PL: nagy pofont kapott a Man. City a Pooltól; élen a Leicester

Vágólapra másolva!
2015.11.21. 20:22
null
Martin Skrtel (balra) és Sergio Agüero kézrátétellel próbálta gyógyítani egymást (Fotó: Reuters)
A Liverpool labdarúgócsapata 4–1-re győzött a Manchester City vendégeként a Premier League 13. fordulójában.
KIKAPOTT AZ ARSENAL, NYERT A CHELSEA
Diego Costa 603 perc után szerzett ismét gólt.

Bogdán Ádámot ezúttal is csereként nevezte Jürgen Klopp, a magyar válogatott kapusa azonban már a 7. percben talpra ugorhatott, Eliaquim Mangala öngóljával ugyanis a Pool megszerezte a vezetést. Philippe Coutinho egyik kedvenc ellenfele a Manchester City, amit most is bizonyított, Roberto Firmino passza után közelről talált be. Az ötödik Man. City elleni PL-meccsén negyedszer volt eredményes – 2–0 volt már a Liverpoolnak.

A két brazil a 32. percben fordított szereposztásban villant meg, Coutinho szolgálta ki Firminót, meg kell azonban említeni Emre Can nevét is, aki parádés sarokpasszal hozta helyzetbe Coutinhót. 0–3!

A Manchester City korábban mind a 41 olyan mérkőzését elveszítette a Premier League-ben, amelyen háromgólos hátrányba került, és ez a sorozata most sem szakadt meg.

ILYENRE CSAK EGYSZER VOLT PÉLDA
A Manchester City mindössze másodszor kapott tétmérkőzésen négy gólt az Etihad Stadionban. 2012 szeptemberében az Aston Villától 4–2-re kapott ki.

Pedig a sérülése után visszatérő Sergio Agüero még az első félidőben szépített (85 góljával – Carlos Tévezt lehagyva – immár egyedüliként ő a legeredményesebb dél-amerikai gólszerző a PL történetében), feltámadás helyett azonban a második félidőben is csak szenvedtek a kékek (1–3). A kegyelemdöfést Martin Skrtel adta meg nekik, aki a 81. percben hatalmas erővel vágta be az elé pattanó labdát. A szlovák védő is negyedszer vette be a City kapuját PL-meccsen, többször, mint bármely más csapatét. 1–4!

Parádés győzelme ellenére a Liverpool még mindig csak a kilencedik, ami viszont ennél is meglepőbb, hogy a Manchester City vereségével a Leicester az éllovas, és a következő fordulóig biztosan az is marad.

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ

Manchester City–Liverpool 1–4 (Agüero 44., ill. Mangala 7. – öngól, Coutinho 23., Firmino 32., Skrtel 81.)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK

Watford–Manchester United 1–2 (Deeney 87. – 11-esből, ill. Depay 11., Deeney 90. – öngól)
West Bromwich Albion–Arsenal 2–1 (Morrison 35., Arteta 40. – öngól, ill. Giroud 28.)
Everton–Aston Villa 4–0 (Barkley 17., 42., Lukaku 28., 59.)
Swansea City–AFC Bournemouth 2–2 (A. Ayew 28., Shelvey 39. – 11-esből, ill. King 10., Gosling 26.)
Newcastle United–Leicester City 0–3 (Vardy 45+1., Ulloa 62., Okazaki 83.)
Chelsea–Norwich City 1–0 (Diego Costa 64.)
Southampton–Stoke City 0–1 (Krkic 10.)

AZ ÁLLÁS
1. Leicester City 13 8 4 1 28–20 +8 28
2. Manchester United 13 8 3 2 19–9 +10 27
3. Manchester City 13 8 2 3 27–13 +14 26
4. Arsenal 13 8 2 3 23–11 +12 26
5. Tottenham 12 5 6 1 20–10 +10 21
6. West Ham 12 6 3 3 23–16 +7 21
7. Everton 13 5 5 3 24–16 +8 20
8. Southampton 13 5 5 3 19–14 +5 20
9. Liverpool 13 5 5 3 17–15 +2 20
10. Crystal Palace 12 6 1 5 14–12 +2 19
11. Stoke City 13 5 4 4 11–12 –1 19
12. West Bromwich Albion 13 5 2 6 12–17 –5 17
13. Watford 13 4 4 5 12–14 –2 16
14. Swansea 13 3 5 5 14–18 –4 14
15. Chelsea 13 4 2 7 17–23 –6 14
16. Norwich City 13 3 3 7 16–24 –8 12
17. Newcastle 13 2 4 7 13–25 –12 10
18. Bournemouth 13 2 3 8 14–27 –13 9
19. Sunderland 12 1 3 8 13–26 –13 6
20. Aston Villa 13 1 2 10 10–24 –14 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik