Szépségdíjas gólok és döntetlen a Tottenham–Arsenal rangadón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.05. 13:44
null
Elég látványosra sikeredett a Tottenham–Arsenal derbi (Fotó: Action Images)
A második helyen álló Tottenham a harmadik helyen tanyázó Arsenalt fogadta az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában. Az előző körben mindkét csapat veszített, így most különösen fontos lett volna a három pont begyűjtése a két észak-londoni szomszédvárnak. A hazaiak mellett szólt az a tény, hogy ebben a bajnokságban még nem kaptak ki két egymás utáni meccsen, de a rangadók törvényszerűsége szerint ez sem volt elég.

Észak-londoni rangadóra gyülekeztek a nézők, és akkor is telt ház lett volna, ha a két csapat nem a második és harmadik helyen tanyázik a tabellán. Hogy egyesek milyen komolyan vették a találkozót, arra ékes példa volt az, hogy a szurkolók egy része összecsapott a rendőrökkel a meccs előtt. A helyi médiában mindjárt vezető szerepet kapott néhány véres fej.

Ehhez képest a két edző, Pochettino és Wenger a legnagyobb tisztelet hangján beszélt egymásról, és a pályán sem csaptak magasba az indulatok.

Az első félidő túlnyomó részében az Arsenal térfelén zajlott a játék. A vendégek védelme remekül rombolt, de ha már a védőknél elfogyott a tudomány, ott volt Ospina, és hárított.

Igazán nagy helyzetbe azonban nem kerültek a hazaiak, miközben az Arsenal a gyors csatáraiban bízott, akik bármikor végignyargalhattak volna a pályán.

Nagyjából 35 perc kellett ahhoz, hogy a vendégek is tiszteletüket tegyék a Tottenham kapuja előtt, de az veszélyes szituáció volt. Welbeck nagy helyzetben Lloris kezébe fejelt.

Aztán a 39. percben szépségdíjas góllal vezetést szerzett az Arsenal. Welbeck hozta fel a labdát a tizenhatos bal oldalán, magára vonta a védők figyelmét, így egyedül maradt Bellerín a jobb oldalon, de a spanyol nem lőtt, hanem egyből a középen tanyázó Ramseyhez továbbított, aki 8 méterről, sarokkal gólt lőtt. 0–1

A Spurst érezhetően megfogta a gól, még a félidő vége előtt könnyen újabb találatot szerezhettek volna a vendégek.

A második félidőre egy rendkívül elszánt Tottenham jött ki a pályára. Ahhoz azonban, hogy feltörhesse az Arsenal védelmét, kellett Coquelin buta hibája. A vendégek játékosa rosszul csúszott be az 55. percben, és mivel már volt neki egy sárgája, jött a piros is.

A kiállítás után fergeteges rohamokba kezdett a Spurs. Előbb Kane szerzett majdnem gólt, de a gólvonaltechnológia kimutatta, hogy nem volt bent a labda. Aztán két percen belül fordított a hazai csapat.

Előbb a 60. percben egy bal oldali szöglet után maradt egyedül az ötösön Alderweireld, aki nem hibázott (1–1), majd Kane szenzációs góllal már a vezetést is megszerezte. A 62. percben Alli volt nagyon harcos az alapvonalnál, Kane-hez játszott, aki néhány lépést vezette a labdát, majd az alapvonaltól 7 méterre, a tizenhatos oldalvonaláról óriási gólt csavart a bal fölsőbe!2–1

Úgy tűnt, ezzel elintézte a három pont sorsát a Tottenham, és az Arsenal padlóra került. De nem így történt. Egy ártalmatlannak látszó támadás végén a 76. percben Alexis Sánchez talált be egy hosszú indítás után Lloris hathatós közreműködésével. 2–2

A hátralévő időben gyömöszölték egymást rendesen a csapatok, még Ramsey vagy éppen Sánchez is lőhetett volna gólt, ám nem sikerült nekik. A nagy küzdelem vége megérdemeltnek mondható döntetlen lett, amelynek igazán a Leicester örülhetett, hiszen az üldözők csak egy ponttal tudtak közelebb jönni. Ha pedig a listavezető még nyerni is tud...

A MECCS ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI.

ANGOL PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ

Tottenham Hotspur–Arsenal 2–2 (Alderweireld 60., Kane 62., ill. Ramsey 39., A. Sánchez 76.)

16.00: Manchester City–Aston Villa
16.00: Newcastle United–AFC Bournemouth
16.00: Swansea City–Norwich City
16.00: Chelsea–Stoke City (Tv: DIGI Sport1)
16.00: Southampton–Sunderland
16.00: Everton–West Ham United
18.30: Watford–Leicester City (Tv: DIGI Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Leicester City 28 16 9 3 51–31 +20 57
2. Tottenham 28 15 9 4 49–22 +27 54
3. Arsenal 28 15 6 7 44–28 +16 51
4. Manchester City 27 14 5 8 48–31 +17 47
5. Manchester United 28 13 8 7 37–26 +11 47
6. West Ham 28 12 10 6 42–31 +11 46
7. Stoke City 28 12 6 10 30–33 –3 42
8. Liverpool 27 11 8 8 41–36 +5 41
9. Southampton 28 11 7 10 35–28 +7 40
10. Chelsea 28 10 9 9 42–38 +4 39
11. Everton 27 9 11 7 49–36 +13 38
12. Watford 28 10 7 11 29–29 0 37
13. West Bromwich Albion 28 9 9 10 29–36 –7 36
14. Crystal Palace 28 9 6 13 31–37 –6 33
15. Bournemouth 28 8 8 12 32–44 –12 32
16. Swansea 28 7 9 12 27–37 –10 30
17. Sunderland 28 6 6 16 34–53 –19 24
18. Norwich City 28 6 6 16 31–53 –22 24
19. Newcastle 27 6 6 15 27–50 –23 24
20. Aston Villa 28 3 7 18 22–51 –29 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik