PL: bombagólok és kiütéses MU-siker az Old Traffordon

Vágólapra másolva!
2020.07.04. 18:04
null
Mason Greenwood jobbal a jobb, ballal a bal felső sarkot lőtte ki (Fotók: AFP)
Szebbnél szebb gólokat szerezve a Manchester United 5–2-re megverte hazai pályán a kieső helyen lévő AFC Bournemoutht az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 33. fordulójában szombaton. Ezzel egy időben a Leicester City otthon 3–0-ra nyert a Crystal Palace ellen, így megőrizte hárompontos előnyét a harmadik helyen az MU előtt.

De Gea – Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw – Pogba, Matics – Greenwood, Bruno Fernandes, Rashford – Martial. Sorozatban a harmadik Premier League-mérkőzésen lépett pályára ezzel a kezdőcsapattal a Manchester United, amely a Tottenham elleni 1–1-es döntetlen után a Sheffield Unitedet és a Brightont is 3–0-ra intézte el a bajnokság újraindulása óta.

Hamar eldőlt, hogy David de Gea ezúttal nem marad kapott gól nélkül, a Bournemouth ugyanis a 15. percben egy parádés találattal megszerezte a vezetést: Junior Stanislas az alapvonal közelében kiosztott egy pimasz kötényt Harry Maguire-nek, majd éles szögből a spanyol kapus válla fölött a kapuba emelt. A Manchester United január óta, 500 játékperc után először kapott gólt az Old Traffordon tétmérkőzésen (0–1).

Hamarosan érkezett a válasz, az első fél óra végéhez közeledve Mason Greenwood ballal nagy gólt ragasztott a jobb felső sarokba (1–1). Hat perccel később Marcus Rashford váltotta gólra a kezezés miatt megítélt tizenegyest (2–1), majd a félidő végén Anthony Martial lőtt pokolian nagy gólt, így a szünetben 3–1-re már az MU vezetett.

Anthony Martial csavarását valószínűleg a Premier League egyik kapusa sem védte volna
Anthony Martial csavarását valószínűleg a Premier League egyik kapusa sem védte volna

Statisztikai érdekességek: Wayne Rooney 2011–2012-es teljesítménye óta Rashford a Man. United első angol játékosa, aki egy idényen belül legalább 20 gólt szerzett. Mellette Martial is 20 találatnál jár már ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve, így kilenc év után, a Dimitar Berbatov, Javier Hernández duó óta először van az MU-nak olyan csatárpárosa, melynek mindkét tagja eljutott 20 gólig.

A második félidő elején a szünetben beálló Eric Bailly finoman fogalmazva is ártalmatlan szituációban elkövetett kezezéséért megítélt büntetőből Joshua King szépített (3–2), aztán meghűlhetett a vér az MU-drukkerek ereiben, mert szinte azonnal jött a harmadik vendégtalálat is, de ezt les miatt nem adták meg.

Nem sokkal később a másik oldalon Greenwood jobb lábbal is rúgott egy óriási gólt (4–2), majd az első 60 perc végéhez érve Bruno Fernandes is betalált szabadrúgásból (5–2). Apropó, Fernandes! A januárban igazolt portugál középpályást júniusban sorozatban harmadszor választották meg a hónap játékosának az MU-nál, és mivel ezen a meccsen is kiosztott két gólpasszt, így kilenc PL-meccsen már hat gólnál és öt asszisztnál jár. Egyelőre úgy tűnik, megérte az érte kiadott 55 millió euró…

MANCHESTER UNITED–AFC BOURNEMOUTH 5–2

A Manchester United 2011 decembere óta először szerzett öt gólt bajnoki meccsen az Old Traffordon – akkor a Wigant verte meg 5–0-ra –, és sorozatban a 16. tétmérkőzésén maradt veretlen. Hátránya azonban még mindig három pont a tabellán a harmadik helyezett Leicester City mögött, amely Jamie Vardy duplájára alapozva 3–0-ra megverte a Crystal Palace-t. Azt a Crystal Palace-t, amely négy, kapott gól nélküli győzelem után zsinórban harmadszor kapott ki szerzett gól nélkül. Vardy szombati első találata a 100., a második a 101. volt neki a PL-ben. A Leicester a bajnokság újraindulása óta először nyert.

LEICESTER CITY–CRYSTAL PALACE 3–0

ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ

Manchester United–AFC Bournemouth 5–2 (Greenwood 29., 54., Rashford 35. – 11-esből, Martial 45+2., Bruno Fernandes 59., ill. Stanislas 15., J. King 49. – 11-esből)
Leicester City–Crystal Palace 3–0 (Iheanacho 49., Vardy 77., 94.)

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Chelsea–Watford 3–0 (Giroud 28., Willian 43. – 11-esből, Barkley 92.)
Norwich City–Brighton 0–1 (Trossard 25.)
Wolverhampton–Arsenal 0–2 (Saka 43., Lacazette 86.)
VASÁRNAP
13.00: Burnley–Sheffield United (Tv: Digi Sport1)
15.15: Newcastle United–West Ham United (Tv: Spíler1)
17.30: Liverpool–Aston Villa (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
20.00: Southampton–Manchester City (Tv: Digi Sport2)
HÉTFŐ
21.00:
Tottenham Hotspur–Everton (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 32 28 2 2 70–25 +45 86
2. Manchester City 32 21 3 8 81–33 +48 66
3. Leicester City 33 17 7 9 63–31 +32 58
4. Chelsea 33 17 6 10 60–44 +16 57
5. Manchester United 33 15 10 8 56–33 +23 55
6. Wolverhampton 33 13 13 7 45–36 +9 52
7. Arsenal 33 12 13 8 49–41 +8 49
8. Sheffield United 32 12 11 9 33–33 0 47
9. Tottenham 32 12 9 11 51–44 +7 45
10. Burnley 32 13 6 13 37–45 –8 45
11. Everton 32 12 8 12 40–47 –7 44
12. Newcastle 32 11 9 12 33–43 –10 42
13. Crystal Palace 33 11 9 13 28–40 –12 42
14. Southampton 32 12 4 16 41–55 –14 40
15. Brighton & Hove Albion 33 8 12 13 35–44 –9 36
16. West Ham 32 8 6 18 38–56 –18 30
17. Watford 33 6 10 17 29–52 –23 28
18. Aston Villa 32 7 6 19 36–60 –24 27
19. Bournemouth 33 7 6 20 32–59 –27 27
20. Norwich City 33 5 6 22 25–61 –36 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik