Újabb Palace-pofon a Liverpoolnak, megint hármat kaptak Gerrardék

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.23. 14:24
null
Lambert és a Poll másfél perc után örülhetett, de nem sokáig (Fotó: Action Images)
A Liverpool 3–1-es vereséget szenvedett a Crystal Palace vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 12. fordulójában. A „vörösök” már 91 másodperc után vezettek, de a jobban játszó hazaiak megérdemelten fordítottak és nyertek a hajrában kétgólos különbséggel. A Liverpool 1997 óta nyeretlen a Crystal Palace otthonában. Az esti mérkőzésen a Tottenham Hotspur idegenben 2–1-re legyőzte a Hull Cityt.

Nem is kezdhette volna jobban a Liverpool a mérkőzést, a vendégek 91 másodperc után vezetést szereztek. Két korábbi Southampton-játékos hozta össze a gólt, Adam Lallana indította a sérült Sturridge, Balotelli csatárpárost helyettesítő Rickie Lambertet, aki a labdaátvétel után 9 méterről laposan a kapuba lőtt, megszerezve ezzel első gólját imádott klubja mezében (0–1).

TOTTENHAM: GYŐZTES GÓL A 90. PERCBEN

Jake Livermore alsó sarkos lövéssel szerezte meg a vezetést a Hull Citynek volt csapata ellen – londoni múltjára tekintettel nem ünnepelte meg a gólját –, és hiába a Tottenham nyomasztó labdabirtoklási fölénye, a szünetig nem változott az eredmény az esti mérkőzésen. Közben a Hull Citynek is voltak nagy helyzetei.

A fordulás után Gastón Ramírez szinte azonnal piros lapot kapott, s a Tottenham kihasználta az emberelőnyt. A 61. percben az utóbbi hetekben igen eredményesen futballozó Harry Kane kotorta be közelről a labdát, amely Christian Eriksen kapufás szabadrúgása nyomán pattant elé, majd a 90. percben Eriksen lőtte át az egyre kétségbeesettebben tömörülő hazai védelmet – eldöntve ezzel a meccset.

A nyáron igazolt, 32 éves Lambert a 13. mérkőzésén tudott eredményes lenni a Liverpoolban és ő a „vörösök” 13. gólszerzője a szezonban. Az előző idényben összesen volt ennyi Rodgers csapatában.

A korán kapott góltól nem esett össze a Palace. Sőt. A Liverpool jóval többet birtokolta a labdát, de támadásban impotens volt, míg a hazaiak gyors támadóik (Bolasie, Puncheon, Gayle) révén vezettek néhány veszélyes akciót.

Érdekesség, hogy a szezonban a Liverpool legeredményesebb gólszerzője, Sterling ugyanúgy három gólt szerzett, mint ahogy az ellenfelek is három öngólt hoztak össze a Liverpoolnak.

A 17. percben egy letámadás utáni labdaszerzés meg is hozta az egyenlítést a Crystal Palace-nak. Bolasie 22 méterről a kapufát találta el, a kipattanóra Dwight Gayle érkezett, és közelről a kapuba pofozta a labdát, Mignolet csak belekapni tudott (1–1).

Gayle a Liverpool elleni harmadik mérkőzésén a negyedik találatát szerezte, ami pazar mérleg. Tavasszal az angol bajnoki cím szempontjából sorsdöntő, 3–3-as döntetlennel végződő Palace–Liverpool mérkőzésen ő egyenlített a 88. percben és fosztotta meg a „vörösöket” a bajnoki címtől.

A félidő hajrájában akár újabb gólt is szerezhetett volna a Palace, de nem tette, így döntetlennel vonulhattak a szünetre a csapatok.

A második játékrészben kiegyenlített erők küzdelme zajlott, a Liverpool inkább távolról próbálkozott, így az 56. percben első szögletét is elvégezte a vendégcsapat, 65 százalékos labdabirtoklás mellett.

Egy óra elteltével megrázta magát a Palace, a hazai szurkolók űzték kedvenceiket a londoni esőben. Csapongó lett a játék, hol a hazaiak, hol a vendégek játszottak kapura veszélyesebben, de egyik együttes sem tudta kitartóan ellenfelére kényszeríteni akaratát.

A hajrába kanyarodva következtek az összeomlás percei a Liverpool számára. A 78. percben Bolasie varázsolt egy esernyőcsellel a jobb oldalon, beadását Joe Ledley váltotta gólra, a középpályás Mignolet lábai között talált a kapuba (2–1).

Skrtel és Gayle nagy csatájából utóbbi került ki győztesen (Fotó: Action Images)
Skrtel és Gayle nagy csatájából utóbbi került ki győztesen (Fotó: Action Images)

Három perccel később Galey harcolt ki szabadrúgást 22 méterre a Liverpool kapujától. A labda mögé a csapatkapitány, Mile Jedinak állt, az ausztrál pedig gyönyörűen a bal felsőbe tekert. 3–1, „felrobbant” a Selhurst Park.

Az utolsó tíz percben már nem változott az eredmény, a Crystal Palace jobban akarta a sikert, és megérdemelten győzte le a jobb erőkből álló ellenfelét. A Liverpool legutóbbi három mérkőzését elvesztette a bajnokságban és négy forduló óta nyeretlen, úgy, hogy korábban már volt egy hármas nyeretlenségi sorozata a szezonban. Az előző idényben kettesnél hosszabb nem fordult elő Rodgersékkel.

A Crystal Palace története során másodszor győzte le a Liverpoolt a PL-ben, Neil Warnock menedzser pedig karrierje során először. A Liverpool legutóbb (2014 májusában) egy emlékezetes mérkőzésen 3–0-s vezetésről ikszelt ugyanebben a stadionban, az a „vörösök” bajnoki címébe került. Azóta először látogattak Gerrardék a Selhurst Parkba, ezúttal is három gólt kaptak, de most egyetlen pontot sem szereztek.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ
Crystal Palace–Liverpool 3–1
(Gayle 17., Ledley 78., Jedinak 81., ill. Lambert 2.)
Hull City–Tottenham 1–2 (Livermore 8., ill. Kane 61., Eriksen 90.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 12 10 2 30–11 +19 32
2. Southampton 11 8 1 2 23– 5 +18 25
3. Manchester City 12 7 3 2 24–13 +11 24
4. Manchester United 12 5 4 3 19–15 +4 19
5. Newcastle 12 5 4 3 14–15 –1 19
6. West Ham 12 5 3 4 20–16 +4 18
7. Swansea 12 5 3 4 16–13 +3 18
8. Arsenal 12 4 5 3 20–15 +5 17
9. Everton 12 4 5 3 22–19 +3 17
10. Tottenham 12 5 2 5 16–17 –1 17
11. Stoke City 12 4 3 5 13–15 –2 15
12. Liverpool 12 4 2 6 15–18 –3 14
13. West Bromwich Albion 12 3 4 5 13–17 –4 13
14. Sunderland 12 2 7 3 12–19 –7 13
15. Crystal Palace 12 3 3 6 17–21 –4 12
16. Hull City 12 2 5 5 14–17 –3 11
17. Aston Villa 11 3 2 6 5–16 –11 11
18. Leicester City 12 2 4 6 11–18 –7 10
19. Burnley 12 2 4 6 8–20 –12 10
20. Queens Park Rangers 12 2 2 8 11–23 –12 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik