Nem brillírozott a Liverpool, de azért megverte az Aston Villát

2020.07.05. 17:25
null
Sadio Mané (jobbra) gólja törte meg a Villát (Fotó: AFP)
A már bajnok Liverpool nem brillírozott, de Sadio Mané és a fiatal Curtis Jones góljával 2–0-ra megverte odahaza a kiesés felé tartó Aston Villát.



ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ
Liverpool–Aston Villa 2–0 (Mané 71., Curtis Jones 89.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A kiesés ellen harcoló Aston Villa azt tette a már bajnok, de hosszas hazai veretlensége megőrzésén dolgozó Liverpool otthonában, amit egy kiscsapatnak tennie kell: kőkeményen védekezett a 16-osán belül, a középpályán embertelen mennyiségű mezőnymunkát végzett, elöl pedig ívelésekben és a szerencséjében bízott.

Az első félidőben nem kapott meg a Villa egy büntetőt, és nem segítette ki őt a VAR sem (bizony járt volna egy 11-es a vendégeknek, ugyanis Naby Keita egyértelműen felrúgta a 16-oson belül Douglas Luizt), a másik oldalon Mohamed Szalah hagyott ki két kisebb helyzetet, nem tudott túljárni a Liverpool egykori kapusa, Pepe Reina eszén.

A szünet után a Villa pörgött jobban, negyedóra után Jürgen Klopp hármat cserélt, Georginio Wijnaldumot, Roberto Firminót és Jordan Hendersont is pályára küldve. A hajrá felé közeledve úgy tűnt, megszakad a Liverpool 23 mérkőzés óta tartó hazai győzelemsorozata, de az addig nem sokat mutató Sadio Mané közelről a léc alá lőtte Keita beadását.

Beállt két támadó ezt követően az Aston Villába, de sem Jota és Mbwana Samatta, sem a húzóember, a Manchester City által leigazolni kívánt Jack Grealish sem tudott gólt lőni. A Villa utoljára 2000-ben nyert a tabella első felében lévő csapat otthonában, januárban a Leed Unitedet verve, a Liverpool sorozatban 57. hazai mérkőzésén maradt veretlen.

Hogy még jobb legyen a Pool drukkereinek a kedve, arról a fiatal, a mérkőzés előtti napon szerződést hosszabbító Curtis Jones gondoskodott, aki csereként beállva pár perc alatt is eredményes volt, majd Alisson védett hatalmasat Grealish közeli lövésénél.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

KÉSŐBB
20.00: Southampton–Manchester City (Tv: Digi Sport2)

KORÁBBAN
Newcastle United–West Ham United 2–2 (Almirón 17., Shelvey 67., ill. Antonio 4., Soucek 65.)
Burnley–Sheffield United 1–1 (Tarkowski 43., ill. Egan 80.)
Chelsea–Watford 3–0 (Giroud 28., Willian 43. – 11-esből, Barkley 92.)
Manchester United–AFC Bournemouth 5–2 (Greenwood 29., 54., Rashford 35. – 11-esből, Martial 45+2., Bruno Fernandes 59., ill. Stanislas 15., J. King 49. – 11-esből)
Leicester City–Crystal Palace 3–0 (Iheanacho 49., Vardy 77., 94.)
Wolverhampton–Arsenal 0–2 (Saka 43., Lacazette 86.)
Norwich City–Brighton 0–1 (Trossard 25.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 33 29 2 2 72–25 +47 89
2. Manchester City 32 21 3 8 81–33 +48 66
3. Leicester City 33 17 7 9 63–31 +32 58
4. Chelsea 33 17 6 10 60–44 +16 57
5. Manchester United 33 15 10 8 56–33 +23 55
6. Wolverhampton 33 13 13 7 45–36 +9 52
7. Arsenal 33 12 13 8 49–41 +8 49
8. Sheffield United 33 12 12 9 34–34 0 48
9. Burnley 33 13 7 13 38–46 –8 46
10. Tottenham 32 12 9 11 51–44 +7 45
11. Everton 32 12 8 12 40–47 –7 44
12. Newcastle 33 11 10 12 35–45 –10 43
13. Crystal Palace 33 11 9 13 28–40 –12 42
14. Southampton 32 12 4 16 41–55 –14 40
15. Brighton & Hove Albion 33 8 12 13 35–44 –9 36
16. West Ham 33 8 7 18 40–58 –18 31
17. Watford 33 6 10 17 29–52 –23 28
18. Aston Villa 33 7 6 20 36–62 –26 27
19. Bournemouth 33 7 6 20 32–59 –27 27
20. Norwich City33562225–61–3621
Legfrissebb hírek

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
21 órája

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
23 órája

Ismét megdöntötte nyári költekezési rekordját a Premier League

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:52

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.01. 13:17

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
2026.09.01. 10:22

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2026.08.31. 23:00

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.31. 15:40

Az Al-Hilal bejelentette Ollie Watkins szerződtetését

Minden más foci
2026.08.30. 20:42