PL: Elfogadom, nagy blama volt kiesni a BL-ből – Guardiola

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.21. 12:10
null
Pep Guardiola szeme előtt most már nem lebeghet más, mint a bajnoki cím és az FA-kupa-győzelem (Fotó: AFP)
Pep Guardiola, a Manchester City labdarúgócsapatának menedzsere a Tottenham ellen 1–0-ra megnyert angol bajnoki rangadót követő sajtótájékoztatón elismerte, edzői pályafutása fekete foltjaként tekint a „sarkantyúsokkal” szemben elveszített BL-negyeddöntős párharcra, ugyanakkor hozzátette, semmi kétsége sincs afelől, hogy a londoni együttes idén is az első négyben végez a Premier League-ben.

A manchesteri együttes szombaton sorozatban a tizedik győzelmét könyvelte el a PL-ben, ezzel ismét élre állt a tabellán a vasárnap délután Cardiffban pályára lépő Liverpoolt megelőzve. Guardiola boldog mert csapata jól reagált a szerdai BL-búcsúra.

„Nehéz volt talpra állni a szerdai kiesés után. Elfogadom, nagy blama ez a pályafutásomban – kezdte a spanyol szakember. – Ráadásul a Spursnek nem volt veszítenivalója, míg mi azért játszottunk, hogy versenyben maradjunk a bajnoki címért. A Tottenham idén is a top négyben végez majd, még három hazai meccs vár rá (a Brighton, a West Ham United és az Everton ellen – a szerk.), és nem kell megbirkóznia akkora nyomással, mint nekünk. A legutóbbi két-három hónapban mindvégig tisztában voltunk azzal, hogy ha elveszítünk egy meccset, akkor az a bajnokságunkba kerülhet. Ehhez képest sorozatban tíz győzelem nem rossz egy olyan ligában, amelyben bárki megverhet bárkit.”

Guardiola hozzátette, a szombati mérkőzés első félidejében combizomsérülést szenvedő Kevin De Bruyne nem épül fel a szerdai, Manchester United elleni derbire, és nem zárta ki annak lehetőségét, hogy helyette a Tottenham ellen győztes gólt szerző Phil Foden kap majd lehetőséget kezdőként.

FODEN GYŐZTES GÓLJA

Mauricio Pochettino, a Spurs menedzsere a vereség ellenére is büszkén nyilatkozott az újságíróknak.

„A saját kezünkben a sorsunk. A következő két mérkőzés (a Brighton és a West Ham ellen – a szerk.) meghatározó lesz. Nem vár ránk könnyű feladat, de nagyon büszke vagyok a játékosaimra a Manchester City elleni teljesítményük után” – értékelt az argentin tréner, aki úgy véli, Kyle Walker kezezésénél a játékvezetőnek büntetőt kellett volna ítélnie csapata javára.

„Szerintem egyértelmű tizenegyes volt, de tudomásul vesszük, hogy a bíró nem adta meg. A játékvezetők ugyanúgy hibáznak, ahogy mi is, lépjünk túl ezen. Legalább a döntetlenre rászolgáltunk volna, az ellenfél kapusa volt a meccs embere” – tette hozzá Pochettino.

WALKER KEZEZÉSE

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
Manchester City–Tottenham Hotspur 1–0
(Foden 5.)

A BAJNOKI CÍMÉRT KÜZDŐ CSAPATOK HÁTRALÉVŐ MECCSEI
LIVERPOOL
35. forduló Cardiff (i) 2019. április 21., vasárnap
36. forduló Huddersfield (o) 2019. április 26., péntek
37. forduló Newcastle (i) 2019. május 5., vasárnap
38. forduló Wolves (o) 2019. május 12., vasárnap
MANCHESTER CITY
31. forduló Manchester United (i) 2019. április 24., szerda
36. forduló Burnley (i) 2019. április 28., vasárnap
37. forduló Leicester (o) 2019. május 4., szombat
38. forduló Brighton (i) 2019. május 12., vasárnap
A BL-INDULÁSÉRT KÜZDŐ CSAPATOK HÁTRALÉVŐ MECCSEI
TOTTENHAM
33. forduló Brighton (o) 2019. április 23., kedd
36. forduló West Ham (o) 2019. április 27., szombat
37. forduló Bournemouth (i) 2019. május 6., hétfő
38. forduló Everton (o) 2019. május 12., vasárnap
ARSENAL
35. forduló Crystal Palace (o) 2019. április 21., vasárnap
31. forduló Wolves (i) 2019. április 24., szerda
36. forduló Leicester (i) 2019. április 29., hétfő
37. forduló Brighton (o) 2019. május 4., szombat
38. forduló Burnley (i) 2019. május 12., vasárnap
CHELSEA
35. forduló Burnley (o) 2019. április 22., hétfő
36. forduló Manchester United (i) 2019. április 28., vasárnap
37. forduló Watford (o) 2019. május 4., szombat
38. forduló Leicester (i) 2019. május 12., vasárnap
MANCHESTER UNITED
35. forduló Everton (i) 2019. április 21., vasárnap
31. forduló Manchester City (o) 2019. április 24., szerda
36. forduló Chelsea (o) 2019. április 28., vasárnap
37. forduló Huddersfield (i) 2019. május 5., vasárnap
38. forduló Cardiff (o) 2019. május 12., vasárnap
AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 34 28 2 4 87–22 +65 86
2. Liverpool 34 26 7 1 77–20 +57 85
3. Tottenham 34 22 1 11 64–35 +29 67
4. Arsenal 33 20 6 7 66–40 +26 66
5. Chelsea 34 20 6 8 57–36 +21 66
6. Manchester United 33 19 7 7 63–44 +19 64
7. Watford 34 14 7 13 49–49 0 49
8. Leicester City 35 14 6 15 48–47 +1 48
9. Wolverhampton 34 13 9 12 41–42 –1 48
10. Everton 34 13 7 14 46–44 +2 46
11. West Ham 35 12 7 16 44–54 –10 43
12. Newcastle 35 11 8 16 35–44 –9 41
13. Bournemouth 35 12 5 18 49–62 –13 41
14. Crystal Palace 34 11 6 17 40–46 –6 39
15. Burnley 34 11 6 17 42–60 –18 39
16. Southampton 34 9 9 16 40–57 –17 36
17. Brighton & Hove Albion 34 9 7 18 32–53 –21 34
18. Cardiff City 34 9 4 21 30–63 –33 31
19. Fulham 35 6 5 24 33–76 –43 23
20. Huddersfield Town 35 3 5 27 20–69 –49 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik