PL: 98. percben szerzett góllal nyert az Arsenal; Xhaka – 5!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.22. 17:15
Az Arsenal 2–1-re legyőzte a Burnleyt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 22. fordulójában.

Nem mondhatni, hogy Arsene Wenger fiai simán vették volna a Burnley elleni akadályt: noha az „ágyúsok" óriási mezőnyfölényben játszottak, emellett szép számmal vették célba ellenfelük kapuját, igazán nagy gólhelyzetekig alig-alig jutottak el – tegyük hozzá, az Arsenal 2016 októberében is egy szenvedős összecsapáson tudta csak legyőzni 1–0-ra az újoncot.

Az első találatra az 59. percig kellett várni, ekkor Mesut Özil végzett el szögletet, beadása után Shkodran Mustafi fejelt a kapu jobb alsó sarkába (1–0).

Néhány perccel később nehéz helyzetbe került az Arsenal, miután Granit Xhaka eladta a labdát, majd olyan nagy lendülettel próbálta visszaszerezni, hogy közben elkaszálta ellenfelét, amiért a játékvezető a svájci középpályást rögtön kiállította.

Xhaka a jelenlegi szezonban a maival együtt összesen az ötödik piros lapját kapta.

Az Arsenal meg is sínylette a kiállítást, a 93. percben ugyanis tizenegyeshez jutott a Burnley, amit Andy Gray nem hibázott el, egyenlített az újonc! Nem örülhetett azonban sokáig a vendégcsapat, Laurent Koscielnyt a 98. percben fejbe rúgták a tizenhatoson belül (igaz, a védő igencsak lesgyanús szituációban volt), amiért az Arsenal is kapott egy tizenegyest.

Alexis Sánchez nem idegeskedett – a kapu közepébe panenkázta a labdát, amivel kialakította a 2–1-es végeredményt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ
Chelsea–Hull City 2–0 (Costa 45+7., Cahill 81.)
Southampton–Leicester City 3–0 (Ward-Prowse 28., J. Rodriguez 39., Tadics 86. – 11-esből)
Arsenal–Burnley 2–1 (Mustafi 59., Sánchez 98. –11-esből., ill. Gray 93. –11-esből)

Szombaton játszották
Manchester City–Tottenham Hotspur 2–2 (Sané 49., De Bruyne 54., ill. Alli 58., Szon 77.)
AFC Bournemouth–Watford 2–2 (J. King 48., Afobe 82., ill. Kabasele 24., Deeney 65.)
Crystal Palace–Everton 0–1 (Coleman 87.)
Middlesbrough–West Ham United 1–3 (Stuani 27., ill. A. Carroll 9., 43., Calleri 95.)
Stoke City–Manchester United 1–1 (Mata 19. – öngól, ill. Rooney 94.)
West Bromwich Albion–Sunderland 2–0 (D. Fletcher 30., Brunt 37.)
Liverpool–Swansea City 2–3 (Firmino 55., 69., ill. F. Llorente 48., 52., Sigurdsson 74.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 22 18 1 3 47–15 +32 55
2. Arsenal 22 14 5 3 50–23 +27 47
3. Tottenham 22 13 7 2 45–16 +29 46
4. Liverpool 22 13 6 3 51–27 +24 45
5. Manchester City 22 13 4 5 43–28 +15 43
6. Manchester United 22 11 8 3 33–21 +12 41
7. Everton 22 10 6 6 33–23 +10 36
8. West Bromwich Albion 22 9 5 8 30–28 +2 32
9. Stoke City 22 7 7 8 28–34 –6 28
10. West Ham 22 8 4 10 29–36 –7 28
11. Southampton 22 7 6 9 22–26 –4 27
12. Bournemouth 22 7 5 10 32–39 –7 26
13. Burnley 22 8 2 12 24–33 –9 26
14. Watford 22 6 6 10 25–38 –13 24
15. Leicester City 22 5 6 11 24–37 –13 21
16. Middlesbrough 22 4 8 10 18–25 –7 20
17. Swansea 22 5 3 14 26–51 –25 18
18. Crystal Palace 22 4 4 14 30–41 –11 16
19. Hull City 22 4 4 14 20–47 –27 16
20. Sunderland 22 4 3 15 20–42 –22 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik