A Liverpool negyedóra alatt kiütötte az Evertont

Vágólapra másolva!
2014.01.28. 20:56
null
Suárez előbb gólpasszt adott, majd gólt lőtt, és utolérte tavalyi önmagát (Fotó: Action Images)
A Premier League 23. fordulójának kedd esti mérkőzésén a Liverpool 4–0-ra legyőzte az Evertont, így megnyerte a 222. Merseyside-derbit. A liverpooli városi rangadó már az első félidőben eldőlt, a 21. és a 35. perc között Gerrard egyszer, Sturridge kétszer volt eredményes. A második félidőben Suárez is betalált, így alakult ki a végeredmény. A játéknap másik 21 órás mérkőzésén, két újonc összecsapásán a Crystal Palace 1–0-ra nyert a Hull City ellen.

A liverpooli derbi őszi felvonásán parádés meccset, hat gólt és 3–3-as döntetlent láthattak a nézők, de nem csak ezért bízhattunk egy hasonlóan kiélezett visszavágóban: a két csapatot mindössze egyetlen hely és egyetlen pont választotta el egymástól az angol bajnoki tabellán.

A találkozó Barkley távoli lövésével kezdődött, de hazai dominanciával folytatódott. A Liverpool többet és hatékonyabban támadott, aminek először a 21. percben, Suárez szögletét követően lett meg az eredménye. Az uruguayi beadásánál Steven Gerrard ugrott a legmagasabbra és öt méterről Howard kapujának jobb oldalába fejelt. 1–0

A Liverpool csapatkapitánya két rekordot is döntött a mai estén, mától ő rendelkezik a legtöbb meccsel (28) és a legtöbb góllal (8) a Merseyside-derbik történetében.

Ha a gól nem lett volna elég csapás, Roberto Martínez együttese a szögletnél megsérült Romleu Lukakut is elvesztette, a belga csatárt le 20 perc játék után le kellett cserélni, Naismith állt a helyére.

A folytatásban Mirallas kihagyott helyzetei és Sturridge góljai következtek. A novemberben pont az Everton ellen megsérült, januárban felépült angol válogatott csatár három perc alatt kétszer mattolta Tim Howardot. A 33. percben egy Coutinhótól kapott csettintős gólpasszt váltott be sikeresen, a 35.-ben pedig az amerikai kapus csúnya hibáját használta ki egy okos átemeléssel. 3–0. Sturridge szezonbeli első dupláját lőtte, visszatérése óta négy mérkőzésen öt gólt szerzett, így 2014-re is átmentette őszi bombaformáját.

Ezzel úgy tűnt, a Liverpool egy félidő alatt elrendezte a három pont sorsát, Luis Suárez viszont már a második játékrész 5. percében eloszlatott minden további kétséget. Az uruguayi a félpályánál csent el egy labdát és robogott vele egészen a kapuig, és szokásához híven nem kegyelmezett, szépen kilőtte a hosszú alsót. 4–0. Suárez a 2013–2014-es szezonban 18. bajnokiján már 23. gólját szerezte, ezzel beérte tavalyi önmagát, a 2012–2013-as idényben 33 tétmeccsen volt 23-szor eredményes.

Újabb öt perccel később öt is lehetett volna, de a Raheem Sterling által kiharcolt büntetőt – a tizenegyesponthoz Steven Gerrard jóvoltából odaengedett – Daniel Sturridge csúnyán fölé vágta, így elmaradt a mesterhármas.

Az utolsó fél órára kissé leült a találkozó, a Liverpool életveszélyes kontrákkal tört az ötödik gólra, de nem jött össze, ahogy az Evertonnak sem a szépítés. A mérkőzés azért nem múlhatott el egy (büntetlenül megúszott) Suárez-taposás és Sturridge sértődése nélkül. A 72. percben lecserélt csatár nem fogott kezet menedzserével.

Liverpool soha nem lőtt négy gólt az Everton ellen a Premier League-mérkőzésen, utoljára 1972 márciusában volt erre példa bajnoki találkozón. Ma ez is megtörtént, Brendan Rodgers együttese újabb sikerével pedig továbbra is harcban áll a dobogós helyekért. Az Everton szezonbeli harmadik veresége ellenére is maradt a hatodik.

Az angol forduló további mérkőzéseiről, köztük az Arsenal és a Manchester United találkozójáról ide kattintva olvashat!

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ

Liverpool–Everton 4–0 (Gerrard 21., Sturridge 33., 35. és Suárez 50.)
Crystal Palace–Hull City 1–0 (Puncheon 16.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 23 16 4 3 45–21 +24 52
2. Manchester City 22 16 2 4 63–25 +38 50
3. Chelsea 22 15 4 3 43–20 +23 49
4. Liverpool 23 14 4 5 57–28 +29 46
5. Tottenham 22 13 4 5 29–26 +3 43
6. Everton 23 11 9 3 35–24 +11 42
7. Manchester United 23 12 4 7 38–27 +11 40
8. Newcastle 23 11 4 8 32–28 +4 37
9. Southampton 23 8 8 7 31–27 +4 32
10. Swansea 23 6 6 11 29–33 –4 24
11. Aston Villa 22 6 6 10 22–29 –7 24
12. Norwich City 23 6 6 11 18–35 –17 24
13. Hull City 23 6 5 12 22–29 –7 23
14. Crystal Palace 23 7 2 14 15–31 –16 23
15. West Bromwich Albion 22 4 10 8 24–29 –5 22
16. Stoke City 22 5 7 10 22–36 –14 22
17. Fulham 23 6 1 16 22–50 –28 19
18. West Ham 22 4 6 12 22–33 –11 18
19. Sunderland 22 4 6 12 21–36 –15 18
20. Cardiff 23 4 6 13 17–40 –23 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik