Az MU kétszer vezetett, de a 91. percben bukta a győzelmet Cardiffban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.24. 16:55
null
Evra is betalált, de ez kevés volt a Man. United mai győzelméhez (Fotó: Action images)
A Manchester United 2–2-es döntetlent játszott a Cardiff City otthonában a Premier League 12. fordulójában. A nem túl látványos mérkőzésen Wayne Rooney és Patrice Evra szerezte a manchesteriek góljait, az újonc Cardiff kétszer is egyenlített, másodszor a 91. percben, így megőrizte idei kiváló mérlegét a manchesteri csapatok ellen.



A Manchester United nem számíthatott könnyű túrára, hiszen a walesiek otthonában a szezon során a városi rivális Manchester City már ráfázott egyszer. A párharc múltja nem kimondottan gazdag, a két együttes 1975 után játszott ismét tétmeccset egymás ellen.

A holland gólfelelőst, Robin van Persie-t nélkülöző Moyes-csapat abban a tudatban léphetett pályára a mérkőzést a kispadon kezdő Ryan Giggs szülővárosában, hogy ha nyer, negyedikként zárhatja a 12. fordulót.

A találkozó visszafogott tempóban kezdődött, a labda a vendégek lábán forgott többet. Az első gólra negyedórát kellett várni, ekkor Valencia szerzett labdát az ellenfél térfelén, Hernándezhez továbbított, aki sarokkal Wayne Rooney játszotta meg, az angol válogatott támadó pedig egy fordulást követően bevette Marshall kapuját, igaz, ehhez egy bevetődő védő lába is kellett. 0–1

(A krónikához hozzátartozik, a gólszerző Rooney a 8. percben szándékos rúgásért sárga lapot kapott, amiért több angol szaklap szerint akár pirosat is érdemelt volna.)

A kapott gól felrázta a Cardiffot, viszont a manchesteriek – ha nem is ragyogó játékkal – kontrollálták a játékot, de milyen a futball: különösebb előjel (azaz helyzet) nélkül megérkezett az egyenlítés. Mutch a középpálya közepéről nagyszerű ütempasszal ugratta ki Fraizer Campbellt, aki lefutotta védőjét, és De Geával szemben a hosszú alsóba lőtt (1–1). Campbell harmadik bajnoki gólját szerezte a jelenlegi szezonban, kizárólag manchesteri csapatoknak talált be.

Az egyenlítés némileg megfogta a Manchester Unitedet, percekig szinte egykapuzott a Cardiff, de a szünetre ismét a vendégeknél volt az előny. Rooney harmadik szögleténél tökéletesen érkezett Patrice Evra a rövid oldalon és kíméletlenül a hazai hálóba fejelt. 1–2

A második félidőben tíz percet követően egyenlíthetett volna a City, de Campbell finom emelését a léc hárította, mikor De Gea már verve volt. A következő húsz percben inkább a játék küzdő jellege dominált, alig jegyezhettünk fel helyzete(cské)t.

Idő közben a vendégeknél pályára lépett a sérülésből felépült Danny Welbeck és Ryan Giggs is, aki pályafutása során első alkalommal játszhatott szülővárosa csapata ellen. A Cardiff City a hamarosan 41 éves walesi középpályás 117. ellenfele volt az MU mezében.

A mérkőzés a hajrára sem vált élvezetesebbé, a cserék és sok-sok szabálytalanság tördelte a játékot. A Cardiff keményen hajtott az egy pontért, aminek a 91. percben meg is lett a gyümölcse. Peter Wittingham szabadrúgását követően a csereként beállt Kim Bo Kjung bólintott De Gea kapujába. A dél-koreai játékos túlzott gólörömért sárga lapot kapott, de ez a legkevésbé sem zavarta. 2–2

Nem manchesterieknek való vidék: határtalan hazai öröm a hajrában (Fotó: Action Images)
Nem manchesterieknek való vidék: határtalan hazai öröm a hajrában (Fotó: Action Images)

Az egyenlítés azt jelentette, hogy ezúttal a Manchester United bukott pontokat a ráadásban, nagy lehetőséget elszalasztva, hiszen így nem lett meg a mérkőzés előtt kitűzött negyedik hely, amelyet jelenleg a városi rivális Manchester City foglalhat el.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA




ANGLIA, PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ

Cardiff City–Manchester United 2–2 (Campbell 33., Kim 91., ill. Rooney 15., Evra 45.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 12 9 1 2 24–10 +14 28
2. Liverpool 12 7 3 2 24–13 +11 24
3. Chelsea 12 7 3 2 21–10 +11 24
4. Manchester City 12 7 1 4 34–12 +22 22
5. Southampton 12 6 4 2 15–7 +8 22
6. Manchester United 12 6 3 3 20–15 +5 21
7. Everton 12 5 6 1 17–13 +4 21
8. Newcastle 12 6 2 4 17–17 0 20
9. Tottenham 12 6 2 4 9–12 –3 20
10. Swansea 12 4 3 5 17–16 +1 15
11. West Bromwich Albion 11 3 5 3 12–12 0 14
12. Aston Villa 11 4 2 5 11–12 –1 14
13. Hull City 12 4 2 6 9–15 –6 14
14. Stoke City 12 3 4 5 12–14 –2 13
15. Cardiff 12 3 4 5 11–17 –6 13
16. Norwich City 12 3 2 7 10–23 –13 11
17. West Ham 12 2 4 6 9–14 –5 10
18. Fulham 12 3 1 8 11–21 –10 10
19. Crystal Palace 12 2 1 9 7–21 –14 7
20. Sunderland 12 2 1 9 8–24 –16 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik