PL: Mourinho kell az MU-nak, de előbb menjen pénzt keresni

Vágólapra másolva!
2016.05.05. 13:53
Érdekes fejleményt közölt José Mourinho és a Manchester United között zajló tárgyalásokról a The Sun csütörtöki száma.

A lap értesülései szerint Ed Woodward, a „vörös ördögök” ügyvezető igazgatója arra kérte Mourinhót, hogy várjon egy évet, azaz csak a 2017–2018-as szezon kezdete előtt vegye át a Manchester United irányítását.

Mint ismert, a jelenlegi menedzsert, Louis van Gaalt további egy évig, 2017 nyaráig köti szerződés az Old Traffordra. A manchesteri klubvezetők még nem szeretnék elküldeni a hollandot, de José Mourinhót sem akarják elveszíteni.

A portugál menedzser azonban unja a szabadságot, többször leszögezte, hogy a nyártól mindenképpen munkába szeretne állni.

Erre is van terve Woodwardéknak. Azt tanácsolták a Chelsea-től decemberben kirúgott menedzsernek, hogy a köztes időben vállaljon munkát a rendkívül jól fizető Kínai Szuperligában. Mourinho állítólag már több ajánlatot is visszautasított Olaszországból és Kínából.

Az elmúlt évek eredménytelenségének ismeretében a Manchester United vezetőségén óriási a nyomás. Kérdéses, hogyan reagálnának a szurkolók Louis van Gaal megtartására, főként akkor, ha a csapatnak nem sikerül elérnie a Bajnokok Ligája-indulást érő helyek egyikét. És jelen állás szerint erre van nagyobb esély...

–Köszi, átveszem
–De mikor?
(Fotó: AFP)
–Köszi, átveszem –De mikor? (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik