Hiába borult fel a pálya, csak döntetlent játszott a Chelsea

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.28. 15:05
null
A Chelsea csak egy alkalommal tudta eredményesen áttörni a Southampton védelmét (Fotó: Reuters)
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 19. fordulójában a listavezető Chelsea a negyedik Southampton otthonába látogatott, és hiába támadott többet, 1–1-es döntetlen lett a vége.


ANGLIA, PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ

SOUTHAMPTON–CHELSEA 1–1 (Mané 17., ill. Hazard 45.)

A tabella élén tanyázó Chelsea kellemetlen ellenfélhez, a negyedik helyen vitézkedő Southamptonhoz látogatott. Nem látszott egyszerű feladatnak a győzelem, még akkor is, ha a legutóbbi öt fellépésén négyszer nyert a Chelsea a kikötővárosban.

Jól kezdett a Chelsea, megpróbálta beszorítani az ellenfelét, de aztán az első hibáért csúnyán megfizettek a „kékek”.

A 17. percben Tadics indításánál Terry beragadt, Mané pedig remekül tört kapura, és 15 méterről bravúrosan emelte el Courtois mellett a labdát, éppen a kapu jobb oldalába. 1–0

Aligha így tervezte a meccs forgatókönyvét a Chelsea, ezért támadnia kellett volna. Csakhogy az első félidőben nem nagyon láttunk támadást a vendégektől, leginkább a középpályán gyűrték egymást a csapatok. Küzdelmes, de sok hibával tarkított volt a találkozó.

Már-már úgy tűnt, hogy hazai előnnyel térnek pihenőre a csapatok, amikor az első félidő hosszabbításában Hazard ugrott ki egy jó átadással a bal oldalon, Josidát becsapta a tizenhatos sarkánál, majd középre húzott, és 13 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 1–1

A második félidőben nagyon harcos vendégek jöttek ki a pályára, és nyomban tudatosítani akarták a hazaiakkal, hogy haza akarják vinni a három pontot.

A 60. perc táján egyre erősebben kezdett nyomni a Chelsea. A Soton védelme ekkor még jól állt a lábán, de egyre nehezebben tudtak mit kezdeni Hazard-ral és Williannel. Szinte feltörte a háló a hazaiak hátát, de a céljukat elérték, mert a kaput nem találták el a londoniak.

A 89. percben Schneiderlin második sárga lappal kiállt, és még jobban küzdött a győztes gólért a Chelsea. Hiába volt azonban minden erőfeszítés, ma a hazaiak mindent mentettek, ezért megérdemelten tartották otthon az egy pontot.

A Chelsea ezzel az egy ponttal is a tabella élén maradt, de ott liheg a nyakán a City…

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 19 14 4 1 41–14 +27 46
2. Manchester City 19 13 4 2 41–17 +24 43
3. Manchester United 19 10 6 3 33–19 +14 36
4. Southampton 19 10 3 6 32–15 +17 33
5. Arsenal 19 9 6 4 34–23 +11 33
6. West Ham 19 9 4 6 30–23 +7 31
7. Tottenham 19 9 4 6 24–24 0 31
8. Swansea 18 8 4 6 23–19 +4 28
9. Newcastle 19 7 5 7 22–28 –6 26
10. Liverpool 18 7 4 7 22–24 –2 25
11. Stoke City 19 7 4
8 21–23 –2 25
12. Everton 19 5 6 8 29–31 –2 21
13. Aston Villa 19 5 6 8 11–22 –11 21
14. Sunderland 19 3 11 5 16–27 –11 20
15. Queens Park Rangers 19 5 3 11 21–34 –13 18
16. West Bromwich Albion 19 4 5 10 18–28 –10 17
17. Hull City 19 3 7 9 18–26 –8 16
18. Crystal Palace 19 3 7 9 20–30 –10 16
19. Burnley 19 3 7 9 14–29 –15 16
20. Leicester City 19 3 4 12 17–31 –14 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik