PL: Szoboszlai már most is a világ legjobbjai között van – Joe Cole

K. B.K. B.
2023.11.09. 16:22
A Chelsea egykori klasszisa, Joe Cole szuperlatívuszokban nyilatkozott az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool magyar válogatott középpályásáról, Szoboszlai Dominikról. A Spíler Tv által készített interjúban Cole többek között azt is kifejtette, szerinte melyik poszt áll legjobban a 23 éves játékosnak.

„Láttam a magyar válogatottban, amelyben kiemelkedően teljesített. Azóta is figyelem, elképesztő játékos. Tudom, hogy Magyarországon mennyire érdekli az embereket a teljesítménye, de higgyék el, ez Angliában is így van. Nagyon sok játékost láttam már, aki külföldről igazolt Angliába, a legtöbbjük közel sem kezdett annyira jól, mint ő, főleg nem ilyen fiatalon. Szerintem az a poszt áll neki legjobban, amelyikben félig irányító, amelyikben hosszú labdákat adhat, és kihasználhatja a passzolási képességeit, miközben megvan a szabadsága ahhoz, hogyha kis területet vesz észre, oda beindulhasson. Gólokat is szerez, kivételes a rúgótechnikája. Ezért úgy gondolom, hogy a lehető legjobb klubba került, ott van mellette Mohamed Szalah, Luis Díaz és Darwin Núnez – mind gyors játékos, s az olyan jól passzoló focistának, mint Szoboszlai, ez maga az álom. Topjátékos, egy napon a világ egyik legjobb középpályása lehet, de már most is a legjobbak között van, fantasztikus futballista” – fogalmazott Joe Cole.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool őrzi előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
3 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
37 perce

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.11.01. 16:21