PL: aláírt a Brightonhoz a Liverpool középpályása

H. K.H. K.
2020.07.27. 21:23
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Brighton a hivatalos honlapján jelentette be Adam Lallana szerződtetését.

Adam Lallana 2014-ben érkezett a Liverpoolhoz, és hat idény után, 178 mérkőzéssel a háta mögött – a többi között angol bajnokként és Bajnokok Ligája-győztesként – távozik a „vörösöktől”. A ma már 32 esztendős futballista Brendan Rodgersnél, majd Jürgen Kloppnál is alapembernek számított, sérülések miatt azonbanaz utóbbi három idényben már jóval kevesebb meccsen tudott pályára lépni. Lallana a szerződése lejártával ingyen állt tovább.Brendan Rodgersnél, majd Jürgen Kloppnál is alapembernek számított, sérülések miatt azonbanaz utóbbi három idényben már jóval kevesebb meccsen tudott pályára lépni. Lallana a szerződése lejártával ingyen állt tovább.

Mint a Brighton a hivatalos honlapján tudatta, a középpályás három évre kötelezte el magát új csapatához.

A Brighton a 15. helyen zárta a 2019–2020-as Premier League-idényt.

Legfrissebb hírek

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
21 órája

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
22 órája

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53
Ezek is érdekelhetik