PL: az újonc fricskázta meg az MU-t, már 5 pont a City előnye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.21. 17:56
null
A Huddersfield Town alaposan megtréfálta a Manchester Unitedet (Fotó: AFP)
A Manchester United óriási meglepetésre 2–1-re kikapott a Huddersfield Towntól az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójában, ezzel a hátránya már öt pont a Burnley ellen diadalmaskodó Manchester Cityvel szemben.

Pep Guardiola Manchester Cityje félelmetesen nagy nyomás alá helyezte a Burnleyt – a vendégeknél tulajdonképpen labda is alig volt. A manchesteriek több lehetőséget is kidolgoztak az első félidőben, és a 28. percben a jég is megtört, ekkor egy lerántás miatt büntetőhöz jutottak a hazaiak.

A tizenegyest a bordatörésből visszatérő Sergio Agüero végezte el, s az argentin nem is hibázott, góljával pedig holtversenyben a Manchester City legeredményesebb játékosa lett – a csatár 177 találatával, Eric Brookkal holtversenyben az első helyen áll a klub történetében.

A City a második félidőben is uralta a meccset, a 73. percben Nicolás Otamendi, majd két perccel később Leroy Sané ünnepelhetett egy kontra végén, így Guardiola csapata végül simán, 3–0-ra győzött.

A Manchester United óriási meglepetésre betlizett az újonc Huddersfield ellen! José Mourinho alakulata a 28. és a 33. perc között két gólt is kapott – angol bajnokin a „vörös ördögöknél” 2016 októbere óta nem volt példa arra, hogy az első félidőben kétszer is megzördült a hálójuk.

A második találatnál a néhány perccel korábban, Phil Jones sérülése miatt becserélt Victor Lindelöf egészen nagy hibát követett el.


A 2–1-s első félidőt követően Mourinho aggódhatott, a portugál menedzser ugyanis Premier League-összecsapást még sosem nyert kétgólos hátrányból.

Az MU természetesen a saját térfelére szegezte a Huddersfieldet a második félidőben is, de ez helyzetekben és lövésekben egyáltalán nem mutatkozott meg. A hazaiak hősiesen védekeztek, az igencsak elképzelés nélkül futballozó „vörös ördögök” ennek ellenére a 78. percben Marcus Rashford révén szépítettek, az angol támadó Romelu Lukaku beadása után négy méterről bólintott a kapu jobb sarkába (2–1).

Az MU egyenlíteni viszont már nem tudott, így a Huddersfield 2–1-re legyőzte Mourinho gárdáját, melynek hátránya ezzel öt pontra nőtt a városi rivális Manchester Cityvel szemben.

Összefoglaló

A TÖBBI PÁLYÁN
A Bournemouth első és második találata között mindössze 133 másodperc telt el. A Leicester City a Swansea otthonában diadalmaskodott, míg a Newcastle egy késői találattal begyűjtötte a három pontot a Crystal Palace ellen.

ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ
Southampton–West Bromwich Albion 1–0
(Bufal 85.)
Huddersfield Town–Manchester United 2–1 (Mooy 28., Depoitre 33., ill. Rashford 78.)
Manchester City–Burnley 3–0 (Agüero 30. – 11-esből., Otamendi 73., Leroy Sané 75.)
Newcastle United–Crystal Palace 1–0 (Merino 86.)
Stoke City–AFC Bournemouth 1–2 (M. Diouf 63., ill. Surman 16., Stanislas 18. – 11-esből)
Swansea City–Leicester City 1–2 (Mawson 56., ill. F. Fernández 25. – öngól, Okazaki 49.)
Chelsea–Watford 4–2 (Pedro 12., Batshuayi 71., 95., Azpilicueta 87., ill. Doucouré 45+2., R. Pereyra 49.)

VASÁRNAP
14.30:
Everton–Arsenal (Tv: Spíler Tv)
17.00: Tottenham Hotspur–Liverpool (Tv: Spíler Tv)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 9 8 1 32–4 +28 25
2. Manchester United 9 6 2 1 22–4 +18 20
3. Tottenham 8 5 2 1 15–5 +10 17
4. Chelsea 9 5 1 3 17–10 +7 16
5. Watford 9 4 3 2 15–17 –2 15
6. Newcastle 9 4 2 3 10–8 +2 14
7. Arsenal 8 4 1 3 12–10 +2 13
8. Liverpool 8 3 4 1 13–12 +1 13
9. Burnley 9 3 4 2 8–9 –1 13
10. Southampton 9 3 3 3 8–9 –1 12
11. Huddersfield Town 9 3 3 3 7–10 –3 12
12. Brighton & Hove Albion 9 3 2 4 9–10 –1 11
13. West Bromwich Albion 9 2 4 3 7–10 –3 10
14. Leicester City 9 2 3 4 12–14 –2 9
15. Swansea 9 2 2 5 6–10 –4 8
16. Everton 8 2 2 4 5–13 –8 8
17. West Ham 9 2 2 5 8–17 –9 8
18. Stoke City 9 2 2 5 10–20 –10 8
19. Bournemouth 9 2 1 6 6–13 –7 7
20. Crystal Palace 9 1 8 2–19 –17 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik