PL: fogadási szabálysértés, hat hétre eltiltották a volt liverpoolit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 15:32
null
Daniel Sturridge hathetes eltiltást kapott (Fotó: AFP)
A fogadási szabályok megsértése miatt hat hétre eltiltották Daniel Sturridge-ot, a Liverpool FC volt labdarúgóját. A büntetésből – amely mellé 75 ezer font bírság is jár – négy hetet felfüggesztettek.

 

Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) csütörtöki közlése alapján a 29 éves támadó a vád szerint 11 esetben vétett a szabályok ellen, de a felkért független bizottság ezek közül kilencet megalapozatlannak talált.

Sturridge – akinek júniusban lejárt a szerződése a Bajnokok Ligája-győztes Liverpoolnál, s az együttműködést nem újították meg – július 31-én játszhat újra.

Az FA ugyanakkor jelezte: nem ért egyet a bizottság megállapításaival, hogy a legtöbb gyanús esetet megalapozatlannak ítélte, és fellebbez a döntés ellen.

„Örülök, hogy a tizenegy vádpont közül kilencet ejtettek, a bizottság pedig őszinte és hiteles tanúnak talált. Különösen nehéz napon történt, ami történt, nem igazán voltam önmagam” – írta közleményében Sturridge.

A játékost azzal gyanúsították, hogy 2018 januárjában információkat szivárogtatott ki családtagjainak és közeli barátainak esetleges eligazolásáról, és ezeket az információkat felhasználták sportfogadások kötésekor. A támadó a hírek szerint a Sevillához igazolásáról számolt be ismerőseinek.

Legfrissebb hírek

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46
Ezek is érdekelhetik