulójának vasárnapi mérkőzésén, nagy lépést téve a hatodik hely eléréséért.

ANGOL PREMIER LEAGUE
37. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–Leicester City 3–0
(Justin 6. – öngól, Kane 37., 40.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Az FA-kupa-elődöntő árnyékában is rendeztek izgalmasnak ígérkező mérkőzést a Premier League-ben: az Európa-liga-helyekért küzdő Tottenham a Bajnokok Ligájába igyekvő Leicester Cityt fogadta. A két csapat legutóbbi hat egymás elleni bajnokiján összesen 28 gól született, már csak emiatt is bizakodhattunk egy gólokban gazdag, szórakoztató összecsapásban.

Nos, ezúttal sem kellett csalódnunk, már a 6. percben előnybe került a Spurs: Harry Kane külsővel kiugratta Szon Hung Mint, aki két biciklicselt követően befelé húzott, majd lőtt, a labda James Justinon megpattanva kötött ki a jobb alsó sarokban, Kasper Schmeichelnek esélye sem volt (1–0).

A mérkőzés képe hasonlónak bizonyult a Tottenham esetében, mint az Arsenal ellen: a hazaiak átadták a területet, főleg a Leicesternél volt a labda, és bár Hugo Llorisnak akadt védenivalója – Ayoze Pérez próbálkozásánál például óriási bravúrt mutatott be –, a Leicesterben nem lehetett érezni az átütőerőt, ellenben a Spurs kontrái életveszélyesnek bizonyultak.

Hogy miért a Leicester City a kedvenc ellenfele, azt az első félidő végén mutatta meg Kane, az angol válogatott támadó néhány perc alatt kétszer is mattolta a vendégek védelmét: előbb Lucas Moura passza után ballal lőtte ki a bal alsót, majd szintén a brazil átadásából, ezúttal jobbal tekert szemet gyönyörködtetően a hosszúba (3–0). Kane a 14. tétmérkőzésén a 16. gólját jegyezte a Leicester ellen.

Az észak-londoniak támadója a szünet után mesterhármast is ünnepelhetett volna, ám hiába verte meg egy az egyben Wes Morgant, a védő még bele tudott érni a lövésbe.

A játék képe nem változott, továbbra is a Leicester passzolgatott a Tottenham térfelén, de egy-két alkalmat leszámítva nem tudott valós veszélyt jelenteni Lloris kapujára, míg José Mourinho együttesének kontrái szintén elmaradtak az első játékrészben látottaktól.

A Tottenham ettől függetlenül begyűjtötte a három pontot, egy lépéssel közelebb kerülve a hatodik hely eléréséhez, míg a Leicester sorsa nagyban függhet attól, hogy a Manchester United győzelem esetén hány góllal veri meg a West Ham Unitedet.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Korábban
AFC Bournemouth–Southampton 0–2 (Ings 41., Che Adams 98.)
Szombat

Norwich City–Burnley 0–2 (Wood 45+5., Godfrey 80. – öngól)
Hétfő
19.00:
Brighton–Newcastle United (Tv: Digi Sport2)
19.00: Sheffield United–Everton (Tv: Spíler1)
21.15: Wolverhampton–Crystal Palace (Tv: Digi Sport2)
Kedd
19.00:
Watford–Manchester City
21.15: Aston Villa–Arsenal
Szerda
19.00:
Manchester United–West Ham United
21.15: Liverpool–Chelsea

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 36 30 3 3 77–29 +48 93
2. Manchester City 36 24 3 9 93–35 +58 75
3. Chelsea 36 19 6 11 64–49 +15 63
4. Leicester City 37 18 8 11 67–39 +28 62
5. Manchester United 36 17 11 8 63–35 +28 62
6. Tottenham 37 16 10 11 60–46 +14 58
7. Wolverhampton 36 14 14 8 49–38 +11 56
8. Sheffield United 36 14 12 10 38–36 +2 54
9. Burnley 37 15 9 13 43–48 –5 54
10. Arsenal 36 13 14 9 53–45 +8 53
11. Southampton 37 14 7 16 48–59 –11 49
12. Everton 36 12 10 14 42–53 –11 46
13. Newcastle 36 11 10 15 37–55 –18 43
14. Crystal Palace 36 11 9 16 30–47 –17 42
15. West Ham 36 10 7 19 47–60 –13 37
16. Brighton & Hove Albion 36 8 13 15 37–53 –16 37
17. Watford 36 8 10 18 34–57 –23 34
18. Aston Villa 36 8 7 21 39–66 –27 31
19. Bournemouth 37 8 7 22 37–64 –27 31
20. Norwich City 37 5 6 26 26–70 –44 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik