Sokat sejtető City-győzelem a Tottenham ellen

Vágólapra másolva!
2018.04.14. 20:35
null
Gabriel Jesus vitte be az első pofont a Spursnek – aztán gyorsan el is újságolta (Fotó: AFP)
A bajnoki címre törő Manchester City fontos győzelmet aratott a jó formában lévő Tottenham otthonában a Premier League 34. fordulójában, és ha kikap vasárnap városi riválisa, a United, máris az övé az aranyérem.

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
34. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–Manchester City 1–3 (C. Eriksen 42., ill. Jesus 22., Gündogan 25. – 11-esből, Sterling 72.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Ugyan mindenki abban bízott, hogy Harry Kane ezúttal is eldönti a mérkőzést, akár a mérkőzés közben, akár utána szerezve gólt, vagy inkább minimum egy mesterhármast, nem így történt.

A bajnoki cím felé menetelő Manchester City ugyanis valósággal lerohanta a londoniakat, és kétgólos előnyre tett szert – igaz, Gabriel Jesus klasszikus kontratalálata után egy erősen véleményes büntetőre is szükség volt az Ilkay Gündogan-gólörömhöz.

Visszavett az előny birtokában a City, így még a pihenő előtt szépített Christian Eriksen, nem kis szerencsével – természetesen egy Kane-gólpasszt követően.

Kane ugyan a szünetben sem szerzett gólokat, de a fordulást követően lendületben maradt a Tottenham, Jesus kihagyott ziccere után a mérkőzés elején még nagyon élő szélső, Leroy Sané helyére a védő Nicolás Otamendit küldte be Pep Guardiola.

Nem tett rosszat a csere a vendégeknek: Raheem Sterling nem sokkal ezután helyzetbe került, de elvariálta, ám következő lehetőségénél már jóval egyszerűbb megoldást választott.

A hazaiak mestere, Mauricio Pochettino azt nyilatkozta a mérkőzés előtt, hogy számukra nem a három pont miatt fontos ez a mérkőzés, hanem azért, mert meg szeretnék mutatni, hogy készen állnak a bajnoki címért folyó harcra – nos, a következtetéseket mindenki vonja le magának.

Ha a Manchester United elbukja a West Bromwich elleni vasárnapi hazai bajnokit, akkor Kevin De Bruyne és társai már bonthatják a pezsgőt.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

KORÁBBAN
Burnley–Leicester City 2–1 (Ch. Wood 6., K. Long 9., ill. Vardy 72.)
Crystal Palace–Brighton & Hove Albion 3–2 (Zaha 5., 24., Tomkins 14., ill. G. Murray 18., Izquierdo 34.)
Huddersfield Town–Watford 1–0 (Ince 91.)
Swansea City–Everton 1–1
(J. Ayew 71., ill. Naughton 43. – öngól)
Liverpool–AFC Bournemouth 3–0 (Mané 7., Szalah 69., Firmino 90.)
Southampton–Chelsea 2–3 (Tadics 21., Bednarek 60., ill. Giroud 70., 79., E. Hazard 75.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 33 28 3 2 93–25 +68 87
2. Manchester United 32 22 5 5 63–25 +38 71
3. Liverpool 34 20 10 4 78–35 +43 70
4. Tottenham 33 20 7 6 65–30 +35 67
5. Chelsea 33 18 6 9 57–33 +24 60
6. Arsenal 32 16 6 10 61–43 +18 54
7. Burnley 33 14 10 9 33–29 +4 52
8. Leicester City 33 11 10 12 49–47 +2 43
9. Everton 34 11 9 14 39–54 –15 42
10. Newcastle 32 10 8 14 33–41 –8 38
11. Bournemouth 34 9 11 14 41–56 –15 38
12. Watford 34 10 7 17 42–60 –18 37
13. Brighton & Hove Albion 33 8 11 14 31–46 –15 35
14. Huddersfield Town 34 9 8 17 27–54 –27 35
15. West Ham 32 8 10 14 40–58 –18 34
16. Crystal Palace 34 8 10 16 36–54 –18 34
17. Swansea 33 8 9 16 27–46 –19 33
18. Southampton 33 5 13 15 33–53 –20 28
19. Stoke City 33 6 9 18 30–63 –33 27
20. West Bromwich Albion 33 3 12 18 26–52 –26 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik