PL: ismét a Man. City az élen; győzelemmel avatta fel új stadionját a Spurs

Vágólapra másolva!
2019.04.03. 22:37
null
Leroy Sané az Etihad Stadionban a legutóbbi 21 meccsén 24 kanadai pontot szerzett
Győzelemmel avatta fel új stadionját a Tottenham Hotspur, ismét élre állt a tabellán a Manchester City, magabiztosan nyert a Chelsea – röviden így lehetne összefoglalni az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szerdán történteket.

A Manchester City kezdőcsapatából a kisebb combsérüléssel bajlódó Sergio Agüerón kívül Raheem Sterling, David Silva és Bernardo Silva is kimaradt, de az együttes nélkülük is hozta a kötelezőt a Cardiff City ellen. Mégpedig úgy, hogy a szombati, Fulham elleni meccshez hasonlóan ezúttal is nagyon „megnyomta” az első félidőt.

Pep Guardiola alakulata Kevin De Bruyne találatával már a 6. percben előnybe került, ezzel a Premier League mostani idényében a 17. gólját szerezte a mérkőzések első negyedórájában. Nincs még egy olyan csapat, amely ebben a mutatóban 10 találat felett járna… (1–0). A második gólt az első félidő végén Leroy Sané lőtte, aki egyéni csúcsot állított fel azzal, hogy ebben a szezonban már 15 gólt szerzett (2–0).

A Manchester City óriási első félidei fölényét alátámasztják azok a statisztikai adatok, hogy a hazai együttes 80 százalékban birtokolta a labdát, 11–1-re vezetett a kapura lövési mutatóban és 341 passzkísérletet tett a 89 ellenében.

A szünet után Guardiola hagyta futballozni azokat, akiknek kezdőként szavazott bizalmat, egy első félidei kényszerű cserétől eltekintve – Olekszandr Zincsenko helyére Kyle Walker állt be – ugyanis nem változtatott együttesén.

A Manchester City hat fordulóval a bajnokság vége előtt ismét élre állt a Premier League tabelláján, és a meccsszáma most már azonos a Liverpooléval.

Impozáns kívülről a Tottenham új stadionja…
Impozáns kívülről a Tottenham új stadionja…

Győzelemmel avatta fel új, több mint 62 ezer néző befogadására alkalmas stadionját a Tottenham Hotspur, amely Szon Hung Min és a 200. PL-meccsén szereplő – nem mellesleg az első találatot előkészítő – Christian Eriksen második félidőben szerzett góljaival 2–0-s sikert aratott a Crystal Palace felett, ezzel véget vetett ötmeccses bajnoki nyeretlenségi sorozatának.

A Spurs győzelmének köszönhetően ismét pontelőnnyel harmadik.

…és belülről is
…és belülről is

De mögötte nagyon szoros a mezőny. Csak egy pont a lemaradása a Tottenham mögött az Arsenalnak, valamint a Chelsea-nek, amely Eden Hazard vezérletével 3–0-ra megverte a Brightont a Stamford Bridge-en. A belga támadó gólt szerzett és gólpasszt adott, akárcsak Ruben Loftus-Cheek.

A „kékek” első, Olivier Giroud által szerzett gólját Callum Hudson-Odoi készítette elő, aki egyrészről először kapott szerepet kezdőként a Premier League-ben, másfelől a bajnokság legfiatalabb játékosa a mostani idényben, aki gólpasszt adott. A 18 esztendős angol szélső az első félidőben játszott különösen jól, amikor három tiszta gólhelyzetet is kialakított, többet, mint bármely más csapattársa.

A Tottenhamtől három ponttal leszakadva a 6. helyen a Manchester United áll.

ANGOL PREMIER LEAGUE
27. FORDULÓ
Chelsea–Brighton & Hove Albion 3–0 (Giroud 38., E. Hazard 60., Loftus-Cheek 64.)
31. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–Crystal Palace 2–0 (Szon Hung Min 56., Eriksen 81.)
33. FORDULÓ

Manchester City–Cardiff City 2–0 (De Bruyne 6., L. Sané 44.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 32 26 2 4 83–21 +62 80
2. Liverpool FC
32 24 7 1 72–19 +53 79
3. Tottenham 32 21 1 10 60–34 +26 64
4. Arsenal 31 19 6 6 65–39 +26 63
5. Chelsea 32 19 6 7 55–34 +21 63
6. Manchester United 32 18 7 7 61–43 +18 61
7. Wolverhampton 32 13 8 11 40–39 +1 47
8. Watford 32 13 7 12 47–47 0 46
9. Leicester City 32 13 5 14 42–43 –1 44
10. Everton 32 12 7 13 45–42 +3 43
11. West Ham United
32 12 6 14 41–48 –7 42
12. AFC Bournemouth 32 11 5 16 43–58 –15 38
13. Crystal Palace 32 10 6 16 38–43 –5 36
14. Newcastle 32 9 8 15 31–42 –11 35
15. Brighton & Hove Albion 31 9 6 16 32–46 –14 33
16. Southampton 31 8 9 14 35–50 –15 33
17. Burnley 32 9 6 17 37–59 –22 33
18. Cardiff City 32 8 4 20 28–61 –33 28
19. Fulham 33 4 5 24 30–76 –46 17
20. Huddersfield Town 32 3 5 24 18–59 –41 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik