A Man. United kínkeserves győzelemmel lépett feljebb a tabellán

Vágólapra másolva!
2014.11.08. 15:56
null
Di Maríára igencsak figyeltek a Palace játékosai (Fotó: Action Images)
A Manchester United három nyeretlenül megvívott mérkőzést követően hazai pályán 1–0-s győzelmet aratott a kiesés elől menekülő Crystal Palace ellen az angol labdarúgó–bajnokság (Premier League) 11. fordulójában, ezzel a hatodik helyre lépett előre a táblázaton. A Southampton szintén hazai környezetben nyert, és továbbra is tartja a lépést a listavezető Chelsea-vel.

Az első félidőben nyomasztó fölényben játszott a Manchester United, Louis van Gaal csapata 74 százalékban birtokolta a labdát, ennek ellenére a Crystal Palace is vezetést szerezhetett volna a szünet előtt.

Adnan Januzaj és Luke Shaw távoli lövésénél járt a legközelebb gólhoz az MU, amely becsülettel ment előre, de akcióból és pontrúgásból sem tudta feltörni a vendégek masszív védelmét.

A félidő vége felé két ellentámadásból veszélyeztetett a Palace, az első kontra végén Shaw lerántotta Fraizer Campbellt az ötös vonalánál, de nem ítélt büntetőt a játékvezető. Pár perccel később a hazai védők ügyetlenkedése nyomán váratlanul ziccerbe került Campbell, ám 11 méterről De Gea kapuja fölé emelt.

A második játékrészben folytatódott és állandósult a manchesteriek fölénye, 60 perc játék után 14–1 volt a lövések mutatója, a Palace ritka vendég volt De Gea kapuja előtt.

A jeget és a gólcsendet Louis van Gaal első cseréje törte meg, a Januzajt egy óra játék után váltó Juan Mata 17 méterről vette be a kaput (1–0), a gólvonalon álló Speroni azért bűnös volt a találatban. A vezetés megszerzését követően nem kockáztatott a Manchester United, amely rutinból lehozta az utolsó húsz percet, Mata újabb gólt is szerezhetett volna, de a 82. percben a kapufát találta telibe.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

Nemcsak a Manchester United–Crystal Palace, az összes 16 órától kezdődő találkozó gól nélküli első félidőt hozott. Az első találat Ashley Barnes nevéhez fűződött, akinek köszönhetően a Burnley 1–0-ra legyőzte a Hull Cityt.

A tabella második helyen álló Southampton a 75. percben szerezte meg a vezetést a Leicester otthonában, Shane Long talált be, aki öt perccel később újra megzörgette a vendégek hálóját, így 2–0-ra nyertek a „szentek”.

A West Ham–Aston Villa találkozó 0–0-s döntetlennel zárult.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
11. FORDULÓ

Burnley–Hull City 1–0 (Barnes 50.)
Manchester United–Crystal Palace 1–0 (Mata 67.)
Southampton–Leicester City 2–0 (Long 75., 80.)
West Ham United–Aston Villa 0–0
KÉSŐBB
18.30:
Queens Park Rangers–Manchester City
KORÁBBAN

Liverpool–Chelsea 1–2 (Can 9., ill. Cahill 14., D. Costa 67.)


AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 11 9 2 28–11 +17 29
2. Southampton 11 8 1 2 23–5 +18 25
3. Manchester City 11 6 3 2 22–12 +10 21
4. West Ham 11 5 3 3 19–14 +5 18
5. Arsenal 10 4 5 1 18–11 +7 17
6. Manchester United 11 4 4 3 17–14 +3 16
7. Swansea 10 4 3 3 13–10 +3 15
8. Liverpool 11 4 2 5 14–15 –1 14
9. Tottenham 10 4 2 4 13–14 –1 14
10. Everton 10 3 4 3 19–17 +2 13
11. West Bromwich Albion 10 3 4 3 13–13 0 13
12. Newcastle 10 3 4 3 11–15 –4 13
13. Stoke City 10 3 3 4 10–12 –2 12
14. Hull City 11 2 5 4 13–15 –2 11
15. Sunderland 10 2 5 3 11–18 –7 11
16. Aston Villa 11 3 2 6 5–16 –11 11
17. Crystal Palace 11 2 3 6 14–20 –6 9
18. Leicester City 11 2 3 6 11–18 –7 9
19. Queens Park Rangers 11 2 2 7 11–22 –11 8
20. Burnley 11 1 4 6 6–19 –13 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik