PL: nem parádézott a Chelsea, szerencséjére Costa a csatára

Vágólapra másolva!
2016.12.11. 14:52
null
Diego Costa villanása három pontot ért a Chelsea-nek (Fotó: AFP)
A West Bromwich Albion 76 percig közel állt hozzá, hogy megállítsa a csúcsformában lévő listavezető Chelsea-t, ám Diego Costa, a londoni csatár egyetlen villanása eldöntötte a három pont sorsát az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

Az előző hét PL-találkozójából hatot megnyert a Chelsea, éppen annyit, amennyit az előtte lévő 21-en összesen. A londoniak ráadásul nyolc találkozó óta százszázalékosak, ám az ellenfélnél ott volt Darren Fletcher, aki még a Manchester United játékosaként 2005-ben megszakította a „kékek” 40 mérkőzésig tartó veretlenségi sorozatát.

Az eddig kiválóan szereplő WBA remek taktikát alkalmazott az éllovas ellen, így kilenc meccs után először nem szerzett gólt az első félidőben a Chelsea.

A második játékrészben is sokáig tartották magukat a vendégek, a 76. percben azonban Diego Costa harcosan labdát szerzett a jobb oldalon, betört a tizenhatoson belülre, majd éles szögből a jobb felső sarokba bombázott (1–0).

Ötödik alkalommal nyert meg legalább kilenc meccset egymás után a Chelsea, ezzel egyedülálló a PL történelmében.


ANGOL PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ

Chelsea–West Bromwich 1–0 (Diego Costa 76.)

KÉSŐBB
15.15:Manchester United–Tottenham Hotspur(Tv:Spíler Tv)
15.15:Southampton–Middlesbrough
17.30:Liverpool–West Ham United(Tv:Spíler Tv)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 15 12 1 2 33–11 +22 37
2. Arsenal 15 10 4 1 36–15 +21 34
3. Liverpool 14 9 3 2 35–18 +17 30
4. Manchester City 15 9 3 3 32–19 +13 30
5. Tottenham 14 7 6 1 24–10 +14 27
6. Manchester United 14 5 6 3 19–16 +3 21
7. Watford 15 6 3 6 21–26 –5 21
8. West Bromwich Albion 15 5 5 5 20–18 +2 20
9. Everton 15 5 5 5 19–19 0 20
10. Stoke City 15 5 4 6 17–22 –5 19
11. Bournemouth 15 5 3 7 21–25 –4 18
12. Southampton 14 4 5 5 13–15 –2 17
13. Burnley 15 5 2 8 15–25 –10 17
14. Leicester City 15 4 4 7 21–26 –5 16
15. Crystal Palace 15 4 3 8 27–29 –2 15
16. Middlesbrough 14 3 6 5 13–15 –2 15
17. Swansea 15 3 3 9 19–31 –12 12
18. West Ham 14 3 3 8 15–29 –14 12
19. Hull City 15 3 3 9 14–32 –18 12
20. Sunderland 15 3 2 10 14–27 –13 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik