PL: a szurkolók szerint a Sheffield United kapusa az idény igazolása

MTI MTIMTI MTI
2020.05.07. 19:28
null
Dean Henderson eddig nagyszerűen teljesített a 2019–20-as PL-idényben (Fotó: AFP)
A szurkolók szerint Dean Henderson, a Sheffield United labdarúgócsapatának kapusa volt a Premier League mostani szezonjában a legjobb igazolás.

 

A BBC honlapján indított szavazáson a Manchester Unitedtől „kikölcsönzött” 23 éves hálóőr a voksok 25 százalékát begyűjtve nyert. A második helyen Danny Ings végzett, aki 20 millió font ellenében került a Bajnokok Ligája-győztes Liverpooltól a Southamptonhoz, míg a harmadik Bruno Fernandes, az MU téli portugál szerzeménye lett. Utóbbival kapcsolatban érdekes, hogy mindössze öt mérkőzést játszott eddig a „vörös ördögök” színeiben.

Henderson 27 fordulóban védett a Premier League-ben, és mindössze 22 gólt kapott, ráadásul tíz alkalommal őrizte hibátlanul a hálóját.

A Sheffield United a hetedik helyen áll a bajnokságban, amely a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt.

Legfrissebb hírek

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
7 órája

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
23 órája

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:32

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:36

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55

Vesztésre állt hazai pályán, de aztán zsebre vágta a három pontot az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.10. 15:35