Két gól és más semmi – felejthető meccsen nyertek Emeryék

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.01. 20:52
null
Ramsey góljával szerzett vezetést az Arsenal (Fotó: AFP)
Az angol bajnokság 32. fordulójának utolsó mérkőzésén az Arsenal 2–0-ra győzött a Newcastle ellen, ezzel a vendéglátók sorozatban a 10. hazai bajnoki mérkőzésüket nyerték meg, amire még a veretlenül bajnoki címet szerző legendás, 2003–2004-es Arsenal sem volt képes.

Sorozatban tizedik hazai bajnoki győzelmére készült az Arsenal a Newcastle ellen, ám nem úgy tűnt, hogy Unai Emery csapatát komolyan motiválná, hogy legalább ebben a legendás, 2003–2004-es, veretlenül bajnoki címet szerző Arsenal fölé nőjenek, mert a zsinórban 10 győztes hazai bajnoki még a legendáknak sem sikerült.

Meglehetősen álmosan kezdtek a felek, amiből csak némi kizökkenést engedett Aaron Ramsey 13. percben lőtt gólja, amelyet Anthony Taylor játékvezető nem adott meg, mert Szokratisz megrángatta Florian Lejeune mezét.

Így továbbra is óriási Arsenal-fölényben zajlott a mérkőzés, amelyen azonban kapura lövést továbbra sem láthatott a nagyérdemű, egészen a 30. percben, amikor Ramsey a Lacazette-től elé kerülő labdát 13 méterről a kapuba vágta – a labda a bal kapufáról pattant a vonal mögé.

RAMSEY GÓLJA

A gól után rövid időre felpörgött ugyan mindkét csapat, de csak egy-egy lövés erejéig, aztán jött megint a korábban látott, birtokláson alapuló lassú építkezés a hazaiaktól és a masszív, fegyelmezett védekezés a vendégektől.

A félidő végén aztán szinte a semmiből – egyben második valamirevaló lövési kísérlete végén – majdnem megduplázta előnyét az Arsenal, de Lacazette lövését Ritchie a gólvonalról kifejelte. A fordulás után kezdetben a sok bedobás és apró szabálytalanság miatt, utána pedig jobbára a cserék és ápolás miatt nem nagyon alakult ki folyamatos játék. Amikor viszont ment a játék, az nem sok változást mutatott az első 45 percben látottakhoz képest, leszámítva, hogy most már a bosszantó hibák is csatlakoztak a körülményesség mellé.

Pierre-Emerick Aubameyang beállásával aztán némiképp változott a helyzet, s a gaboni csatár helyzetfelismerése kellett a második hazai gólhoz, lefejelt labdáját Alexandre Lacazette Martín Dubravka fölött a hálóba emelte, beállítva a 2–0-s hazai győzelmet jelentő végeredményt.

LACAZETTE TALÁLATA

A három ponttal az „ágyúsok” a bajnoki tabella harmadik helyére ugrottak, míg a Newcastle maradt a 14. helyen.

ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ
Arsenal–Newcastle United 2–0 (Ramsey 30., Lacazette 83.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 32 24 7 1 72–19 +53 79
2. Manchester City 31 25 2 4 81–21 +60 77
3. Arsenal 31 19 6 6 65–39 +26 63
4. Tottenham 31 20 1 10 58–34 +24 61
5. Manchester United 31 18 7 6 60–41 +19 61
6. Chelsea 31 18 6 7 52–34 +18 60
7. Wolverhampton 31 12 8 11 38–38 0 44
8. Leicester City 32 13 5 14 42–43 –1 44
9. Everton 32 12 7 13 45–42 +3 43
10. Watford 31 12 7 12 43–46 –3 43
11. West Ham 32 12 6 14 41–48 –7 42
12. Bournemouth 32 11 5 16 43–58 –15 38
13. Crystal Palace 31 10 6 15 38–41 –3 36
14. Newcastle 32 9 8 15 31–42 –11 35
15. Brighton & Hove Albion 30 9 6 15 32–43 –11 33
16. Southampton 31 8 9 14 35–50 –15 33
17. Burnley 32 9 6 17 37–59 –22 33
18. Cardiff City 31 8 4 19 28–59 –31 28
19. Fulham 32 4 5 23 29–72 –43 17
20. Huddersfield Town 32 3 5 24 18–59 –41 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik