PL: szenvedett az MU, gálázott a City és a Liverpool

Vágólapra másolva!
2018.11.24. 17:53
null
A Manchester United nem bírt a pocsék formában lévő Crystal Palace-szal (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 13. fordulójában a Manchester United hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Crystal Palace-szal. A listavezető City négy, a második Liverpool három találattal nyert.

MANCHESTER UNITED–CRYSTAL PALACE

A legutóbbi hét meccséből hatot elbukó, egyen ikszelő Palace kezdett veszélyesebben, és egy labdaszerzés után Zaha szánta el magát távoli lövésre, a labda kevéssel ment a jobb alsó sarok mellé. Nem sokkal később Van Aanholt került ziccerbe, de jobbal eltörte a labdát, amely így újra a kapu jobb oldala mellett hagyta el a játékteret.

Ezt követően éldezetett a manchesteri csapat, előbb Smalling fejese okozott riadalmat, majd Lingard és Martial helyzeténél kellett védenie Hennesseynek.

A játékrész hajrájában még egy vendéglesgólt jegyezhettünk fel, Kouyaté hiába ünnepelt, a beívelés pillanatában már lesen volt.

Az 57. percben a hazaiak is megtapasztalhatták, milyen érzés idő előtt örülni: Lukaku hiába terelte a hálóba a kipattanót, Young lövésének pillanatában egy kevéssel ő is lesen tartózkodott, így ez a gól sem ért. Pedig ez lehetett volna a belgának március óta az első, Old Traffordon szerzett találata...

Nem sokkal később De Geának kellett kétszer is hárítania, majd negyedórával a vége előtt Zaha szúrt bele a labdába, ám ez sem eredményezett gólt.

A hajrában Martial talált az oldalhálóba, majd Lukaku fejesénél mutatott be bravúrt a londoni kapus, a végén pedig Rashfordot blokkolták, így gól végül nem született.

Lukaku fejében maradt a győztes gól



A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

A másik manchesteri együttes lényegesen simább meccsen van túl, a listavezető City ugyanis gyakorlatilag egy bő fél óra alatt lerendezte a West Ham Unitedot. A 11. percben David Silva belsőzött közelről a hálóba, majd Sané szólója után Sterling talált be. A 34. percben visszajárt a kölcsön, bár ekkor is Sanéé volt az oroszlánrész, aki egy szemtelen csellel még a védőjét is elfektette az ötösön belül a gólját megelőzően. Amikor már úgy tűnt, újabb találat nem esik, jött ismét a német szélső és beállította a 0–4-es végeredményt.

A gólok


A Liverpool sem akar leszakadni, s bár az óriási mezőnyfölény sokáig meddőnek tűnt, a 67. percben Szalah megtörte a jeget Watfordban. A 76. percben pedig eldőlt a mérkőzés, Alexander-Arnold 26 méteres szabadrúgása a bal felsőben kötött ki. A 82. percben megfogyatkozott a vendéggárda, miután Henderson megkapta a második sárgáját is, de újabb gólt így is a vendégek szereztek, Firmino talált be fejjel (0–3).

A Watford 18. alkalommal játszott top 2-es ellenféllel a PL-ben, ebből a 16.-at veszítette el, 1999-ben a Chelsea-t, 2017-ben az Arsenalt győzte le.

A gólok


A Leicester hamar hátrányba került a Brighton otthonában, Glenn Murray fejelt az első negyedóra végén Knockaert szöglete után Kasper Schmeichel hálójába (1–0), majd James Maddison kapott három perc alatt két sárgát, a másodikat műesésért, így a 28. percben megfogyatkozott a vendégcsapat. Pont nélkül így sem maradt a Leicester, mert Vardy a 79. percben büntetőből egyenlített (1–1).

Murray amúgy 35 évesen és 60 naposan a kilencedik legidősebb mezőnyjátékos lett, aki elérte a 100 PL-meccses határt. Hetedik góljával pedig a legeredményesebb angol a topligák jelenlegi kiírásában.

A Southamptonban hiába duplázott Stuart Armstrong (a második találata kifejezetten parádésra sikerült), a Fulham így is otthon tartotta a három pontot (3–2).

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
Brighton & Hove Albion–Leicester City 1–
1 (G. Murray 15., ill. Vardy 79.)
Everton–Cardiff City 1–0 (G. Sigurdsson 59.)
Fulham–Southampton 32 (Mitrovics 33., 64., Schürrle 44., ill. Armstrong 18., 53.)
Manchester United–Crystal Palace 0–0
Watford–Liverpool 0–3 (Szalah 67., Alexander-Arnold 76., Firmino 89.)
West Ham United–Manchester City 0–4 (D. Silva 11., Sterling 19., Sané 34., 93.)
18.30: Tottenham Hotspur–Chelsea (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 13 11 2 40–5 +35 35
2. Liverpool 13 10 3 26–5 +21 33
3. Chelsea 12 8 4 27–8 +19 28
4. Tottenham 12 9 3 20–10 +10 27
5. Arsenal 12 7 3 2 26–15 +11 24
6. Everton 13 6 4 3 20–15 +5 22
7. Manchester United 13 6 3 4 20–21 –1 21
8. Bournemouth 12 6 2 4 21–16 +5 20
9. Watford 13 6 2 5 17–17 0 20
10. Leicester City 13 5 3 5 18–17 +1 18
11. Wolverhampton 12 4 4 4 12–13 –1 16
12. Brighton & Hove Albion 13 4 3 6 14–19 –5 15
13. West Ham 13 3 3 7 14–22 –8 12
14. Newcastle 12 2 3 7 9–15 –6 9
15. Crystal Palace 13 2 3 8 8–17 –9 9
16. Burnley 12 2 3 7 12–25 –13 9
17. Southampton 13 1 5 7 10–24 –14 8
18. Cardiff City 13 2 2 9 11–26 –15 8
19. Fulham 13 2 2 9 14–33 –19 8
20. Huddersfield Town 12 1 4 7 6–22 –16 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik