PL: repült a „kanárik” edzője, kupagyőztes a helyén

Vágólapra másolva!
2014.04.06. 21:30
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Norwich azonnali hatállyal menesztette Chris Hughton menedzsert. A klub hivatalos közleménye szerint a tréner segítői, Paul Trollope és Colin Calderwood is távoznak, az új menedzser Neil Adams lett.

A Norwich szekere nem igazán fut az utóbbi időben, legutóbbi négy bajnokijából hármat elveszített a csapat, mely 33 forduló után 17. a tabellán, öt ponttal megelőzve a kieső helyen álló Fulhamet.

A „kanárik" közleménye szerint a klubnak „nem volt más választása, mint Hughton menesztése, mivel ezzel megadhatják az esélyt a csapatnak, hogy kivívja a bennmaradást". Hughton 2012 nyarán vette át a klub irányítását, első szezonjában a 11. helyen zárt a csapattal a Premier League-ben. A jelenlegi idényben azonban gyengélkedik a Norwich, legutóbbi hat idegenbeli bajnokiját egyaránt elveszítette, így a kiesőzóna közelébe sodródott.

A Hughtont váltó Neil Adams a Norwich U18-as csapatát irányította eddig, amellyel ifjúsági FA-kupát nyert. A 48 éves szakvezető játékosként bajnok lett az Evertonnal 1987-ben, majd 1993 és 1999 között több mint kétszáz meccsen lépett pályára a Norwich színeiben.

Adamsnek nem lesz könnyű dolga, hiszen a Norwich a hátralévő öt fordulóban az Arsenallal, a Liverpollal, a Manchester Uniteddel, a Chelsea-vel és a Fulhammel találkozik. Ezek a csapatok átlagban 1.78 pontot szereznek meccseként.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Liverpool 33 23 5 5 90–40 +50 74
2. Chelsea 33 22 6 5 65–24 +41 72
3. Manchester City 31 22 4 5 84–29 +55 70
4. Arsenal 33 19 7 7 56–40 +16 64
5. Everton 32 18 9 5 52–31 +21 63
6. Manchester United 33 17 6 10 55–37 +18 57
7. Tottenham 32 17 5 10 40–44 –4 56
8. Southampton 33 13 9 11 50–44 +6 48
9. Newcastle 33 14 4 15 38–51 –13 46
10. Stoke City 33 10 10 13 37–48 –11 40
11. West Ham 33 10 7 16 37–44 –7 37
12. Hull City 33 10 6 17 34–40 –6 36
13. Aston Villa 32 9 7 16 35–48 –13 34
14. Crystal Palace 32 10 4 18 23–39 –16 34
15. Swansea 33 8 9 16 45–49 –4 33
16. West Bromwich Albion 32 6 14 12 37–48 –11 32
17. Norwich City 33 8 8 17 26–52 –26 32
18. Fulham 33 8 3 22 32–73 –41 27
19. Cardiff 33 6 8 19 29–64 –35 26
20. Sunderland 30 6 7 17 28–48 –20 25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik